A vízzel baj van. De mi lesz a jéggel?

A mezőgazdaságban úgy tartják, hogy a termésben az aszály és az árvíz mellett a jégverés okozza a legnagyobb károkat. Az utóbbi évek szélsőséges időjárása csak növelte ennek kockázatát, egyben a jégeső-elhárító rendszerek fontosságát. Ezt a feladatot Magyarországon a Nefela egyesület látja el, az országban egyre inkább eluralkodó pénztelenség azonban annak működését is veszélybe sodorhatja.

A helyzet komolyságára elég csak az elmúlt másfél év néhány jégkárát megemlítenünk. 2004. június 9-én hidegfront érkezett Magyarország területére. Miskolcon és a szomszédos településeken 15-20 percen keresztül tyúktojás nagyságú jégdarabok hullottak, tönkretették többek között az autókereskedések, autószalonok szabadban tárolt járműveit, a jég és a vihar letarolta több száz ház tetejét és a mezőgazdasági kultúrákat. Ugyanaznap hasonló károk keletkeztek Budapest, Tata, Győr térségében, valamint Hajdú-Bihar és Békés megyében. A biztosítók felmérése szerint csak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei jég- és viharkárok rendezése 4 milliárd forint kártérítés kifizetését jelentette.

Egy hónappal később Békés, Tolna és Bács-Kiskun megye szenvedte el a természeti csapást. A húsz percig tartó, itt is tyúktojás nagyságú jég elverte a kukorica- és napraforgótermés jelentős részét, a gyümölcsfákon még levél sem maradt. Csabacsúd 700 lakóháza közül szinte valamennyi megsérült, a vihar levitte a tetőket, beverte az ablakokat, megrongálta a csatornákat, a személygépkocsikat. Hasonló helyzet alakult ki a szarvasi kákai majorban, Hőgyészen, valamint Bugac környékén.

2005 júniusában egyetlen estén csak Zalában 20-30 millió forintos kárt okozott a vihar- és jégverés. A Zalaegerszeg-Nagykanizsa vonalon több településen tetőszerkezeteket rongált meg a méretes jég több ezer hektáron károsítva a repce, őszi árpa, búza földeket, Letenye térségében 30-40 százalékban a szőlőt és a gyümölcsösöket. A Magyar Madártani Egyesület felmérése szerint ez a szélsőséges időjárás a gólyaállományt is megtizedelte.

Július közepén a Zala megyei Várvölgyön okozott több tízmillió forintos kárt a jégeső. A kárfelmérések során kiderült, hogy nem maradt olyan ház, amely ne sérült volna, többnek a teljes tetőszerkezetét ki kellett cserélni. A település környezetében a mezőgazdasági kultúrát, kukoricát, napraforgót, búzát 90-100 százalékos kár érte a dió- és tyúktojás nagyságú jégdarabok záporában.

De nézzük, hogyan is keletkezik a természet ezen igen káros jelensége! A zivatarfelhőben túlhűtött vízcseppecskék vannak, akár 40 Celsius-fokon is. Ezen mikronnyi részecskék közül pár megfagy (ezek fogják képezni a természetes jégmagokat) és a feláramlás során a töltéskülönbség és az ütközés hatására a körülette lévő vízcseppecskéket is megfagyasztja, amelyek egyre jobban híznak, amikor pedig le tudják győzni a felhajtó erőt, elkezdenek visszafelé hullani. Amint elérik a nulla fok feletti tartományt, ez nyáron 3500-4000 méteres magasságban található, a jégszemek elkezdenek olvadni és jó esetben eső formájában érik el a talajt. Ha a jégszem nagyon nagy, nincs ideje elolvadni, és mivel igen nagy sebességgel hullik vissza, kialakul a tetemes károkat okozó jégverés.

