A magyar kormánypártok, de általában a visegrádi országok számára is előnyös, ha erősödnek a Néppárttól jobbra álló frakciók, mert a bevándorlást érintő kérdésekben nem csupán a Fidesz képviselői, de akár az egyébként szocialista szlovák SMER vagy a liberális cseh kormánypárt politikusai is együtt szavazhatnak velük – mondta a Demokratának Kiszelly Zoltán. A politológussal az EP-választás esélyeiről és a hazai ellenzéken belüli versenyről is beszélgettünk.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Bár közeledik a választás, az Európai Parlament migránspárti többsége továbbra is aktív. Múlt héten például megszavazták azon tervezett mechanizmusnak a létrehozását, amelynek keretében egyebek mellett jogállamisági feltételekhez kötnék a tagországoknak megítélt közösségi források kifizetését a következő hétéves költségvetési ciklusban. Sőt azt a határozatot is elfogadták, amely szerint a korábban tervezetthez képest mintegy háromszorosára emelnék az úgymond uniós, illetve demokratikus értékeket védő NGO-k támogatását…

– A régi, bevándorláspárti, föderalista elit időnyomásba került, ugyanis a májusi uniós választások után feltehetően nem lesz többségük az Európai Parlamentben. A mainstream pártokhoz, tehát a Néppárthoz, szocialistákhoz, liberálisokhoz tartozó pártok veszíteni fognak mandátumokat, míg az unióval, Brüsszellel szemben szkeptikus, Brüsszel-kritikus pártok megerősödnek. Éppen ezért megpróbálnak nagyon sok mindent még most keresztülvinni. Hasonló helyzetben van most ez a transzatlantista, föderalista, bevándorláspárti elit, mint mondjuk 2016 körül, amikor azt akarták, hogy a britek maradjanak az unióban, de a népszavazás más eredményt hozott. Azt akarták, hogy Hillary Clinton legyen az amerikai elnök, aztán nyert Trump, és bár szerették volna, ha sikerül megkötni a TTIP szabadkereskedelmi egyezményt az USA-val, ezt sem tudták a terveiknek megfelelően megvalósítani. Most is igyekeztek minden fontos döntést meghozni: elfogadtatni a következő hétéves költségvetést, keresztülverni, hogy a Frontex őrizze a határokat, vagy hogy az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal, az EASO döntsön a migránskérelmekről, és ahogy Németországban, úgy az unióban is osszák szét a bevándorlókat a Jun­cker-képlet alapján. Ha hetvenöt évvel ezelőtt élnénk, már régen megszálltak volna bennünket a németek és a brüsszeli katonák, így most, hogy béke van és demokrácia, hetes cikkellyel és különböző eljárásokkal próbálkoznak.

– Említette a bevándorláspárti erők várható gyengülését: a jelenlegi trendek szerint ez mennyire lehet jelentős?

– Ha megnézzük a számokat, azt látjuk, hogy már a 2014-es választáson is veszítettek a támogatottságukból a main­stream pártok, az elmúlt öt évben pedig tovább gyengültek. A Brüsszel-kritikus képviselőcsoportoknak jelenleg összesen nagyjából 130 mandátumuk van. Ha most lennének a választások, a becslések szerint 170 képviselőjük lenne az EP-ben, míg a Néppártnak 180. A Fidesz esetében a különböző felmérések általában 12-15 képviselői helyet jósolnak, ha pedig ehhez hozzávesszük a határon túli, RMDSZ-es és MKP-s mandátumokat, akár 15-20 magyar polgári képviselő is lehet Brüsszelben. Amennyiben tehát valóban csak nagyjából tíz mandátum lesz a különbség a Brüsszel-kritikus pártcsaládok és a Néppárt között, akkor akár a Fidesz lehet a mérleg nyelve. Orbán Viktor a Kormányinfón, Matteo Salvini varsói látogatása kapcsán úgy fogalmazott, a lengyel–olasz tengely „a legnagyszerűbb fejlemények egyike”. De erős az Osztrák Szabadságpárt, vagy Franciaországban Marine Le Pen pártja is. Eddig a Néppárt balra kötött szövetségeket a szocialistákkal, a liberálisokkal, a zöldekkel. Ha kialakul egy-két Brüsszel-kritikus tömb a Néppárttól jobbra, akkor a Fidesz, a bajor CSU, az Osztrák Néppárt és más, egyébként mérsékelt jobboldali pártok bizonyos kérdésekben összefoghatnak ezen frakciókkal. Orbán Viktor világossá tette, hogy a Fidesz számára a Néppárt az A forgatókönyv, és nincs B terv. Az azonban a magyar kormánypártok, de általában a visegrádi országok számára is előnyös, ha erősödnek a Néppárttól jobbra álló frakciók, mert a bevándorlást érintő kérdésekben nem csupán a Fidesz képviselői, de akár az egyébként szocialista szlovák SMER vagy a liberális cseh kormánypárt politikusai is együtt szavazhatnak velük.

