Dömötör Csaba a Fidesz-KDNP választási fórumához kapcsolódó sajtótájékoztatón azt mondta: az elmúlt hetek állásfoglalásait, eseményeit nézve látható, hogy „intenzívebb lett a háborús mozgolódás”.

Hirdetés

Formálódik egy NATO-misszió, a NATO, amely eredetileg védelmi szervezet, azon gondolkodik, hogyan „vonódjon be jobban a háborúba” – tette hozzá.

Az államtitkár kitért rá, hogy a NATO főtitkára Kijevben kijelentette, a fegyverszállításokat még magasabb fokozatba kell kapcsolni, Franciaország elnöke pedig fenntartja a lehetőségét, hogy európai országok ne csak fegyvereket, hanem katonákat is küldjenek a hadszíntérre, és nyíltan beszél arról, hogy országa atomhatalom.

„Tehát már az atomfegyverek szerepe is felmerül a háborúval kapcsolatos párbeszédben” – figyelmeztetett Dömötör Csaba.

Korábban írtuk

A politikus azt mondta, az Egyesült Államok 60 milliárd dolláros csomagot szavazott meg a háború támogatására, amelyből legalább 23 milliárd dollár fegyverküldésre megy, és már az Egyesült Államokban is megjelentek olyan hangok, hogy bizonyos esetben amerikai katonák bevetése is szükségessé válhat.

Úgy vélte, példa a helyzet súlyosságának alátámasztására az is, hogy lengyel döntéshozók nyíltan beszélnek atomfegyverek Lengyelországba telepítésének lehetőségéről.

„Ez azt is jelenti, hogy ezekben a hetekben világháborúhoz kerültünk közelebb, nem a béketárgyalások megkezdéséhez” – mondta.

Dömötör Csaba utalt rá, az európai együttműködés legfőbb ígérete a béke volt, ám – szavai szerint – most pont ezt az ígéretet nem tudja tartani.

„Mintha azt a hibát követnék el Brüsszelben, hogy nem veszik figyelembe Európa tragikus történelmi tapasztalatait” – közölte.

Megjegyezte, vannak, akiknek egy kiterjedtebb háború előnyöket, zsákmányt, kiterjedt lehetőségeket jelenthet, de Magyarország, a magyar családok tapasztalatai merőben mást mutattak, számukra a háborúk – „amennyiben minket is érintettek” – gyötrelmet és keserves újrakezdést jelentettek.

Sohasem függtek még ennyire össze az európai politika kérdései az önkormányzatok kérdéseivel, „minél hamarabb kanyarodunk vissza a béke útjára”, annál hamarabb lesz az egyes tagországoknak, önkormányzatoknak lehetősége fejlesztési terveik megvalósítására – mondta.

Jelezte, Európa tízmilliárd eurónyi összeget költött eddig háborúra, és „még többet akarnak, a NATO egymaga 100 milliárd dollárnyi összeget akar a következő öt évben a háborúra költeni”.

Ezt a pénzt másra is lehetne költeni, utakra, iskolai fejlesztésekre, kerékpárutakra, egészségügyre, ezért is kell változtatni a brüsszeli politikán – fogalmazott.

Az államtitkár hangsúlyozta, függetlenül attól, mi lehet az oka a brüsszeli döntéshozók politikájának, a legfontosabb kérdés, hogy „mi ki tudunk-e tartani az álláspontunk mellett; ha a kormányon múlik, akkor ki fogunk tartani”.

Dömötör Csaba hangsúlyozta: a háborúról mindenkinek van véleménye, ezt lehet kifejezni a június 9-ei választáson, amelynek fő tétje az, hogy a békét akarók kerülnek-e többségbe.

„A magyar politikai szereplők közül mindenki kifejezte a véleményét, a kép letisztult: akinek fontos Magyarország békéje és biztonsága, az a mostani helyeztben csakis a kormánypártokra, a Fidesz-KDNP-re számíthat” – hangoztatta.

Megjegyezte, az Eurobarométer felmérése alapján a megkérdezett európai polgárok 47 százaléka szerint a béke az az érték, amelyet meg kellene védeni a brüsszeli döntéshozóknak.

Ez azt jelenti, hogy az az álláspont, amit a magyar kormány képvisel, valójában egy európai társadalmi álláspont, amitől a döntéshozók elitista módon elkanyarodtak – mutatott rá.

Dömötör Csaba az európai uniós forrásokról azt mondta, hogy kettős mérce érvényesül: a magyar kormány 17 törvényt módosított a támogatások folyósításáért, a pénzt mégsem kapja meg Magyarország, ellenben Lengyelország egy Brüsszelben kívánt kormányváltás után, törvénymódosítás nélkül, „bemondásra” is megkapja azokat.

Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a választás a kistelepülések megmaradása, fejlődése, programjaik folytatása miatt is fontos.

Ezek között említette a családi otthonteremtési kedvezményt, a Magyar Falu programot, az útfelújításokat, az ipari parkok fejlesztését és a munkahelyteremtést.

Koós Csaba (Fidesz-KDNP), Barcs választásokon újrainduló polgármestere azt közölte, az elmúlt ötéves munkájukat folytatva szeretnének nyitni a fiatalok és a kisgyermekes családok felé.

Utalt rá, hogy a somogyi városban az elmúlt időszakban bölcsőde épült, tervezik két óvoda és az önkormányzati intézmények energetikai korszerűsítését, az utak rekonstrukcióját.

Jelezte, hogy várhatóan még májusban megkezdődik a helyi sportcsarnok felújítása, és szeretnék, ha kerékpárút épülne a 68-as út mentén, összekötve a Balatont a Drávával.