A kultikus töltött káposzta
A különböző népek kultúrájához nemcsak a nyelv, az írás, a viseletek, a tánc tartoznak, hanem étkezésük sajátosságai is. Sokatmondóak ezek azért is, mert származásukra, földrajzi életterükre engednek következtetni. A töltött káposzta a magyarság belső-ázsiai kötelékeit igazolja.
A magyarság ételkultúrájáról írta 1516-ban megjelent enciklopédiájában a tudós Ludovicus Caelius Rhodiginus, hogy „bámulatos ennek a népnek a fényűzése étkezésben, bámulatos az ötletessége a fűszerek alkalmazásában”. A magyar ételeket ma is leginkább fűszerezésüknek különlegessége miatt kedvelik sokan, azok is, akik a Keletről, több ezer kilométerről Európáig eljutott népet egyébként nem nagyon ismerik. A Belső-Ázsiában élő nációk, amelyekkel eleink valaha szomszédok voltak, vagy akár rokonok is, ma is hasonló módon étkeznek. A magyar konyhára leginkább jellemzőek a pörköltes készítmények: a halászlé, a bográcsban főzött ételek és a töltött káposzta.
A töltött káposztának európai gyökerei nincsenek, még akkor sem, ha a káposzta régóta az európai népek egyik fő tápláléka. Sokáig élénk vita folyt arról, hogy ez a finom étel valójában belső-ázsiai őseinktől származó örökség-e, vagy a 150 éves török uralom alatt vettük át a török megszállóktól. Csupán az utóbbi évtizedekben sikerült eldönteni a kérdést, sőt dokumentálni is, amióta tanult gasztronómusok kelet-turkesztáni helyszíni kutatásokat folytattak, ízlelőbimbóikat is bevonva a vizsgálatokba. A helyszínen az ősi időkben és napjainkban is jól ismerték a káposztába vagy más növényi levélbe (karalábé, ribizli) csomagolt, erősen fűszerezett „húsos táskát”. Alapanyaga feldarabolt marha- vagy birkahús sok fűszerrel vegyítve, begöngyölve a káposzta levelébe, megfőzve és kissé megsütve. Ebben az ételben benne foglaltatik Belső-Ázsia egész ételkultúrája: míg Európában a húst egészben vagy nagy darabokban sütötték meg, addig Belső-Ázsiában főzték és apróra darabolták. Európa kevés fűszert használt, főleg hogy a köznép számára megfizethetetlenek voltak.
Valaha a debreceni ember ha nem kapott reggelre töltött káposztát, úgy búslakodott, hogy ez már a „pokol tornáca”. Mátyás király kedvenc étele is ez volt, csakúgy mint Zsigmond királyé. A XVII. században a csáktornyai Zrínyi-udvarban írt receptfüzetben már szerepel a töltött káposzta.
Néhány évtizede – helytelenül – zsírosnak, nehéznek, egészségtelennek titulálták a magyar konyhát. Valójában ez csak akkor igaz, ha rosszul készítik el a fogásokat. Ám a hagyományokhoz közelítő összeállítások sokkal kevésbé ülik meg a gyomrot: mangalicalapocka, kolozsvári szalonna, füstölt mangalicatarja, füstölt mangalicasonka, kerek szemű barna rizs. A fűszerezéshez pedig: frissen tört fekete bors, piros bors, fűszerkömény, csombor, kapor, makói vöröshagyma, fokhagyma, tojás. A mangalica zsírja ugyanis telítetlen zsírsavakat tartalmaz, ezért könnyebben emészthető. Ugyanez a recept kilencezer kilométerrel keletebbre is megtalálható. A tölteléket savanyított káposzta levelébe vagy néhol édeskáposzta-levélbe göngyölve főzik meg. Az elkészült ételre a tálalásnál tejfölt tesznek.
Amíg egy jól ismert grillcsirkét, rántott szeletet vagy steaket szinte csak egyféleképpen lehet elkészíteni, addig ahány ház, annyiféle töltött káposzta van. Amilyen változatos a magyar népzene, néptánc vagy népművészet, olyan sokfélék az ételeink is. Szatmárban kukoricakását és paradicsomlevet is tesznek a káposztába. Az erdélyi magyarok szerint pedig ők főzik a legfinomabb töltött káposztát, náluk vaddisznóból, füstölt hússal, sok csomborral és kaporral készül.
