– Azt látom, hogy ez a fogyasztói-jóléti társadalom mintha repedezne, omladozna, jó lenne ebből kivonulni a becsületes munka, az emberi szolidaritás földjére, az Istennel való közösség földjére. Mindannyiunk lelkében ott van egy jobb világ utáni vágy, de ehhez mi magunknak kell megváltoznunk – mondja Böjte Csaba a közmédia Bizony, Isten! sorozatának legújabb epizódjában az Exodus 90 lelkigyakorlatról. A ferences szerzetes, aki az idei kilencven napos kihívás napi szentírási részeihez a magyar elmélkedéseket írta, arról is beszél, hogy az Exodus 90 három fontos részből áll: az imádságból, az aszkézisből és a közösségből. – A mai ember is érzi, hogy erőfeszítések nélkül nem lesz változás, ehhez önmegtagadásra van szükség – fejti ki Böjte Csaba.

Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

De mi is az az Exodus 90?

Forgács Balázs, a Budavári Nagyboldogasszony-templom káplánja az Exodus 90 kialakulásáról beszél a 25 perces kisfilmben. Mint mondja, Brian Doerr atya fiatal papnövendékekkel foglalkozott, és ennek során szembesült azzal, hogy a korabeli amerikai fiatalok is nagyon sok dolog rabjai – pornó, sorozatok, kütyük, cigaretta –, ami akadályozta őket a testi formálódásban, az imádságban és a szellemi tanulmányokban is. Doerr aztán közelebbi, baráti viszonyba kerül velük, segíteni próbál rajtuk, hogy szabaduljanak ezektől a visszatartó függőségektől.

Ott dolgozták ki ezt az elméletet, hogy „kivonulást” hajtanak végre, ezekből a rabságokból kivonulnak, és a krisztusi szabadságot próbálják visszanyerni

– magyarázza Forgács Balázs atya, aki azt hangsúlyozza, hogy ezek a bűnök Krisztus nélkül „folyamatosan ránk települnek”.

Az Exodus 90 lelkigyakorlaton magyar férfiak is évről évre egyre nagyobb számban, idén már több ezren vesznek részt. A kisfilmet – amely a Budavári Nagyboldogasszony-templom Exodus-közösségének mindennapjaiba is bepillantást enged – itt tekinthetik meg:

Kapcsolódó cikkünk