Egy vérből valók vagyunk…
A magyar politika évtizedeken át a proletár internacionalizmus nevében tűzzel-vassal irtotta a nemzeti gondolatot, Trianon emlékét. A rendszerváltoztatás után a liberalizmus nevében igyekeztek nevetségessé tenni a nemzeti érzést, és kiegyezni az utódállamokkal akár a határon túli magyarok rovására is. Valódi változást a 2010-es kormányváltás hozott. A jobboldal célja a nemzet határokon átívelő egyesítése volt.
Az idősebb generációk közös emléke az az igyekezet, ahogyan az emberek a népi diplomácia követeiként szőtték, szövögették nyíltan és titokban a személyes kapcsolatokat a határokon kívül rekedt magyarokkal. Utaztak az újságok, a folyóiratok és a lapokra szedett könyvek a kabátok bélésébe varrva, az élelmiszerek, a fűszerek és a pipereholmi pedig a hátizsákok aljába rejtve. Pedig az utazók gyakran megtapasztalták a vegzálást a határokon, politikai helyzettől függően akár a román rendőrcsizmákat is. A szovjet birodalom összeomlása utáni rendszerváltoztatási láz sokakat reménnyel töltött el: mindenki úgy érezte, végre lesz esély rá, hogy megéljük a sorsközösség, az összetartozás érzését. Antall József beiktatásakor kijelentette: lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Ám a miniszterelnökre és a kormányra zúduló politikai és médiaössztűz elhervasztotta e reményeket.
A Horn-kormány idején a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) életre hívásával egy pillanatra úgy tűnhetett ugyan, hogy valami változni fog a nemzetpolitikában, ám hamar kiderült, a regnáló vezetésnek esze ágában sincs figyelni a Kárpát-medencében élő magyarság érdekeire. A szomszédos országokkal sorban megkötött alapszerződések pedig azt mutatták, hogy Magyarország lemondott a nemzet harmadát kitevő határokon kívül rekedt népesség érdekeinek védelméről.
Csak négy év
1998-tól az első Orbán-kormány óriási médiaellenszélben és komoly politikai nyomás alatt, de megpróbált fordítani egyet az idő kerekén. Nem elégedett meg a Máért formális üléseivel, és a határon túli magyarok jelzéseit figyelembe véve látott munkához. Létrejött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem, támogatva ezzel, hogy a magyar közösségek képesek legyenek kinevelni egy új szellemű fiatal értelmiséget. A jobboldali többségű Országgyűlés pedig hörgő támadások közepette megalkotta a státustörvényt, amely Trianon óta először jelezte, hogy a határokon kívül rekedt magyarságot közjogi szálak is fűzik az anyaországhoz. És a kormány támogatásával elkezdtek épülni a magyar iskolák és kollégiumok a határokon túl, megkönnyítve ezzel az anyanyelvi tanulást, a pedagógusok továbbképzése pedig azt segítette, hogy a diákok hozzáférjenek a magyar kultúráról szóló ismeretekhez is. És persze megszületett a páratlanul sikeres magyarigazolvány, ami immár kézzelfoghatóvá tette, hogy a határokon kívül rekedt magyarság nincs egyedül, nem hazátlan többé, papírja van róla, hogy számíthat az anyaország védelmére, támogatására.
A 2002-es kormányváltás utáni csalódás, szégyen és fájdalom letaglózó volt. A külhoni magyarságnak megadandó állampolgárságról a Magyarok Világszövetsége által elindított homályos hátterű népszavazás az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett, noha a voksolók többsége igent mondott a kezdeményezésre. A nem mellett kampányoló balliberális kormány diadalmaskodott, az ügydöntő népszavazás kudarcot vallott, nem kis részben a külhoni magyarok elleni gyűlöletkampány következtében. És hiába keltek útra ismét a népi diplomácia követei, mint már annyiszor, a régi barátokat, a rokonokat meglátogatni. Szinte mindenki csak a kudarc miatti szégyen keserűségét hozhatta magával a balérzelmű „anyaországba”, amelynek akkori miniszterelnöke, Medgyessy Péter együtt ünnepelt a román vezetőkkel Erdély elszakadásának évfordulóján.
Történelmi változás
2010 az újraéledő remények éve lett. Ám ezúttal nem kellett csalódniuk azoknak, akik bíztak benne, hogy feléledhet a nemzet egészének képviseletét vállaló nemzetpolitika. Az akkor megalakuló Fidesz–KDNP-kormány a kétharmados parlamenti többség birtokában a kabinet felállta után szinte első intézkedéseként május 26-án, a honatyák kilencvennyolc százalékos támogatásával megalkotta a kedvezményes honosításról szóló 2010. évi XLIV. törvényt. A törvénycsomag kimondta azt is, hogy a trianoni szerződés dátuma, június 4-e a nemzeti összetartozás napja legyen.
A törvény megalkotása történelmi lépés volt. Kilencven évvel a trianoni békediktátum után lehetővé tette a külhoni magyarság számára, hogy közjogi értelemben is a nemzet részévé váljon. Eredményeképpen nem egészen tíz év alatt egymillió-százezer új magyar állampolgár tehette le az esküt. Ám megrendítő jelentősége nem csak ebben állt. Megkezdődhetett a külhoni nemzetrészekkel, szervezeteikkel és a történelmi egyházakkal való kapcsolatok újjáépítése. Soha nem nélkülük, mindig velük együtt.
