Fotó: baleset-info.hu, PMKI Aszód Őrs
A BMW a baleset után, a bal alsó sarokban a szavazólapok…
Hirdetés

Súlyos baleset történt szeptember 22-én az M3-as autópályán: egy BMW a sávokat elválasztó betonelemeknek ütközött Gödöllő közelében. A beszámolók szerint a luxusautó sofőrje kiesett a járműből.

Alig két nappal később azonban kiderült, hogy sokkal többről van szó, mint egy (sajnos) mindennaposnak nevezhető közlekedési hírről: az Origo írta meg, hogy az autóban „előválasztási” szavazólapokat szállítottak, amik szétszóródtak az úton – ez egyébként a balesetről megjelent fotókon is látható. Sőt, a portál szerint ráadásul jelentős összegű készpénz, 18 millió forint is volt az autóban.

Az MMM-től a Jobbikig

Újabb három nap múlva további részletekre derült fény: a PestiSrácok.hu megtudta, hogy a BMW-t Barta László vezette, aki nem más, mint a botrányok által övezett ózdi előválasztási bohózat koordinátora.

„A szakállas, fiatal férfi több fotón is látható azok közül, amelyeket a PestiSrácok.hu hozott nyilvánosságra annak kapcsán, hogy ózdiak állítása szerint napokon keresztül idegen romák egy csoportja akadályozta az embereket szavazatuk leadásában az előválasztási sátornál” – írta a PS.

Fotó: PestiSrácok.hu

Egy ózdi, korábban jobbikos önkormányzati képviselő, Fidrus Péter a Facebookon tett közzé egy privát levelezést, amiben azt kifogásolta, hogy a balesetet szenvedett BMW vezetője, Barta László szerinte romákat szállított Ózdra annak érdekében, hogy befolyásolja a szavazást. Állítólag a romákat nemcsak elrettentésre használták fel, hanem szavazataikat is megvásárolták.

Fidrus később a Mediaworks Hírcentrumának arról beszélt, hogy szerinte választási csalás történt. Hozzátette, a botrány Jobbikhoz köthető, azon belül is a karlendítésével a figyelem középpontjába kerülő Farkas Péter Barnabáshoz, Ózd (a karlendítés miatt azóta lemondott) alpolgármesteréhez.

Tegyük azonban hozzá: a balesetet szenvedett Bartának nem csupán a Jobbikhoz, hanem Márki-Zay Péterhez és a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz is van kötődése. A férfi ugyanis, bár most az ózdi jobbikosoknak segített az előválasztás koordinátoraként, de korábban Hódmezővásárhely polgármesterének szervezetében, az MMM-ben politizált, sőt, annak operatív igazgatójaként dolgozott – ezt Márki-Zay is elismerte a baleset után. Bartáék ózdi akciója egyébként nem volt sikeres, Farkas Péter Barnabás ugyanis kikapott az előválasztáson.

Konfliktusok Barta László körül

„Szétesőben Márki-Zay Péter mozgalma”írta 2019 júliusában a Népszava annak kapcsán, hogy Ábrahám Júlia távozása után Hadházy Ákos is lemondott a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöki pozíciójáról.

„A háttérben húzódó problémák egyszerre személyiek, szervezetiek és ideológiaiak. Többen például azt mondták, hogy Márki-Zay Péter, Kész Zoltán és Lukácsi Katalin egyre inkább egy »belső kört« alkot az elnökségen belül, és visszatartanak információkat a többiektől” – írta a baloldali napilap, amelynek cikkében Bartát is megemlítették. 

„Barta László operatív igazgató munkájával szemben is felmerültek kifogások, de ő ennek ellenére Márki-Zay Péter töretlen bizalmát élvezi. Volt olyan elnökségi tag például, aki szerette volna megnézni az egyesület bankszámlakivonatát, de Barta László ezt egyszerűen megtagadta tőle” – áll a cikkben.

Korábban írtuk

A Népszava a vitás ügyek között arról is írt: információik szerint a helyi Kossuth Klub ellenzéki összefogást akart Nagykőrösön a 2019-es önkormányzati választáson, „ők döbbentek meg leginkább azon, hogy Márki-Zay Péter egyszer csak a megkérdezésük nélkül jelentette be: Zágráb Nándor személyében a Jobbik helyi politikusa lesz Czifra Szabolcs fideszes polgármester kihívója”. 

