Tarlós István szerint a fővárosban rendre van szükség

Ahhoz, hogy a budapestiek közérzete rövid idő alatt ugrásszerűen javuljon, el kell tüntetni az utcáról a szemetet és a kutyapiszkot, föl kell számolni a plakáterdőket és a falfirkákat, meg kell oldani a hajléktalan-problémát. Ehhez életszerű, rendszerelvű gondolkodásra, politikai akaratra, és nem utolsósorban az azonnali, nagy összegű bírságolások lehetőségére van szükség – mondta a Demokratának Tarlós István, Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

– Negyedik ciklusát tölti polgármesterként, amit kevesen mondhatnak el magukról.

– Például Derce Tamás, újpesti kollégám. Több tekintetben hasonlítunk egymásra, többek között abban is, hogy ő is pártonkívüliként, baloldali-liberális ellenféllel szemben nyert meg egymás után három, közvetlen választást, ami Budapesten nagy szó. Ne feledkezzünk meg azonban a IX. kerületi Gegesy Ferencről sem, aki szintén negyedik ciklusát tölti. Ő viszont abban különbözik tőlünk, hogy 1998-ban, és 2002-ben is baloldali támogatással lett polgármester.

– Másban is csúcstartó. Ön Óbuda második polgármestere.

– Harrer Pál 1872-73-ban töltötte be először ezt a tisztet, és az 1873-as városegyesítéskor szűnt meg a hivatala. Ettől az évtől kezdve egészen 1990-ig nem volt Óbudának polgármestere, azóta pedig én vagyok.

– 1989-ig nem vett részt a közéletben. Hogyan lett önből egyik napról a másikra polgármester?

– Mindig érdekelt a politika, amit minden bizonnyal az édesapámtól örököltem, akinek nem sikerült igazán érvényesülnie. Amikor ugyanis hazakerült a hadifogságból, nem ült fel arra a vonatra, amelyik akkoriban az érvényesülés irányába repítette az embereket, ezért nekem sem jutott soha eszembe, hogy politizáljak 1989 előtt. Akkor, bár szegény apám ennek nem kifejezetten örült, beléptem az SZDSZ-be. Azért oda, mert akkoriban a szabad demokraták látszottak a legmarkánsabb rendszerváltó pártnak. Polgármesterré választásom a véletlenen múlott. Egy nagyon intelligens egyetemi oktató, dr. Lévay Béla volt az SZDSZ vezetője, és az ő fejében fogant meg a gondolat, hogy őszre alkalmas polgármesterjelöltté válhatok. Végül az SZDSZ és Fidesz támogatásával lettem polgármester.

– Mikor lépett ki a szabad demokratáktól?

– 1994-ben, közvetlenül a koalíciókötés után. Persze nem egyik napról a másikra döntöttem így, már 1992-ben láttam, hogy ez nem az én érzelmeimnek megfelelő irányzat. Aztán a koalíciókötés után szinte azonnal kiléptem, ezt tette néhány napra rá Derce Tamás is. Emlékszem, együtt szerepeltünk ebből az alkalomból a Nap-keltében. Ott elmondtam, hogy az MSZP egyértelműen az MSZMP utódpártja, és a világnézetem, a belső értékrendem, valamint a családom múltja miatt számomra ez vállalhatatlan.

– Nem lehetett könnyű ez az első időszak.

– Lehet, hogy meglepő lesz a válaszom, de ez az első ciklus áll a legközelebb a szívemhez, mert ez volt a legőszintébb. Az 1989-es év második felének a hangulata rányomta bélyegét erre a négy évre, ezért volt viszonylag őszinte. Visszagondolva is úgy érzem, hogy a képviselők gondolkodásában szinte egyáltalán nem jelent meg semmilyen mögöttes gondolat, és nem volt olyan kemény szembenállás a politikai csoportok között sem, mint az utóbbi években. A viszonyom saját pártommal pedig úgy alakult, hogy inkább én irányítottam őket, mint fordítva. Nem tudott, vagy talán nem is akart a helyi pártszervezet a polgármestere fölé kerekedni. Engem egyébként polgármesteri működésemben nem zavart, hogy egyre jobban mélyült közöttünk a szakadék. Az értékrendi és érzelmi különbözőségek valószínűleg mindig is megvoltak, csak az 1989-es hangulatban nem tudtak még felszínre kerülni, és ahogy teltek az évek, egyre inkább előjöttek.

– Ezek szerint ön polgármesterként és nem pártemberként viselkedett, ez lehet a titka többszöri újraválasztásának is?

