Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Tobias Edelhoff elfogása
Hirdetés

Az elsőrendű vádlott, az olasz Ilaria Salis múlt héten állt bíróság elé, amint arról nemrég beszámoltunk.

A bűnszervezetben való részvétellel megvádolt, szakmája szerint egyébként nevelő (!) Edelhoff (nem mellékesen a Lipcsében létrehozott és számos pszichopatologikus brutalitással végrehajtott gyilkossági kísérletért felelős kommunista-antifa terrorszervezet, az úgynevezett Hammerbande vezérkarának egyik tagja, a merényletek elkövetőinek kiképzője, aki ellen bűncselekményei miatt Németországban is folyik két eljárás) az előkészítő tárgyaláson beismerő vallomást tett, így akkor a Fővárosi Törvényszék három év fegyházbüntetésre és Magyarország területéről öt évre történő kiutasításra ítélte. A vádlott és ügyvédje enyhítésért, az ügyészség súlyosbításért, tételesen az előkészítő tárgyalás során kért három és fél év fegyházbüntetésért fellebbezett, a másodfokú tárgyalásra kedden került sor.

A cinikus elkövető tehát nem azt mondta, hogy megbánta a bűncselekményeket, sem azt, hogy szégyelli, amiért egy megszállott szélsőbaloldali bűnszervezet tagja volt, de még annyi sem hagyta el a száját, hogy megköveti áldozataikat. Mindössze annyit mondott, hogy sajnálja, hogy Magyarországra jött. Ahol pechje volt, lebukott.

A Fővárosi Ítélőtábla bírái, Nagyné dr. Drahos Ibolya tanácsvezető, dr. Lőrinczy Attila István és dr. Németh Nándor mindenesetre büntetését nemhogy nem súlyosbították az ügyészség által kért három és fél év fegyházbüntetésre, hanem egy év tíz hónapra és börtönfokozatra enyhítették azt, a másodfokú eljárás költségeit pedig a tanács az államra terhelte.

Korábban írtuk

Az ítélet indoklásaként Nagyné dr. Drahos Ibolya bírónő azt mondta, hogy az elsőfokú ítélet helyesen állapította meg a bűnszervezetben való részvételt, ugyanakkor nem szólt arról, hogy Edelhoff konkrétan részt vett volna a támadásokban, amelyek sértettjei csak a véletlennek köszönhetően nem szenvedtek életveszélyes sérüléseket.

Tény ugyanakkor, hogy 2023. február 11-i előállításakor, amikor a rendőrök egy taxiból emelték ki a menekülő Edelhoffot, gumikalapácsot és úgynevezett mil-tec kesztyűt (kifejezetten ütésre kialakított, egyes részein ólommerevítésekkel ellátott kesztyűt) és egy gázfegyvert találtak nála.

Mindez Nagyné dr. Drahos Ibolya és társai szemében mindössze egy év tíz hónapot ért. Mint dr. Drahos hangsúlyozta, nyomatékos enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy Edelhoff eddig a legszigorúbb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt állt, ami ráadásul magyarul nem tudó külföldiként nagyobb megterhelést jelentett számára.

Ez pedig azt jelenti, hogy mivel eddig nem egészen egy év négy hónapot már letöltött, december 11-én szabadulhat. De ha kérelmezi, és a büntetés-végrehajtási bíró rábólint, akkor a kiszabott büntetés kétharmadának letöltése után feltételes szabadlábra helyezéssel mehet, amerre lát – akár már holnap.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat álláspontja szerint ez újabb példája annak, hogy a büntető jogrend társadalomvédő funkciójának a bíróságok jogerősen nem tudtak érvényt szerezni, mivel ebben az ügyben is egy nyilvánvalóan társadalomra súlyosan veszélyes cselekmény és személy kapott általános és különös elrettentésre sem alkalmas enyhe büntetést.