Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Pénteken reggel, délelőtt a keleti, északkeleti megyékben is csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék, majd a gomolyfelhő-képződés mellett ott is sok napsütés várható szórványosan záporral, helyenként zivatarral. A szél élénk, helyenként, illetve zivatar környeztében erős lehet. A leghidegebb órákban 3-9 fok lesz. Napközben 17-22 fokig melegszik a levegő, a Dél-Dunántúlon lesz a legenyhébb az idő.

Szombaton nagyrészt napos időre lehet számítani, nyugat felől megnövekvő fátyolfelhőzettel, többnyire kevés gomolyfelhővel, majd késő délutántól nyugaton megvastagszik felhőzet. Késő délutántól a Dunántúl nyugati részén egyre nagyobb területen várható eső, záporeső, addig legfeljebb néhol fordulhat elő gyenge csapadék. Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 4-10, a maximumhőmérséklet 19-23 fok között alakul.

Vasárnap a Dunántúlon erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. Keleten szakadozott, vékonyabb felhőzet valószínű, és kelet felé haladva egyre kisebb a csapadék esélye. A Dunántúlon nagy területen viharossá fokozódik a szél is, keletebbre csak élénk légmozgás várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 7-13, a legmagasabb hőmérséklet 11-23 fok között alakul, kelet felé haladva lesz egyre melegebb.