Az aradi vértanúk
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után a megtorlás brutális és véres volt. Az Aradon őrzött 13 tábornokkal másfél havi jelképes tárgyalás után, felségárulás és zendülés címén közölték a halálos ítéletet, arra hivatkozva, hogy korábban a császári sereg tisztjei voltak. Haynau szűk egyéves megtorló vérengzése során 1850 nyaráig több mint száz embert végeztetett ki.
A tizenhárom tábornokot az aradi várbörtönben őrizték a kivégzés napjáig. A Maros bal partján épült hatszögű erődöt a folyó majdnem teljesen körülöleli, így biztonságosnak tartották a felségsértők őrzésére. Az ítéletet 1849. október 5-én, reggel 7 órakor hirdették ki: golyó általi halállal büntették Kiss Ernőt, Schweidel Józsefet, Dessewffy Arisztidet, Lázár Vilmost. Bitófára küldték Aulich Lajost, Török Ignácot, Lahner Györgyöt, Damjanich Jánost, Nagysándor Józsefet, Vécsey Károlyt, Knezić Károlyt, Poeltenberg Ernőt és Leiningen-Westerburg Károlyt. Dessewffy és Lázár ítéletét kegyelmi kérvény alapján főbelövésre változtatták.
Haynau a végrehajtás napjaként október 6-át, a bécsi forradalom napjának évfordulóját jelölte meg. A golyó általi halálra ítélteket külön végezték ki. A vár VI-os kapuján vezették el a tábornokokat, majd bekanyarodtak a vár sáncába. Egymástól öt, a kivezényelt zászlóaljtól tizenöt lépésre állították sorba őket. A lövést négy lépésről egyszerre három katona adta le – egyet a fejre, kettőt a szívre – a kigombolt ingben fél térdre ereszkedett tábornokokra. A fegyverek egyszerre dördültek el, hárman azonnal a földre rogytak, Kiss Ernőnek csak a vállát érte a golyó, így mozdulatlanul térdelve maradt. Ezután három katona közvetlen közelről lelőtte.
Majd a bitófára küldött tábornokokat vezették a vesztőhelyre. Durván ácsolt oszlopokra akasztották föl az elítélteket. A büntetést azzal súlyosbították, hogy végig kellett nézniük bajtársaik kivégzését. A bosszú éjjelén a bakó ott maradt a tetemek mellett, és szörnyű vásárt rendezett. A családtagok pénzért megvásárolhatták Damjanich, Lahner, Leiningen és Vécsey holttestét. Vécseyt ideiglenesen az aradi sírkertbe temették, Leiningent három aradi ügyvéd csónakkal átszállította a Maroson, és szekérrel az Urbán család monyorói birtokára vitték. Damjanich és Lahner testét a Csernovits család Mácsán lévő birtokán temették el. Kiss Ernőért csak két nap múlva jött az unokatestvére, és az aradi sírkertbe hantoltatta el. Dessewffy 1850 tavaszáig feküdt az aradi sánc árkában, amikor öccse elvitette Margonyára, a családi sírboltba.
A szabadságharc leverése után az ország szinte tetszhalott állapotba került. Gondolni sem mertek rá, hogy a kivégzetteket felkutassák és méltó módon eltemessék. Hatvan év telt el, amíg lépéseket tehettek a történtek megismerése és a hősök exhumálása érdekében. 1910-ben vesztőhelybizottság alakult Aradon, és összeadott pénzen megvásárolták azt a földet, ahol a kivégzések helyét sejtették, de tévedtek, mert ott nem találtak semmit. A vár sáncában 1912-ben kezdtek kutatni, de már szakemberekkel. Lenhossék Mihály anatómus és Bartucz Lajos antropológus végezte az exhumálást és az azonosítást. A csontvázak visszaigazolták a kivégzések történetét. A tárgyi leletek azt a hiedelmet is megcáfolták, hogy alsóneműben temették volna el a hősöket.
A Maros gátjának 1932-ben történt megerősítése közben rábukkantak a bitófák helyére. A földbe ásott, lefűrészelt csonkokat egymástól három méterre találták meg. Még a kampók is előkerültek, amire az elítélteket akasztották. A bitófák nem egyenes vonalban álltak, Nagysándor sírjánál tompaszögben megtörve sorjáztak. Az exhumált maradványokat 1974. október 6-án egy újonnan épített emlékmű lábánál kialakított kriptában helyezték el.
A bosszúnak több áldozata is volt, október 6-hoz közel. Az első Ormay (Auffenberg) Norbert ezredes volt Aradon, akit augusztus végén egy jegenye törzsére akasztottak föl az aradi várhoz közel, majd testét a várárokba dobták. Kazinczy Lajos tábornokot október 25-én lőtték főbe a vár sáncában; ő az egyetlen, akinek maradványait még nem kutatták föl. Lenkey János tábornoknak az elméje elborult, és 1850 februárjában az aradi börtönben hunyt el. Jelenleg szülővárosában, Egerben nyugszik. Batthyány Lajost, az első független magyar kormány miniszterelnökét október 6-án, Pesten végezték ki az Újépületben. Testét ideiglenesen a pesti ferenceseknél őrizték álnéven, majd később a Kerepesi úti temetőbe épített mauzóleumba temették, a családjához.
A vértanúk napját 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánították.
