Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Csizi Péter, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára, Tóth Ágnes, a Prohuman Zrt. vezérigazgatója és Kőszegi Zoltán polgármester (b-j)
Hirdetés

Csizi Péter a Prohuman cégcsoporthoz tartozó Alkotó Magyarország Nonprofit Kft. új, megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató telephelyének ünnepélyes megnyitóján arról beszélt, hogy a védett munkahelyek versenyképességének megőrzéséért több mint 9 milliárd forint támogatást ad országosan a kormány.

Hozzátette: ebből az összegből csaknem egymilliárd forintot kapott az Alkotó Magyarország Nonprofit Kft. 400 munkavállaló támogatására, mivel a Prohuman cégcsoport nemcsak megőrzi a munkahelyeket, hanem újakat is létrehoz.

„Ezek a munkahelyek, ahogy látják, már teljes mértékben a 21. századi európai hangulatot biztosítják, hiszen a minőség is 21. századi” – hangsúlyozta Csizi Péter.

Tóth Ágnes, a Prohuman Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az új telephelyen jelenleg 56 munkavállaló dolgozik, a felvétel folyamatos. Hozzátette, hogy az ország öt pontján foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű embereket.

Korábban írtuk

Kőszegi Zoltán (Fidesz), Dabas polgármestere arról beszélt, hogy ha valakinek megváltozik a munkaképessége, nehéz helyzetbe kerülhet, és ez nagy kihívás. A munka több, mint jövedelemszerzés, olyan fontos tevékenység, amellyel az ember az önbecsülését őrizheti meg – emelte ki a Pest vármegyei város vezetője.