Lehet-e ellene védekezni? Huszár István, a Nefela Dél-Magyarországi Jégeső-elhárítási Egyesülés igazgatója történelmi áttekintésében elmondta lapunknak, hogy i. e. 1400-ban a hettiták nyilakat lőttek a felhőkbe, hogy azzal űzzék el a gonosz démonokat. A középkorban a vihar előtti harangozás által keltett hanghullámoktól várták a sikert, míg Leonardo da Vinci korában mozsárágyúkkal és más durranó szerkezetekkel igyekeztek szétoszlatni a jégfelhőket. A XIX. század szinte ugyanezt a módszert követte. Ausztriából elindulva Olaszországon, Svájcon, Spanyolországon, Franciaországon keresztül Magyarországra is eljutott a vihar előtti ágyúzás, amellyel a felhőzetben lévő jégszemeket igyekeztek szétzúzni, ezzel csökkentve a kár mértékét. A Dél-Dunántúlon még az 1930-as években is mintegy 500 ilyen viharágyú működött. A következő lépést a Nyugat-Európában bevezetett védőhálózás jelentette, amit azonban drágasága miatt csak értékesebb kultúráknál, gyümölcsösben, szőlőkben használtak.

A jégkárelhárítás területén az 50-es évek jelentették a fordulópontot, amikor az amerikai V. Schafer téli időszakban motoros repülőgépével a rétegfelhő fölé repülve szárazjeget, azaz szén-dioxidot juttatott a levegőbe és azzal havazást tudott előidézni.

Azóta háromféle mesterséges időjárás módosítási eljárást fejlesztettek ki: esőkeltést, ködoszlatást és jégeső-elhárítást. Ez utóbbinak Baranya megyében van jelentős múltja, mivel az 1975-ben készült felmérés szerint jégveszély szempontjából ez az ország legveszélyeztetettebb területe. A többi megye lényegesen kedvezőbb helyzetben van, és noha a jégesős napok számát tekintve Észak-Magyarország vezet, ott nem érint összefüggő nagy területeket. Ezért is délen hozták létre 1975-ben a rakétás jégeső-elhárítást, ami az Állami Biztosító (ÁB) anyagi támogatásával a Országos Meteorológiai Szolgálat fennhatósága alatt működött. Ennek az volt a lényege, hogy az egymástól bizonyos távolságban elhelyezett rakétakilövő állomásokról rakéták segítségével juttatták fel a hatóanyagot a zivatarfelhőbe. A rakéta abba a magasságba repült, ahol a legnagyobb volt a feláramlás a felhőzetbe, és ahol ólomjodidot, azaz mesterséges jégmagokat szórtak szét. A repülőgépes elhárítás esetén a gép szárnyaira olyan eszközöket helyeztek, amelyek elégetve a hatóanyagot, bejuttatták a felhőzetbe. A rakétás megoldás 1975-től 1990-ig működött az ÁB támogatásával, amikor azonban megjelentek a különböző biztosítók az ÁB-nek már nem érte meg, hogy egyedül nyúljon a zsebébe. Mivel a rendszer fedezetét senki sem biztosította, megszűnt a rakétás elhárítás. A mezőgazdasági termelők persze továbbra is szerettek volna védelmet, ezért 1991-ben több mint száz mezőgazdasági nagyüzem, két biztosító, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) és Tolna, Baranya, Somogy megye ösztönzésére Margitta Miklós segítségével az újonnan alakult Nefela egyesület átvette és bevezette a franciák talajgenerátoros jégeső-elhárítási módszerét.

Az induláshoz az egyesület jelentős állami vagyont kapott, ennek keretében átvehette a megszűnt rakétás módszer eszközeit. Telephelyük azóta is Pécsett található, a berendezéseket és a generátorokat is ott tárolják, ezek számát 2004-re 141-re bővítették, amelyekkel már a három megye teljes területét meg tudták védeni.

A Délnyugat-Franciaorszgában, magyarországnyi területen 40 éve működő talajgenerátoros módszerrel nagy mennyiségű, mesterséges mikronnyi jégmagot juttatnak a felhőzetbe, amelyek hatására lényegesen több jégszem alakul ki, mint a felhőzetben természetes úton keletkezne. Mivel ezek sokkal kisebbek a valódiaknál, sokkal nagyobb az esélyük, hogy elolvadnak és eső formájában érkeznek a talajra. Ezzel a módszerrel védik a Duna-Dráva háromszög kivételével Horvátország összes művelt területét, Japánt és az Egyesült Államokat, igaz, ott emberi kéz beavatkozása nélkül.