A munka folytatódott. 2011-ben a határokon kívül rekedt magyar állampolgárok szavazati jogot kaptak, amely hét évvel később, 2018-ban kiegészült azzal, hogy az Európai Unión kívül élő polgártársaink is voksolhassanak uniós képviselőikre.
A Fidesz–KDNP-kormány azonban nem csak a Kárpát-medencében élőkre gondolt. A 2011-ben létrehozott Magyar Diaszpóra Tanács olasz, ír, izraeli mintára immár lehetővé tette azt is, hogy a világ öt kontinensén, diaszpórában élő magyar közösségek is bekapcsolódjanak a nemzet vérkeringésébe.
A nagy lépések után elkezdődhetett az aprómunka, amelynek eredményeképpen mára egységes magyarságról, egységes Kárpát-medencei oktatási, kulturális és gazdasági térről beszélhetünk, amint az a Nemzetpolitikai Államtitkárság ünnepi állásfoglalásában is áll.
Lépésről lépésre
A nemzetépítő munka 2010-ben gyakorlatilag ott folytatódott, ahol 2002-ben megszakadt. A szülőföldön magyarul program keretében sorra épültek vagy újultak meg a magyar bölcsődék, óvodák, iskolák és kollégiumok. Amióta a magyar költségvetés lehetővé teszi, azok a szülők, akik magyar tannyelvű intézményt választanak a gyerekeiknek, iskolakezdési támogatást is kaphatnak. Mára kétszáznegyvenezer gyerek élhetett ezzel a lehetőséggel. Felelevenedtek a pedagógusoknak szóló továbbképzési programok is, hogy az oktatási intézményekben ne csak magyarul, de magyar kultúrát is oktassanak, és ne jelentsen gondot a pedagógusoknak, hogy éljenek a digitális kor kínálta lehetőségekkel.
Folytatódott az épített örökségünk értékeinek felkutatása is a Kárpát-medencében. Ebben az illetékes tárcák mellett komoly szerepet vállalt a Teleki László Alapítvány, amely nem csupán a kutatást, a műemlékek rendbehozatalát is lebonyolítja.
Az átgondolt és koncentrált fejlesztések érdekében a kormány tematikus éveket hirdetett, ám az ezek keretében induló pályázatok nem zárulnak le a naptári év végén, minden megkezdett fejlesztési program folytatódik, akár a középiskolák, akár a szakképzés, akár a családi vállalkozások fejlesztése, a családok támogatása a cél. Mára elmondhatjuk, hogy nincs olyan magyarlakta település a Kárpát-medencében, ahol az anyaország segítségével ne épült vagy újult volna meg valami: iskola, templom, múzeum vagy emlékmű.
A tematikus évek fejlesztési programjai pedig mind-mind hozzájárultak, hogy a határokon túl élő három és fél millió lélek a szülőföldjén tudjon boldogulni és megmaradni magyarnak.
A kormány a határon túliak demográfiai problémáin is változtatni akart. A 2018-ra meghirdetett családok évének részeként útjára indítottuk a Köldökzsinór programot, a fiatal családok a kiterjesztett Babakötvény révén azóta anyasági, a megszülető gyerekek pedig életkezdési támogatást kaphatnak.
Vannak olyan szomszédos államok, amelyek tiltják a kettős állampolgárságot. A Szlovákiában vagy Ukrajnában élők ezért a magyarigazolvány birtokában szerezhetnek jogosultságot e támogatásokra. A támogatás összege egyáltalán nem tekinthető jelképesnek, figyelembe véve a Kárpát-medencei jövedelmi viszonyokat. Az anyasági támogatás egyszeri összege gyerekenként 64 125, ikrek esetén 85 500 forint. Ezek az összegek nem csak abból a szempontból értékesek, hány pelenka, rékli vagy kiságy telik ki belőlük, jelzik minden fiatal családnak, hogy a gyermek érték az anyaország számára a Kárpát-medencében, akárhol szülessék is meg.
Magyarország nem feledkezik el azokról sem, akik a Kárpát-medencében szórványban vagy más kontinenseken diaszpórában élnek. A közösségépítést, a magyar kultúra terjesztését szolgálják a Petőfi- és a Kőrösi Csoma-program ösztöndíjasai. A minden évben százával útnak induló fiatalok magyarul táncolni, énekelni tanítják a magyar közösségek tagjait. Segítenek programok lebonyolításában, a hitélet vagy éppen a helyi futballcsapat megszervezésében.
És persze folytatódik, de már szervezett keretek között a népi diplomácia is. A Rákóczi Szövetség vagy éppen a cserkészmozgalom révén ezrek tudnak táborozni a magyar településeken a régi Magyarország egész területén. Az iskolások pedig a magyar állam támogatásával utazhatnak, hogy megismerjék a külhoni magyarság, a testvériskolák életét.
Minden megtett lépés, minden elküldött Facebook-üzenet vagy levélváltás, minden támogatásként küldött és hasznosult forint egyetlen célt szolgál, azt, hogy annyi felejtésre ítélt nemzedék után meggyökeresedjék a ma élők lelkében az üzenet: összetartozunk. Akárhol éljünk is a világban.
