„Hihetetlen, hogy mire készül Brüsszel! Azt tervezi, hogy elvegye a területalapú agrártámogatásokat a gazdáktól. Ezt nem fogjuk hagyni és minden eszközzel megvédjük a gazdák érdekeit!” – mondta hétfői, közösségi oldalára feltöltött videójában Nagy István. Az agrárminiszter hozzátette: a leghatározottabban visszautasítják azt is, hogy csökkentsék a Közös Agrárpolitika forrásait. Szerinte a brüsszeli politika mesterterve, hogy megszüntesse a KAP pénzügyi önállóságát.

Hirdetés

„Minden erőnkkel tiltakoznunk kell ez ellen!” – fogalmazott Nagy István. A miniszter hangsúlyozta: a gazdáknak járó támogatásokat nem lehet csökkenteni, nem lehet kizárni egy olyan termelőt sem a forrásokból, akire az uniós szabályok bármilyen környezeti többletterhet raknak.

„Európa élelmiszerellátása és élelmezésbiztonsága nem sérülhet. Minden olyan döntés, intézkedés, amely a gazdák forrásait csökkenti, vagy a forrásaira más célokat is ráterhel, veszélyezteti az élelmiszer-szuverenitást. A nemzeti kormány mindig a gazdák oldalán áll, ezért akarunk gazdaközpontú agráriumot, ami versenyképes, fenntartható, válságálló és tudásalapú egyaránt” – mondta videójában Nagy István.

A KAP stratégiai párbeszédről szóló jelentése nem a gazdák érdekeit szolgálja

A EU Közös Agrárpolitika (KAP) stratégiai párbeszédről szóló jelentéstervezete elfogadhatatlan, ugyanis sem a gazdák, sem a fogyasztók érdekeit nem szolgálja, ezért közösen kell kiállni a kiváló minőségű magyar és európai élelmiszerekért – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Papp Zsolt György emlékeztett, hogy a jelentéstervezet kidolgozásában a kelet-közép-európai országok képviselői nem vettek részt. Kiemelte, hogy nem értenek egyet a tervezetben a mai agrártámogatások gerincét adó területalapú támogatások kivezetésével és a húsfogyasztás csökkentését célzó lépésekkel sem.

Közölte, a tervezet értelmében a területalapú támogatásokat, amelyek elosztása objektív rendszer alapján működik, ki akarják cserélni egy sokkal bonyolultabb szabályrendszeren alapuló, jövedelempótló, jövedelem alapú támogatásokra. A tervezet második sarkalatos eleme a húsfogyasztást veszi célba, az intézkedés lényege, hogy az állattartók kapjanak támogatást azért, hogy visszafogják a termelésüket, miközben adóemelést javasolnak azért, hogy a fogyasztók nehezebben jussanak hozzá a hústermékekhez.

Utóbbi kapcsán jelezte, ez nemcsak a gazdák ügye, hanem az európai élelmiszerelőállítóké, az európai élelmiszerfogyasztóké is.

Korábban írtuk

Elmondta, hogy ezzel a javaslattal nemcsak a NAK, hanem a V4-ek sem értenek egyet. Ezért úgy vélte, „közösen kell kiállniuk az érdekeinkért, a kiváló minőségű magyar és európai élelmiszerekért”.

Papp Zsolt György az MTI kérdésére válaszolva elmondta, a helyzet megoldása érdekében fontos, hogy tárgyaljanak az Európai Bizottsággal, hogy a jelentéstervezet elkészítéséből kimaradt tagállamok, köztük a V4-ek is képviselni tudják a gazdák érdekeit.

A kamara elnöke kitért az elmúlt 14 év kormányzati törekvéseire is, amelyek közül kiemelte, az őstermelőknek szóló adózás kialakítását, az Agrár Széchenyi Kártyát, ami a finanszírozás szempontjából fontos és a földforgalmai törvényt, amely képes megóvni, megvédeni a magyar földet.

Magyarország kormánya elkötelezett és jó társa volt eddig is az agráriumnak, segítő kezet nyújtott azzal, hogy 80 százalékos társfinanszírozást biztosított az uniós forrás mellé – mondta, hozzátéve, hogy ennek eredményeként nagyon komoly ágazati fejlesztések valósultak meg az elmúlt időszakban.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke szerint

katasztrófa, amikor magyar európai parlamenti képviselők Brüsszelben felállva tapsolnak annak érdekében, hogy az európai gazdákat tönkretevő programot elfogadásra javasolják. Ennek tapsoltak azok a baloldali képviselők, akik állítólag Magyarország érdekében kívánnak majd dolgozni az Európai Parlamentben – mondta.

A szövetség elnöke úgy vélte, a jelentéstervezet nem másról szól, minthogy az európai gazdák számára eddig jogszerűen járó támogatásokat jövedelem alapú támogatássá alakítsák át, ezáltal jogállamisági feltételekhez kötve gyakorlatilag „saját kényük-kedvük szerint elvonhassák a későbbiekben a gazdáktól a támogatást”.

A Magosz elnöke szerint ezzel a döntéssel annak is megágyaznak, hogy az ukrán termékek korlátlanul jöhessenek be az Európai Unió területére, és ezzel gyakorlatilag tönkreteszik az EU agrárgazdaságát.

„El a kezekkel a magyar gazdák jövőjétől, el a kezekkel attól, hogy elvegyék a támogatásokat” – fogalmazott Jakab István.