– A bevándorláspárti erők egyre kevesebbekkel tudják elhitetni, hogy a migráció jó Európának. Ezért úgy tűnik, másik veszéllyel igyekeznek riogatni: az úgymond populista, szélsőséges, a demokratikus alapértékeket nem tisztelő pártok erősödésével.

– Ezek olcsó próbálkozások, amiket nem is látok annyira hatékonynak. Hiszen ez akkor működik, ha a mainstream, brüsszeli, berlini politikai elit hiteles, ha olyat tud nyújtani a szavazópolgároknak, amiért érdemes támogatni a status quót. Azonban azt látjuk, hogy az amerikaiak, nyugat-európaiak önmagukhoz képest rosszabbul élnek, mint húsz éve, és ez a mainstream elit okozta a lecsúszásukat. Az történt, hogy mióta Kína és a mi térségünk is bekapcsolódott az elmúlt két évtizedben a nemzetközi kereskedelembe, már nem marad annyi pénz Nyugat-Európában, nem forgatják vissza a konszernek, miközben egyre több terhet pakolnak az átlagpolgárokra. Régen mondjuk egy buszgyár otthon legyártotta a járműveket, és azokat uniós támogatásként külföldre küldték. Manapság azonban a német befizeti az adóját, a buszgyártók viszont Lengyelországban, Törökországban készítik a járműveket, ahol olcsóbb a munkaerő, kisebbek a költségek, ám amiből a német munkásnak már nincsen haszna, hiszen a buszt nem ő készíti. A pénz tehát nem marad a rendszeren belül. Mivel ez a politika egyre kevesebbeknek jó, egyre többen fizetik ennek az árát, így csökken a támogatottsága. A migráció ugyanakkor szavazócserét is jelent. És ez fontos szempont. Hiszen a gyártást ki lehet helyezni Kínába vagy más európai országokba, bizonyos szektorokban a robotok fejlődése miatt kevesebb munkásra is van szükség, a szavazók azonban kellenek. Ha állampolgárságot adnak a migránsoknak, akkor az azt jelenti, hogy idővel a bevándorlást támogató erőknek több szavazatuk lesz.

– A magyarországi ellenzék is azt igyekszik bebizonyítani, hogy itt diktatúra van, ahol nem olvassák be a követeléseiket a köztévében, ahol biztonsági őrök tartják őket félelemben, ahol rabszolgatörvény születik, és így tovább. Mennyire lehetnek erre fogékonyak a bizonytalan szavazói rétegek?