A Kossuth Klub elnöke, Mészáros István ezért „Barta László meghekkelte a Kossuth Körünket” címmel írt nyílt levelet a mozgalom közösségi oldalára, amelyben arra szólították fel az elnököt, hogy vonja vissza Zágráb Nándor támogatását. 

„Barta Lászlót pedig azért kritizálják, mert »a tudtunk nélkül, a hátunk mögött tárgyalást folytatott és megállapodott« a jobbikos politikussal. Barta László erre azt felelte, Mészáros Istvánnak az MMM Pest megyei koordinátoránál kellett volna a helyzetről tájékozódnia. Hajdúsámsonban a helyi Kossuth Klub tagjai testületileg kiléptek az általuk alapított szervezetből és egy új egyesület színeiben indulnak majd” – olvasható a 2019-es Népszava-cikkben.

Külföldi kapcsolat

Barta László közösségi oldalán még mindig olyan profilkép van, amelyen a Márki-Zay-féle mozgalom logója látható. Nyilvánosan sem tanulmányairól, sem munkahelyeiről nem tüntet fel adatokat, az azonban kiderül, hogy 2008-ban az Amerikai Egyesült Államokba, az Alabama államban található Birminghambe költözött. Másik közösségi oldalán pedig olyan képeket osztott meg, amelyeken mások mellett Márki-Zay Péterrel és Kész Zoltánnal látható Londonban. A találkozóról Kész is beszámolt közösségi oldalán (a fotón szintén szerepel Barta), azt állítva, hogy „londoni magyarok meghívására jártak ott.”

Kész és Márki-Zay kapcsán többször is előfordult, hogy közösen bukkantak fel külföldön. Mint emlékezetes, 2019 májusában a baloldali média nagy lelkesedéssel számolt be arról, hogy Orbán Viktor washingtoni látogatásának napján „ellenzéki politikusokat is fogadnak az amerikai külügyminisztériumban”, nevezetesen Márki-Zay Pétert és Kész Zoltánt. Amikor kiderült, hogy ez az állítás ebben a formában némileg túlzás, a hódmezővásárhelyi polgármester pontosított az ATV-ben: mivel nem országos politikusok, hanem egy mozgalom képviselői, így nem országos politikusokkal találkoztak, hanem „például az amerikai külügy Magyarországgal foglalkozó szakembereivel beszélgettek”.

Fotó: Facebook

Később az Origo kérdésére azt írta a Facebook-oldalán, hogy „hazájukért aggódó amerikai magyarok meghívására jöttünk Washingtonba, az amerikai külügyminisztériumban és a kongresszusban tett látogatásokat, a German Marshall Fund és más beszélgetéseket is ők szervezték meg”.

A German Marshall Fund kapcsán talán nem meglepő: a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok évi 250 ezer és félmillió dollár közötti összeggel járul hozzá a működéséhez. 

A 2015-ös veszprémi időközi választást megnyerő, aztán 2018-ban nagyot bukó Kész Zoltán kapcsolata valószínűleg nem lehet rossz a Soros-világgal: idén év elején például podcastben beszélgetett Dalibor Rohaccsal. A szlovák Rohac az American Enterprise Institute kutatója, ő volt egyebek mellett az, aki Hajba Mátéval, a Szabad Piac Alapítvány igazgatójával és a Polgári Platform alelnökével 2017-ben ötpontos forgatókönyvet dolgozott ki az Orbán-kormány megbuktatására. 

A jelenleg is a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagjaként tevékenykedő Kész Zoltán önéletrajzában maga büszkélkedik el azzal, hogy tanulmányai egy részét Georgia, illetve New York államban végezte, Fulbright-ösztöndíjasként pedig egy évet oktatott amerikai történelmet Kaliforniában.

„1997-ben a hosszú távú célok azonossága közös program indítására ösztönözte a magyar Soros Alapítványt és a Fulbright Bizottságot, mely program keretében 2001-ig, tehát 5 éven át évi 5 diák utazhatott posztgraduális képzésre az Egyesült Államokba” – olvasható az ösztöndíjról Soros Alapítvány kiadványában.

Márki-Zay Péter tehát Kész Zoltánnal közösen építgeti külföldi politikai kapcsolatait – londoni útjukra pedig a BMW-s balesetben érintett Barta Lászlót is elvitték…