A műsor vendégei Bencsik András, a Magyar Demokrata hetilap főszerkesztője, Georg Spöttle és Boros Bánk Levente voltak, a műsorvezető Gajdics Ottó.

Hirdetés

Az ukrajnai háború kapcsán lapunk főszerkesztője azt mondta, egy szánalmas, megalázó komédia az, ami történik, európai pénzen, háborús propagandával megtámogatva. Béketárgyalásokra lenne szükség – mondta el Bencsik András.

A Patrióták Európáért lett az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója. Az új pártcsoport kapcsán a Demokrata főszerkesztője hangsúlyozta, az uniós alapító atyák eredeti elképzelésétől mára igen messzire jutottunk: a nemzetek Európájától a káosz Európájáig. Bencsik András üdvözölte az új formáció célkitűzéseit és létrejöttét.

Budapesten újra kell számolni főpolgármester-választáson leadott szavazatokat. Bencsik András arról beszélt, örülne, ha most majd mégis Vitézy Dávid kerülne ki mégis győztesként.

Korábban írtuk

A Blikknek adott interjút Magyar Péter, majd több utólagos változtatást is eszközöltek a cikken a megjelenést követően, többek között kiszedték azt a mondatot, amelyben Magyar Péter Gyurcsány Ferencet döglött oroszlánnak nevezte. Odaszóltak „Magyar Péternek, hogy nem kéne a Gyurcsányt bántani” – mondta Bencsik András a hírre reagálva, mivel „2026-ban még szükség lesz Gyurcsányra”.