A pónyik, a trianoni emlékfa
A Nemzeti Színház művészei, kapcsolódva a teátrum Tizenhárom almafa című bemutatójához, trianoni emlékfaként az intézmény kertjében elültettek egy őshonos almacsemetét. Komoly kutatás után választották ki a sokak számára ismeretlen, pónyik nevű, erdélyi származású almafát, amelynek legfőbb jellegzetessége az állóképesség, a hosszú élet és a semmire sem hasonlító kellemes, édeskés-savanykás íz.
A trianoni emlékév kapcsán a színház mellé ültetett almafa szimbolizálja azt is, hogy a nemzetnek mindig volt, van és lesz színháza. Az almafa elültetése után a társulat tizenkét tagja elindult tizenkét településre, ahol a falvak és városok képviselőivel ültetnek egy-egy almacsemetét. A településeket úgy választották ki, hogy a trianoni határra essenek. Ezek: Somoskőújfalu, Sátoraljaújhely, Gyálarét, Tarpa, Újszalonta, Nagylak, Kelebia, Tompa, Magyarszombatfa, Berzence, Dunasziget, Balassagyarmat. A Nemzeti Színház mellé Vidnyánszky Attila igazgató és Szarvas József színművész ültette a pónyik fajtájú almacsemetét. Az eseményen részt vett Kovács Gyula, az ősi almafák őrzője, Bertha Zoltán irodalomtörténész és Csurka László színművész. Utóbbi Juhász Gyula Trianon című versét szavalta el.
Milyen almafajta a pónyik? Nemes almáink őshazája egybeesik eleink ötvöződési helyével, Kelet-Turkesztánnal, majd onnan terjedt Közép-Ázsia, Afganisztán és a Kaukázus felé. Alma szavunk ótörök eredetű, már 1093-ból is van oklevelünk, amely említi az „almas”-t. A gyümölcsök nemesítésében Erdély járt az élen.
Az első gyümölcsöskerteket szerzetesek művelték, majd Mátyás király idejében mesés királyi gyümölcsösöket telepítettek. Az első jelentősebbet Magyarországon 1779-ben Szarvason Tessedik Sámuel, Erdélyben pedig 1812-ben Kolozsváron Bodor Pál alapította. Sajátos hungarikumnak számít a kecskeméti, a ceglédi, a húsvéti rozmaring-, a nyári fontos és a szabolcsi alma. Utóbbi szabolcsi jonatán néven is ismert; tán kevesen tudnak arról, hogy állítólag Szabolcsi jó Náthán a közismert neve. Ám azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy eladhatóság szerint a jonatán csak a pónyik és a batul után harmadikként következik. Az egri alma az alföldi termőterületek nagyszerű gyümölcse. Eger környékén olyan almabőség volt egy időben, hogy még a teheneket is almával etették.
Erdély öt gyümölcsészeti tájegységre tagolódik. Ezek: északkeleti dombos vidék, délkeleti dombos vidék, északkeleti hegyes vidék, délkeleti hegyes vidék, keleti zord vidék. Ez a felosztás az erdélyi Mezőséggel kiegészítve jelenleg is érvényes. Az első hivatalos körzetesítés Erdély területére alig 15 almafajtát írt elő, amelyek közül mindössze öt volt őshonos: sóvári, pónyik, batul, sikulai és Török Bálint.
A népi gyümölcsészet hasonlatos a népművészethez. Az alma ilyen alapon lehet édes, mosolygó, kisasszony, páris, sólyom, tinó vagy mogyoró, fűz, kender, szösz és tök. Minden elnevezés minősítés, megbecsülés és ragaszkodás a fajtához. Nagy-Tóth Ferenc 1998-ban összegyűjtötte a régi erdélyi almákat, leírta és regisztrálta őket az utókor számára. A lista – nem véletlenül – így kezdődik: batul (battul, bator), pónyik, nyári pónyik, páris (csíkos), páris (sárgáspiros).