– A harmadik kétharmad után azt mondhatjuk, hogy semennyire. Ráadásul az ellenzéki pártok nem tudják megújítani a szavazóbázisukat, főleg a baloldaliak, az MSZP és a DK küzdenek azzal, hogy a fiatalok nem őket támogatják, hanem vagy a Fideszt, vagy az új pártokat. Szintén láthattuk, hogy a bizonytalan szavazók többsége, ha kritikus is volt bizonyos kérdésekben a kormány politikájával szemben, azt tapasztalta, hogy az a legtöbb esetben beigazolódott. Az IMF és megszorítások nélkül, igazságos tehermegosztással is meg lehetett oldani a gazdasági válságot. Lehetett fordítani dolgokon: stratégiai ágazatokban növelni a nemzeti tulajdont, magyar cégeket támogatni, hogy versenyképesek legyenek, és fővállalkozók lehessenek a saját hazánkban. Vagyis működött az unortodox gazdaságpolitika. A migráció ügyében is igazolódtak a miniszterelnök felvetései. Ami pedig a diktatúravádat illeti: diktatúra az, ahol nem lehet leváltani a kormánypártot, eközben az ellenzék másról sem beszél, mint arról, hogyan tudná leváltani a Fideszt. Az összefogás, a koordinált indulás, a közös főpolgármester-jelölt mind arról szól, hogy szabad, demokratikus választásokon akarják megverni a kormánypártok jelöltjeit. De a bizonytalanokat nem tudják megszólítani, egyre több indikátor mutatja azt, hogy az ország jó irányba halad, vagyis hiába vannak kritikus szavazók, a többség jónak tartja az irányt.

– A Nyugatnak vagy a hazai választóknak szól ez a színjáték?

– Is-is. Nagyon feltűnő például, hogy miután a sárga mellényesek utcára vonulnak Macron csapnivaló gazdaságpolitikája ellen, nem sokkal később, „teljesen véletlenül”, erős támogatottságú, a közelmúltban megválasztott kormányokkal szemben kezdődtek tüntetések Bécsben, Belgrádban, Budapesten. Kapóra jött, hogy nem csak Franciaországban vannak tiltakozások. Nehogy az a kép alakuljon ki a szemlélőben, hogy ahol bevándorláspárti politikusok vannak, ott tüntetések vannak, ahol meg nemzeti politika, ott nyugalom. Elsősorban azonban nyilván a saját választók meggyőzése a cél, hiszen azok döntenek a választáson. Az ellenzéki pártok a politikai túlélésükért küzdenek, a 2022-es mandátumukért. Tavaly április után arról ment a vita, hogy az utcán kell-e küzdeni, vagy a parlamentben. Az ellenzéki szavazók közül sokan hibáztatták a képviselőket, miért indultak el már másodszor is az új szabályok szerint lebonyolított választáson, miért tették le másodszor is az esküt az új Alaptörvényre, miért veszik fel a fizetésüket, miért járnak be az Országgyűlésbe. Az 1910-es évekre emlékeztető parlamenti obstrukcióval vagy az MTVA működésének tudatos megzavarásának kísérletével megpróbálták visszavenni a kezdeményezést az utcától, a senki által meg nem választott civilektől, aktivistáktól és más megmondóemberektől. Ugyanakkor nemcsak az utca és a parlamenti ellenzék között van verseny, hanem az ellenzéken belül is. A Jobbik és az MSZP támogatottsága hasonló, de a DK is versenyben van az MSZP-vel. Eddig Gyurcsány terelte maga előtt a baloldalt, az összefogás ötletével most Tóth Bertalan visszavágott. A Párbeszéd, az LMP, a Momentum és a kutyapárt ugyanazokért a nagyvárosi fiatal szavazókért küzd. Ha most összefognának az EP-választásokra, az számukra a legrosszabb megoldás lenne, hiszen elmosódnának a különbségek az egymással versenyző pártok között.

– Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy a májusi választás a migránspártiak és a bevándorlásellenesek harca. Az ellenzéki pártok azonban nyíltan nem akarnak beállni egyik oldalra sem.

– Az ellenzéki megmondóemberek következetesen azt állítják, hogy senki nem támogatja az „ellenőrizetlen és tömeges” bevándorlást. Csakhogy Berlin és Brüsszel immár ellenőrzött és ütemezett bevándorlást akar, erről szól a Soros-terv 2.0 is. Amikor az ellenzéki pártok a brüsszeli–berlini javaslatokat támogatják, akkor nem tesznek mást, mint hogy a bevándorlást segítik.