– A szociális törvénytervezetben a legfontosabb változás a korábbihoz képest, hogy az egyházakat a civil szervezetek kategóriájába sorolná, megvonva tőlük ezzel a gondoskodás alanyi jogú ellátásának lehetőségét, mivel ez irányú tevékenységüket az önkormányzati ellátási szerződéshez kötné. A feladat ellátása tehát ettől fogva nem alanyi joga az egyházaknak?

– A keresztények mindig meggyőződéssel vallották, hogy nemcsak az Isten igéjének a hirdetése, hanem a kezek segítése, a rászorulón, a betegen, a szegényen való sorsfordítás természetes következménye a hitüknek. A hitből megnyilvánuló szeretet jut kifejezésre akár a betegápolásban, akár a magukra maradottak felkarolásában vagy az özvegyek vigasztalásában. Nagyon korán elkezdődött az a fajta gondoskodás, illetve megtapasztalhatóvá vált az a fajta szociális érzékenység, amelyet ma a társadalom és az állam is igyekszik gyakorolni. Talán az sem véletlen, hogy Magyarországon 1859-ben az első árvaházat is evangélikus egyház alapította. Egyházunk a szocializmus negyven esztendeje alatt is – korlátozott mértékben, az állam támogatása nélkül, külföldi evangélikusoknak a hathatós segítségével – végezte ezt a szolgálatot. Úgy vélem, a többi felekezet is igyekszik kivenni a részét a szociális tevékenységből, hogy azok, akik egyházi otthonban kívánnak élni, megtalálják azt a légkört, amelyet a testnek, a léleknek és a szellemnek a harmonikus egysége jelent, hiszen idős korban különösképpen fontos a lelki igények kielégítése. Szoktam mondani, hogy az egyházba beleöregszenek az emberek, annál is inkább, mert életük utolsó harmadában a végső nagy kérdések talán mindenkit sokkal jobban foglalkoztatnak, mint ifjúkorban vagy az életük derekán. Így természetszerűen adódik az, hogy az egyház a maga hitbeli meggyőződését felkínálja mindazoknak, akik erre a Biblia alapján kíváncsiak, vagy akik ezt el tudják fogadni. Úgy vélem, hogy ezt a feltevést még inkább megerősíti, hogy szeretetotthonainkba sokan várják bejutásukat, mondhatnám úgy is, hogy sorban állnak. Jó néhány olyan egyházi szociális intézményünk van, ahová minden feltétel, egyetlen forint befizetése nélkül be lehet jutni. Természetesen a fővárosban vagy a nagyvárosokban, ahol magasabb komfortfokozatú igényeket is ki tudunk elégíteni, bizonyos anyagi hozzájárulást kényszerülünk kérni. Azonban felhívnám rá a figyelmet: ez nem piaci vállalkozás!

– Elég a szociális gondozásra alkalmas hely?

– Az evangélikus egyháznak mintegy 200 ágy áll a fogyatékosok és 800 az idős emberek rendelkezésére. A szociális háló állandóan bővül, és egyre sűrűbbre szőjük, újabb és újabb otthonokat építünk. Az elmúlt 12 évben jelentősen növekedett az ágyak száma. Az evangélikus egészségügyi központ létrejötte is többek között azt a célt kívánja szolgálni, hogy jól képzett ápolók kerüljenek ki abból a közép- és felsőfokú intézményből, amelyet az egészségügyi központnak a keretében a bajor diakóna segítségével kívánunk létrehozni. Itt szenvedélybetegeket, drog- és alkoholfüggőket is ápolnánk, ugyanakkor egy rehabilitációs osztályt is szeretnénk működtetni azok számára, akik súlyos szív- vagy agykárosodást szenvedtek, hogy ezzel a hosszan tartó gyógyulásukat segítsük. Ez az intézmény 2004 szeptemberében nyitná meg a kapuit. Természetesen lehetőség nyílik arra is, hogy esetleg ambuláns-rendeléssel is bővítsük. A jelenlegi tervek szerint erre a Győri út melletti Sport Kórház területén felszabaduló régi pavilonokban kapnánk helyet. Az újonnan épülő kórházzal való együttműködés adottnak látszik, és az is, hogy a két intézmény kölcsönösen segítené egymást. Mindez nagyon nagy lehetőség arra, hogy a magyar egészségügy helyzetén az egyház bajor anyagi támogatással javítson.

– Miként vélekedik a szociális törvény tervezett módosításáról?

– E vonatkozásban mind a kormánnyal, mind pedig az Egészségügyi, Szoicális és Családügyi Minisztériummal szoros együttműködésre törekszünk. Feltételezzük, hogy a kormánynak és az egyházaknak azonosak az érdekeik abban, hogy az idős és a fogyatékos emberek minél jobb ellátásban részesüljenek. Az egyház azt a saját többletét adja az embereknek, amelyet mi spirituális többletnek nevezünk. Gyakran éppen a családjuktól menekülők vagy magukra hagyatottak ezekben az intézményekben találnak közösséget. Szükségük van rá, hogy az egyház által nyújtott spirituális többletet maguk éljék át, s a továbbiakban igénylik ezt. Ezért alakult ki az a rendszer, hogy az egyházak, amelyek több tízezer ágyat tartanak fenn, az egyházfenntartó tanácsba tömörültek, és nemcsak a közös érdekeiket vitatták meg, hanem a közös feladataikat is.

– A szociális törvény módosított változata azonban ezt meg akarja szüntetni, s helyette a Szociálpolitikai Tanácsot kívánja létrehozni, amelyből az egyházi fenntartók eleve ki lennének zárva. Hogy tudják így a szavukat hallatni?

– Némileg váratlanul ért bennünket, hogy az egyházi intézmények finanszírozását az önkormányzatok alá kívánják besorolni, magyarán az egyházak szociális ellátására az önkormányzatok utalnák a pénzt, ezzel megnehezítve az anyagi támogatást, hiszen ha az adott helyszínen valamilyen egyéb okból feszültség vagy emberi különbség mutatkozik, akkor az egyházi szociális otthonok munkájában is feszültség támadhat. Ezért tartottuk jónak az eddigi gyakorlatot, amely ezeknek az otthonoknak az anyagi függetlenségét az egyes egyházi központokon keresztül biztosította, közben a szakmai és egészségügyi előírásokat szem előtt tartva. Az önkormányzati alávetettség azonban az egyház eddigi tapasztalata szerint egyfajta beosztást jelentene, amely az egyházakat hátrányosan érintené. Bízunk abban, hogy erre a törvényben megoldást találnak.