Hirdetés
Fotó: MTI/Máthé Zoltán (archív)

– Nem állt túl jól az ügy, amikor munkához látott. Honnan hová jutottak az elmúlt hónapokban?

– Január 31-én kezdtük a közös munkát. Most sem beszélhetünk túlzottan nagy költségvetésű kampányról, de három hónappal ezelőtt gyakorlatilag semmink nem volt. Se felület, se pénz, se kapcsolat. Első körben kilencven e-mailt küldtem el a közéletben tevékenykedő barátaimnak – például művészeknek, politikusoknak –, aztán sikerült jó kollégákat magam köré gyűjteni, kiépítettük a kampány politikai lábát, vagyis a kormányoldal mellett az ellenzéki térfélről is találtunk támogatókat a hazai közéletben. Hogy a pénzügyi láb is rendben legyen, felvettük a kapcsolatot olyanokkal, akik anyagilag segítik az ügyet, felállt egy csapat, amelynek tagjai tartalmat hoznak létre, és jó viszonyt alakítottunk ki közösségi, illetve hagyományos médiafelületekkel is. Nagyjából nagypéntekre éreztem azt, hogy minden működik. Tekintve, hogy május hetedikéig kell egymillió aláírást gyűjteni, nagyon későn jutottunk el idáig. Ezért van szükség különösen erős hajrára, hiszen néhány hét alatt több százezer támogatót kell magunk mögé állítani.

Korábban írtuk

– Mint említette, a közélet baloldali-liberális térfeléről is találtak támogatókat. Nehéz volt meggyőzni például az LMP-s Keresztes László Lórántot arról, hogy nyíltan kiálljon az ügy mellett?

– Általánosságban azt mondhatom, hogy egyáltalán nem volt nehéz. A koncepciónk arra épült, hogy ha van két és fél millió Fidesz-szavazó, több évtizedes kampánytapasztalatunk alapján ebből nem lehet egymillió aláírást csinálni. Nyitni kell tehát az ellenzéki politikusok és az ellenzéki szavazók felé. 2004. december 5. tanulsága szerintem az, hogy épeszű magyar politikus még egyszer nem követ el hasonló bűncselekményt, az ország jóérzésű közvéleménye lassan tizenhat éve nem felejti el az egykori Gyurcsány-kormánynak a határon túli magyarok elárulását. Az ellenzéki politikusok is tisztában vannak ezzel. Vállalták ezt az ügyet, segítenek nekünk, és ezzel nem tagadják meg baloldali vagy liberális voltukat. A székelyeket támogatni ugyanis nem jobboldali hitbizomány, az európai kisebbségek támogatását pedig akár az európai liberális értékek felmutatásának is mondhatnánk. Ami pedig Keresztes László Lórántot illeti: nem csupán mellénk állt, de sok hónapos lobbimunkája van abban, hogy a parlament elé kerüljön az ügy, és a kezdeményezést támogató határozatot az Országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadja. Csak a Gyurcsány-párt nem szavazta meg, de ők sem mertek ellene menni.

Fotó: irdala.hu (képernyőfotó)
Ha támogatná, kattintson a képre!

– Többször hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés nem kizárólag a határon túli magyarokról szól, hanem több mint huszonöt európai uniós nemzeti kisebbség jogairól. Az ő képviselőikkel kapcsolatban vannak?

– Igen, Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja, akit a kezdeményezés külügyminiszterének szoktunk nevezni, számos európai nemzeti régióban járt az elmúlt hónapokban Bretagne-tól Dániáig, rengeteget dolgozott azért, hogy jó viszony jöjjön létre ezekkel a régiókkal.

Fotó: Facebook
Pesty László

– Mit jelentene a nemzeti kisebbségeknek, a külhoni magyarságnak, ha sikerülne végigvinni ezt a kezdeményezést?

– Nem vagyok se politikus, se diplomata, ez talán inkább az ő asztaluk. Kommunikációs szakemberként azt szoktam erre válaszolni, hogy ennek a történetnek a lényege a pénz. Hiszen a cél az, hogy az európai nemzeti régiók közvetlenül a brüsszeli kasszából juthassanak forráshoz, a kohéziós alapból. Akár úgy is, hogy ahhoz az adott ország kormánya nem járul hozzá, esetleg nem is tud róla.

– Május hetedike a végső határidő. Mint említette, addig még rengeteg aláírás kell, és a koronavírus-járvány miatt lényegében csak az interneten tudnak gyűjteni…

– Aki támogatni akar bennünket, annak azt kell megjegyeznie: irdala.hu. Valóban nagy bajba kerültünk a vírus miatt. Amikor úgy tűnt, egyenesbe jövünk, tervezhettük át az egész stratégiát… Létrehoztuk az említett irdala.hu weboldalt, illetve ennek a Twitter-, Instagram-, Facebook- és YouTube-felületét. Akinek fontos ez az ügy, azt arra kérem, mielőbb kattintson, és írja alá a kezdeményezést.