– Valójában sosem gondolkoztam ezen, de talán a következetesség, a határozottság, a kiszámíthatóság, bizonyos fokú emberség, és a mértékletesség feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy az ember jó polgármester legyen. Talán az sem mindegy, hogy tizenhat éves polgármesterkedésem alatt mindig könnyen tudtam azonosulni egészséges lelkületű politikusok olyan törekvéseivel, amelyek nagyszámú ember hasznára lehettek, és ilyenkor sosem néztem, milyen színű az illető párttagkönyve. Mert a tisztesség, az értelmi képesség, az alkotókészség, a kitartás és a következetesség nem pártfüggő dolgok.

– Egykori párttársának, Demszky Gábornak, aki ugyanennyi ideje áll a főváros élén, mintha nem lett volna elég a tizenhat év ahhoz, hogy a város érdekében megtalálja a más értékrendű politikusokkal való együttműködés kulcsát. Csak rá kell nézni Budapestre, szörnyű állapotban van.

– Ő vállalja az általam elfogadhatatlan ultraliberalizmust, ezt írásba is foglalta Egy liberális városkísérlet címmel. Az ultraliberalizmus legnagyobb tévedése és hibája, hogy mentálisan rongálja az embereket. Semmi önmérséklet, semmi alázat, semmi önfegyelem. Ez mutatkozik meg a közterületek állapotában, az emberek egy részének életszemléletében, és az egymáshoz való viszonyban. Oda jutottunk, hogy a feltűnő, és az átlagostól messze eltérő magatartásforma számára van türelem, míg a hallgató többség számára nincs. A megengedés önmagában véve normális dolog, mert a demokrácia természetes eleme, de csak addig a határig, amíg mások alapvető életfeltételeit és hétköznapjait nem keseríti meg. Attól kezdve már nem valakinek a szabadságáról, hanem sokkal nagyobb számú ember alapvető jogainak a korlátozásáról kell beszélnünk. Ma Budapesten egy egyszerű halandó semmiféle védelmet nem kap, és nem is remélhet. A fővárosban ma rendetlenség és felfordulás uralkodik.

– Bárhonnan közelítünk, mindig ugyanoda érünk: Budapest átka Demszky Gábor.

– Demszky Gábor másfél évtized alatt sem volt képes felismerni, hogy a várospolitika nem parlamenti politika. Legutóbb elszólta magát: azért sem lesz a jobboldalé Budapest. Csakhogy ez a város az ország fővárosa, úgyhogy nem azon kell gondolkodni, hogy kié ne legyen, hanem azon, hogy végre az őt megillető helyre kerüljön, mert jelenleg nincs ott. Ha a főpolgármesternek azon jár az esze, hogy melyik oldalé ne legyen soha Budapest, akkor ez a helyzet nem is fog változni. Évek óta a világvárossal kifejezéssel ködösít, ami egy lázálom. Budapestnek nem is érdeke, hogy azzá váljon. Nézzük meg a világvárosokat, nagy részük bizonyos értelemben élhetetlen, és az ott élők nem feltétlenül érzik jól magukat. Budapestnek nem azt kéne megcéloznia, hogy New York vagy London mintájára működjön, hanem azt, hogy egy élhető, kétmillió lélekszám körüli várossá váljon. Habár ez is nagyon nehéz feladat, hiszen Budapestet eredetileg nem kétmilliós nagyvárosnak képzelték el.

– Demszky az elmúlt 15 évben elüldözött innen háromszázezer lakót… Lehet, hogy jót tett?

– Sokan költöztek ki, és nem a szegények, inkább a tehetősebbek. Ezért Budapest bejáratainál a forgalom majdnem teljesen ellehetetlenült. Mert továbbra is bejárnak dolgozni, a gyerekeket behordják az iskolába, aztán este ugyanez kifelé, a legtöbb család nem is egy, hanem két autóval. Nem véletlen, hogy ellehetetlenült a forgalom.

– Mit lehetne tenni?

– Nem olyan bonyolult a megoldás, mint amilyennek sokan gondolják. Tizenöt éves budapesti polgármesteri tapasztalatom alapján úgy látom, hogy a kérdés valójában egyszerű. Ahhoz, hogy a budapestiek közérzete rövid idő alatt ugrásszerűen javuljon, el kell tüntetni az utcáról a szemetet és a kutyapiszkot, föl kell számolni a plakáterdőket és a falfirkákat, meg kell oldani a hajléktalanproblémát. Ehhez életszerű, rendszerelvű gondolkodásra, politikai akaratra, és nem utolsósorban az azonnali, nagy összegű bírságolások lehetőségére van szükség. Egész biztos vagyok benne, hogy e kérdések rendezését a baloldali politikusok nagy része is kívánatosnak tartja. Mert az, hogy ezek a problémák ilyen mértékben fennállnak, egyértelműen és vitathatatlanul a beképzelt ultraliberális szemlélet következménye. A liberálisok mindig külföldi példákkal hozakodnak elő, de próbáljon csak meg New Yorkban vagy Londonban egy parkban szemetelni, azonnal kifizet néhány százezer forintot, és nem lesz liberális képviselő, aki a parlamentben megvédené, és rendőrállamot kiáltana!