– Nálunk a Pécs melletti Hármas-hegyen van a Nefela megfigyelőállomása, ahol a meteorológusaink május 1-jétől szeptember 30-ig radarral, műholdvevővel és az OMSZ jelentéseinek vételére alkalmas berendezéssel állandó ügyeletet tartanak. Ha az előrejelzések zivatart mutatnak, rádiótelefonon értesítik az egymástól 10 km-re rácshálószerűen elhelyezett generátorok működtetőit, hogy hány órától kell bekapcsolniuk a kertjükben elhelyezett berendezést. Erre évente 30-50 alkalommal van szükség, ilyenkor a generátor 2-12 órát üzemel – tájékoztat Huszár István, az egyesület igazgatója.

Az elhárítás hatékonyságának mérésére több módszert is kialakítottak, a franciák például egy négyzetméteres hungarocell lapra kasírozott alumíniumfóliákat telepítettek egymástól meghatározott távolságra. Megvizsgálták rajta a jégszemek méretét, kinetikus energiáját, sűrűségét elhárítás előtt és a generátorok működése közben, majd megállapították, hogy ezzel a módszerrel 42 százalékkal lehetett csökkenteni a károkat.

Nálunk ez másként működik. Mivel 1962-től ismertek a Baranya megyei káradatok, öszszehasonlították az 1962-1990-ig terjedő időszak és napjaink kárértékét (természetesen a pénzromlást beleszámítva) és a kettő között 71 százalékos különbséget találtak. Ha forintosítani akarjuk, akkor ez csak a szántóföldi növénykultúrákban 1,9 milliárdot jelent a szőlők, gyümölcsösök és lakossági (autó, ház, rózsa, vakolat, fólia) károk nélkül.

A jégkár-elhárítási rendszer működésének fenntartása akkor került először veszélybe, amikor a magánosítás során a nagyüzemekből a három megyében több ezer kisgazdálkodás alakult. Mivel a Nefela nonprofit szervezet, közhasznú tevékenységéért önkéntes alapon fizetnek annak igénybevevői, azaz az önkormányzatok, a hegyközségek, a biztosítók, 1997-től a Földművelési és Vidékfejlesztési minisztérium. Az ország költségvetési gondjai az állami támogatást, egyben a jégkárelhárítást veszélyeztetik. A Nefela a túlélése céljából tanácskozásra hívta az érintetteket, emlékeztetőjüket elküldte az FVM miniszterének is.

– A jövővel kapcsolatban azt szeretnénk, ha az FVM a jégkárelhárítást beépítené az uniós országokban elterjedt kárenyhítési alapba, illetve a Nemzeti Agrár- és Vidékfejlesztés stratégiájába, hogy az ott gyakorlattá vált megelőzést támogassák, hiszen ez lényegesen olcsóbb, mint a kártalanítás. Kértük továbbá a minisztertől, hogy vizsgálja meg a vízügyi társulásokhoz hasonló törvény megalkotását, amely a védett területen mindenki számára fizetési kötelezettséget írna elő. Jelenleg ugyanis sokan úgy vélekednek, hogy minek fizessenek érte, ha a szomszéd megteszi, akkor az ő parcellájuk amúgy is védelmet élvez – számolt be terveikről Huszár István.

A törvénnyel a szolgáltatási díjak tovább csökkenthetők. A meglévő védelmi rendszer iránt – amelyet mai áron hozzávetőleg egymilliárdból lehetne létrehozni – egyre nő az érdeklődés, hiszen Zala, Fejér és Bács-Kiskun megye egyharmadát is le tudná fedni. Ha az évi 110 milliós működtetést csak Észak-Magyarország tavalyi, négymilliárdos jégkárával összehasonlítjuk, akkor értjük meg a jégkárelhárítás igazi jelentőségét.

Szakács Gábor