Visszautasítjuk azt, hogy akár a Soros Györgyhöz köthető szervezetek, akár Budapesten dolgozó külföldi diplomaták meg akarják nekünk mondani, hogyan éljünk a saját országunkban. Visszautasítjuk, ha bárki rólunk akar dönteni helyettünk. A magyar emberek elég bölcsek ahhoz, hogy dönteni tudjanak az őket érintő kérdésekről – írják.

Hirdetés

A tárca közleménye hangsúlyozza: csak a magyar emberek dönthetnek arról, hogy ki vezesse az országot, így elfogadhatatlan minden olyan külföldi kísérlet, amely az áprilisi választás befolyásolására irányul. A magyar emberek döntéseit Soros Györgynek és a külföldi diplomatáknak is tiszteletben kell tartaniuk – hangsúlyozzák.

A Magyar Nemzet Sorosék a nagykövetségeket is hadrendbe állították címmel megjelent írása szerint „a Soros-hálózat meglehetősen jó kapcsolatokat épített ki a különböző nagykövetségekkel”, szervezeteik pedig a diplomatákkal együttműködve is igyekeznek befolyásolni a térségben belpolitikai folyamatokat, egykori vezetőik pedig számos nyugat-európai követségre „olyan partnerként tekintenek, amelyek segítik a munkájukat”.

Korábban írtuk