Márciusban az ATV-nek adott interjúban Ujhelyi István a hazánk ellen végzett munkájával dicsekedett. A baloldali politikus arról számolt be, hogy az Európai Bizottsággal folytatott megbeszélései során még a források folyósításának feltételeként Magyarországgal szemben megfogalmazott elvárásokról, az úgynevezett szupermérföldkövekről is egyeztettek.

Hirdetés

Ma voltak tárgyalásaim az Európai Bizottságban, és azt az információt kaptam, hogy nyárig egészen biztos, hogy nem érkeznek európai források. (…) Itt összességében fejenként minden magyarnak 1,6 millió forintos európai uniós támogatása forog kockán. Ekkora nagyságrendről beszélünk, 16 ezermilliárd forintról” – közölte Ujhelyi István, vagyis azzal dicsekedett, hogy minden magyar embertől elvesz 1,6 millió forintot.

Donáth Anna hasonló tevékenységéről IDE KATTINTVA olvashatnak.

Eközben Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke és EP-képviselője azt szorgalmazza, hogy az uniós forrásokat a kormány megkerülésével, a baloldal által favorizált szereplők között osszák szét. A világ hetedik legantiszemitább emberének nevezett Gyöngyösi – akit nemrég Joe Biden embere, David Pressman éppen a zsidó húsvét alkalmából hívott ünnepi vacsorára – egy tavaly szeptemberi Facebook-bejegyzésében a Delbos-Corfield jelentést ünnepelte, és azt követelte: „az EU találja meg annak a módját, hogy közvetlenül az emberekhez jussanak el az uniós alapok„.

Egy tavaly decemberi posztjában a Jobbik-vezér ismét a nemzeti szuverenitásunkat sértő intézkedéseket sürgette, kijelentve: azon dolgozik, hogy a nem kormányzati szervezetekhez (ngo) közvetlenül érkezhessenek az uniós források. Ez a kategória elsősorban a csak névleg civil, a politikai befolyásszerzésre törekvő Soros-szervezeteket jelenti.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk