A tét a magyar jövő

– Ön miért nem adta el a Városházát? Eszébe sem jutott, hogy el kéne adni?

– Először is, az utóbbi hónapokban vitatott ingatlanértékesítésekkel kapcsolatos valós vagy vélt cselekmények, ideértve a Városházát is, egytől egyig 2020 áprilisa és 2021 novembere között történtek. Azaz sokkal a mi mandátumunk lejártát követően. Azt ma még nem tudjuk, hogy a kulisszák mögött mi történt. Számomra a Városháza eladása valóságidegen gondolat. Jogi akadálya is van, mivel a törzs­vagyon részét képezi, ráadásul egy barokk műemlék épület, egyben szimbólum. Mondják, hogy túl nagy, pedig 1894-ben sem volt kisebb a főépület, amikor elődeink, sokkal kevesebb teendő mellett, városházaként kezdték használni. Ingatlant értékesíteni vagy ilyesmit mérlegelni persze önmagában még nem tilos.

– Akkor mi a gond vele?

– A hallottak alapján az a kérdés merül fel, ahogy az ingatlaneladások mostanában a fővárosban zajlanak. Elég, ha a Mocsárosdűlő esetére gondolunk. A videókban arról is szó volt, hogy a Fővárosi Önkormányzat, illetve a vezetése a terület egy részének értékesítését mérlegeli. Karácsony azt állította, hogy mi teljesen be akartuk építeni, miközben egy évtized alatt, bár megtehettük volna, még egy csőszkunyhót sem húztunk fel rá. Nem tudni, honnan vette azt a sületlenséget, hogy ő, aki most épp a terület egy részének beépítését fontolgatja, megóvta volna tőlünk. Politikailag semmi esetre sem védhető, hogy a főpolgármester több mint egy hónapja folytonos önellentmondásba keveredik, és sorozatban állít valótlanságokat.

– Mire gondol?

– Vegyünk még egyet a példák sorából: a vagyonkezelő iroda vezetője Karácsony legutolsó verziója szerint a főpolgármester kifejezett tiltása ellenére árulta volna tovább a Városházát. Ezt hiba volt később az irodavezetővel is kimondatni. Ki hiszi el, hogy a főpolgármester beosztottja el tudná adni az épületet a főpolgármester irodájával együtt annak akarata ellenében? Minek reményében tárgyalt volna tovább az irodavezető?

– Kiderül-e egyszer az igazság?

– Ezekben az ügyekben csak a rendőrségi nyomozás önthet tiszta vizet a pohárba. Az a vizsgálóbizottság biztosan nem, amelyik olyan összetételű, mintha a nagymama írná az unoka bizonyítványát.

– Összeszedtem néhány markáns véleményt a főváros jelenlegi működésével, illetve állapotával kapcsolatban. Sokat változott a jelenlegi városvezetés megítélése. Idézem: „Megint kezdenek lerohadni a buszok. Eltűntek az ellenőrök, rengetegen bliccelnek… Leszerelik a jegykiadó automatákat… Elhúzódnak az építkezések… Feltúrják a köztereket, egy-két munkás lézeng a munkaterületen… Mindent ellep a kosz, a piszok és a szemét… Tönkrementek az üzletek a Nagykörúton, halott a Rákóczi út… A biciklisávok miatt nem lehet autóval megállni a boltok előtt, az áruszállítás ellehetetlenült… Forgalomlassítások, felesleges lámpák, dugók mindenfelé… A hajléktalanok visszafoglalták a közterületeket…” Visszatért a 2010 előtti múlt?

– Nem én vagyok illetékes abban, hogy összehasonlítsam a mi ciklusainkat a jelenlegi kurzussal. Egyvalamire azonban szeretném felhívni a figyelmet. A mi városvezetési korszakunkról könnyű készíteni leltárt, amit át lehet tekinteni. Aki akarja, megteszi.

– Mi a titka az értelmes városvezetésnek?

– Erre megint csak azt mondom, nem az én dolgom megítélni, hogy az én ciklusom mennyiben volt értelmesebb vagy eredményesebb a jelenleginél. Erre ott vannak a budapestiek, akik a történtekről véleményt formálhatnak. A fő problémát inkább abban látom, hogy már viszonylag régóta nem a teljesítmények összehasonlítása a megítélés alapja.

– Hanem?

– Egy olyan virtuális világban élünk, ahol a kommunikáció és a kommunikációs panelek könnyedén eltüntetik a valóságot. Nekem még mindig szokatlan, hogy főpolgármester úr csak sötét szobák mélyéről küld Facebook-üzeneteket az éterbe, azután azokat a vele baráti sajtó minden kontroll és változtatás nélkül átveszi és világgá kürtöli. Az érzelmileg megosztott lakosság, legalábbis Budapesten, két külön véleménybuborékban él, és az, hogy az egyikben mi történik, a másikat a legkevésbé sem érdekli. A virtuális tér homályos közeg, ahol például azt sem lehet tudni, ki fogalmazza meg a főpolgármester özönvízszerű Facebook-üzeneteit. Mindenesetre elég sok szól amellett, hogy nem ő maga.

– Mi a helyzet az átláthatósággal?

– Talán emlékeznek még a Budapest-infókra, ahol személyesen ott lehettek az ellenzéki sajtó képviselői is, és bárki kérdezhetett, szembesíthetett a tényekkel, opponálhatott. Azonnali válaszokat követelt meg a főpolgármestertől. A Facebooknak nem lehet visszabeszélni, nem lehet kérdezni tőle, nem lehet érdeklődni, szembesíteni, cáfolni. Az örökös facebookolás csak kinyilatkoztatás. Azt ígérték, hogy az én időszakomhoz képest még sokkal nyitottabb és átláthatóbb lesz a városháza működése. Mindenki megítélheti, hogy ez mennyire van így.

– Semennyire. Mi nem látunk a kulisszák mögé. Ön lát?

– Túl sok a halandzsa, a félrevezető nagyotmondás. Nekünk Karácsony Gergellyel személyesen évekig nem volt bajunk egymással. Az utóbbi két évben azonban sokat komédiázott. Az örökös piszmogás, panaszkodás, bántóan hamis visszamutogatás, facebookos vádaskodás, a főpolgármesteri kompetenciát meghaladó protokolláris túlkapások után súlyosabb dolgok jöttek. A kormánnyal való együttműködés véglegesnek tűnő felmondása, az előválasztástól való hirtelen visszalépésének irracionális magyarázata, a sorozatos, zavaros önellentmondások. Legutóbb azonban a belügyminiszter leordításának valószínűtlen meséjével és végül azzal, hogy önmagát egyszer csak kinevezte politikai nagyvaddá, münchhauseni magasságokba emelkedett.

– A hitelesség kérdésében sokaknak vannak ambivalens érzései. Mintha más jellemvonásokat akarnának ráakasztani az ellenzéki politikusokra, más személyiségnek akarnák őket bemutatni, mint amilyenek a valóságban. Mi ezzel a céljuk?

– Ismétlem: nem teljesítményeket hasonlítanak össze. Ez már néhány éve így van. Nem kizárhatóan külföldi támogatással működő politikai csoportok indulatokat gerjesztenek. Értelmezésemben olykor egyenesen lázítanak, túldimenzionálnak jelenségeket, színpadiasak, és nem arra építenek, ami megtörténik. Helyette gyakran olyanokról beszélnek, amelyekről ők szeretnének hallani. Főpolgármester úr is gyakran ezzel operál.

– Mire gondol?

– Úgy nevezném az általa kedvelt módszert, hogy témabehelyettesítéses technika.

– Ezt hogy érti?

– Ha valami nagyon kellemetlen dolog merül fel körülötte, amely a városvezetést is érintheti, és ezt ő át sem látja, azonnal elkezd terelni, más témát előhúzni, felelőst keresni. Ez olyan, mint amikor az érettségiző húz egy tételt, de nem tud rá jó választ adni. Visszacsúsztatja a többi közé, és húz egy másikat. Ez egy mára rögzült technika a fővárosi vezetés működésében, de az ellenzék országos kommunikációját is sorozatos csúsztatások jellemzik. A kommunikáció és a valóság, az ígéretek és a teljesítmény nem fedik egymást.

– Mi lehet ennek az oka?

– Egyfelől irtózatosan nagy az információs túlkínálat, és az emberek nagy többsége egyre nehezebben igazodik el ebben az áradatban. Másfelől a politika alapvetően érzelmi kérdés. Mivel a valóságról elég kevesen tudnak közvetlen tapasztalatot szerezni, a politikai beállítottságuknak, szimpátiájuknak megfelelő verziót hiszik el, mert azt könnyebben el tudják fogadni.

– Ez elég veszélyes. Ha már nem a valóság számít, csak a virtuális képzetek és az azokra irányuló kommunikáció, akkor sok mindent el lehet az emberekkel hitetni. Ha újra 2019 októberét írnánk, az önkormányzati választás hajrájában mit csinálna másképp, hogy látja ezt ennyi idő távlatából a fenti felismerés tükrében?

– Nem szívesen beszélek a 2019-es kampányról. Máskor is elmondtam már, hogy azért a kampányért saját magamon kívül végső soron nem hibáztatok senkit. Amit feltétlenül másképp csinálnék, az az, hogy leülnék vitatkozni Karácsony Gergellyel. Ezt nem tettem meg, mert fölöslegesnek tartottam. Senki nem kérte, hogy ne tegyem. Ha az a vita megtörténik, nehezen tudom elképzelni, hogy elveszítettem volna azt a választást. Nyugodt lelkiismerettel mondom, hogy annak a vitának az elutasítása részemről valószínűleg a legsúlyosabb hiba volt, amelyet a kampány során elkövethettem. De ez már történelem, az évkönyvekben csak az eredményeket olvashatjuk.

– Az idén országgyűlési választások lesznek. Mire számít és mit tanácsol?

– A kampányolóknak legfeljebb akkor adnék tanácsot, ha kikérnék a tanácsomat. Egyébként pedig az utolsó évek ellenzéki állításaival szemben nekem is voltak vitáim a Fideszen belül, még a miniszterelnök úrral is. Ezeket többnyire nem a nyilvánosság előtt folytattam le. Kérdésére két dolgot szeretnék mondani. Az egyik, hogy ma a jelenlegi miniszterelnöknek politikai képességek és rutin szempontjából nem látszik alternatívája a magyar politikai palettán. Ez nem szimpátia kérdése, hanem egy tény megállapítása, amit még az ellenségei sem vitatnak.

– Ön szerint mi a tét?

– Ha ne adj’ Isten a jelenlegi kormánypártok elveszítenék a választást, az az ország jövője szempontjából szabályos sorscsapás lenne. Az is nagyon valószínű, hogy akik a jelenlegi ellenzékre szavaznak, közülük sokan hónapokon belül súlyosan megbánnák, mert a magyar jövőt érintő kérdések tekintetében vélhetően visszafordíthatatlan, negatív változásokra lehetne számítani.

– Miért? Milyen következményekkel járna egy kormányváltás?

– Először is, akik jelenleg szóba jöhetnek az ellenzéki oldalon miniszterelnökként, azok többségénél szerintem komoly képességbeli hiányosságokat lehet látni. Márki-Zay úgy lett miniszterelnök-jelölt, hogy az előválasztási történet eközben paródiává vált. Ő maga egy nemrég hazatért ember, egy kisváros kevés gyakorlattal rendelkező polgármestere, akinek személyisége és mondanivalója egyre zavarosabb képet mutat. Ez az érem egyik oldala.

– És a másik?

– A látszat ellenére ma nem a valós vagy vélt gazdasági visszaélésekkel való kölcsönös vádaskodás az igazi lényeg, hanem a magyar jövőt érintő problémák kezelése. Ez már nem elsősorban rólunk szól, sokkal inkább a minket követő időkről.

– Konkrétan?

– A várható tömeges illegális határátlépésekkel kapcsolatos elképzelések, a szabadjára engedhető energiaárak, a családmodell kérdése, a neoliberális családpolitika, a radikális LMBTQ-fellépések kezelése, a kultúra jövője, egy, a jelek szerint az ellenzék által eltörlésre szánt nemzetállamiság, a magyar szuverenitás sorskérdése, a lakossági terhek alakításának kérdésköre. Ezeken a területeken kormányváltás esetén minden valószínűség szerint száznyolcvan fokos fordulat következne be, amit az ellenzék nem is tagad. Kormányra kerülve követni szándékozik a nyugat-európai mintákat. Nyilván megpróbálnák, gyaníthatóan külföldi segítséggel, ezeket a változtatásokat visszafordíthatatlanná tenni. Nem is kell elmenni a tengerentúlra, elég, ha vetünk egy pillantást Nyugat-Európára: nem nehéz magunk elé képzelni, hogy mi várna a minket követő nemzedékre. Lehet a Fideszt kritizálni, vele szemben vélt vagy valós alapon indulatokat táplálni, ellene uszítani. A program nélküli, sokarcú, bőszülten hataloméhes ellenzék éppen erre alapoz. Más kérdés, mi várna az országra egy olyan vezetés alatt, amely az ellenzéki összefogás fékezhetetlen csörtetéséből körvonalazódik. Valószínűleg képtelenek is lennének a tartós közös kormányzásra, hiszen nem egyformák az elképzeléseik, különböző az azonosságtudatuk, egymást is nyírják már most is.

– Jelölt már akad, de még azt sem lehet tudni, hogy ki lenne egyáltalán a miniszterelnök.

– Nem tudom. Most Márki-Zay látszik, de mintha kezdene rezegni a léc. Karácsony és Jakab leverte, Fekete-Győr meg átszaladt alatta. Az ellenzéki előválasztás maga is egy színjáték volt, amelynek az eredménye végül még a számok tekintetében is torz képet adott. Ha netán az ellenzék nyerné meg a választást, jogilag még az is legitim lenne, ha Gyurcsány Ferencet választaná a parlamenti többség miniszterelnöknek. Ennek tudatosulnia kellene azokban az emberekben, akik azt hiszik, hogy ellenzéki győzelem esetén kötelezően a végleges ellenzéki miniszterelnök-jelöltre szavaztak az előválasztáson. A kétharmados törvényekkel, illetve az alkotmánnyal kapcsolatos ellenzéki elképzelések pedig számomra már-már a Tanácsköztársaság előestéjét idézik.

– Akkor hát miről döntünk tavasszal?

– Áprilisban kiderül, hogy nekünk, magyaroknak hogyan működik az ítélőképességünk. Ha most valakik belesétálnak abba a csapdába, hogy egy kiprovokált tömeghangulat hevületében, indulatból a kormánypárt ellen szavaznak, annak a következményei beláthatatlanok, de a lényegük előre sejthető. Könnyen jelentéktelen csatlós országgá válhatunk, ahol idegen érdekek és idegen lelkiség érvényesítése lehet az új kormányzati gondolkodás egyik első számú szempontja.