– Ehhez sok hasonlóan gondolkodó ember kell.

– Meg kell szervezni egy, nevezzük így egyelőre, városi rendőrséget, amelynek az lenne a feladata, hogy ezeket a bűnüldöző szervek számára apró-cseprő, sok nyűgöt jelentő ügyeket intézné. A rendőrség megszabadulna egy csomó felesleges adminisztrációtól, a városba pedig nyugalom költözne.

– Kosz, por, büdös…

– Városfejlesztés… ami magába foglalja a zöldterületek, a parkok, játszóterek építését, de folytathatnám a tömegközlekedéssel, az utak állapotával vagy a felszíni közlekedés megoldatlanságával, a parkolásról nem is szólva. Ezeken a területeken szinte semmi sem történt az elmúlt évek alatt, nem épültek parkok, parkolók, a zöldterületeket tönkretették, játszótereket jószerivel csak a kerületek létesítettek. A főváros parkolási koncepciója pedig jelenleg csak abból áll, hogy ott is pénzt kér a parkolásért, ahol eddig nem kérte. Arcpirító, hogy úgy szed pénzt az emberektől, hogy semmilyen szolgáltatást nem ad cserébe. A tömegközlekedés színvonala egyre süllyed, fejlesztések, megoldások nincsenek. A több ciklust megélt kampánytéma, a még el sem kezdett 4-es metró pedig csupán annyit tud, ha megépül, hogy kiváltja a hetes buszt. Talán jobban meg kellett volna gondolni, mielőtt pusztán politikai megfontolásból, egy olyan beruházásba fektetnek milliárdokat, ami vajmi kevéssé járul hozzá a felszíni közlekedés állapotának javításához. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a metró ellen beszélek, de ahhoz képest, hogy milyen rettenetes állapotban van a felszíni közlekedés, ez a metróvonal aránytalanul nagy hangsúlyt kapott. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a BKV költségeinek a Fővárosi Önkormányzat még a tíz százalékát sem fedezi, ami egészen elképesztő adat.

– A közbiztonság még a közlekedésnél is csapnivalóbb…

– A közbiztonság minősége nem a rendőrségen múlik. Budapesten, de általában az egész országban ez nem rendőr-szakmai, hanem politikai kérdés. A rendőrség szakmailag ma is nagyon erős. A Budapesti Rendőr-főkapitányságtól az állami költségvetés ma közel másfél milliárd forint saját bevételt vár el. Ez egyszerűen nevetséges. Egy rendőrség nem arra való, hogy pénzt keressenek vele. A történelemben három réteget mindig megfizettek, ha az államot működőképes állapotban akarták tartani: a pedagógusokat, az orvosokat és a rendőröket. A rendőrség sem anyagilag, sem erkölcsileg nincs megbecsülve. Az elbizonytalanított állomány pedig sokszor intézkedni sem mer már, nehogy a végén neki legyen belőle baja.

– Ön Óbudát hosszú évek óta ellenzékből irányítja, a városrész mégis működik. Mi a titka?

– Együttműködést kínáltam a baloldalnak is. A várospolitika mindenekelőtt pragmatikus politika, ahol elsősorban városüzemeltetési, működtetési és fejlesztési kérdéseket kell megoldani. Itt nincs értelme az állandó szembefeszülésnek. A szocialista frakció ezért nálunk megbízható partner, még ha formálisan és politikailag ellenzéknek számít is. Fogalmam sincs, hogy ezt a fővárosban miért nem lehet ugyanígy megoldani? Pedig a kompromisszumképtelenség azért sem kifizetődő, mert bármilyen értékrendet képvisel is egy polgármester, a mindenkori kormányzattal is együtt kell működnie. Demszky Gábor soha nem tudott eredményesen lobbizni Budapest érdekében, mert soha egyetlen kormánnyal sem volt jóban. Mint ahogy a kerületekkel sem, így nem tudta maga mögé állítani a kerületi polgármestereket. Pedig ha a kerületi polgármesterek fölsorakoznak a főpolgármester mögött, az óriási erő a közvélemény előtt, a médiában és a lobbizásban egyaránt. Ezt a lehetőséget Demszky Gábor száz százalékig elszalasztotta.

– Csak egy gondolatkísérlet… Mi lenne az első dolga, ha ön lenne a főpolgármester?

– Az első? Mondok néhányat. Válasszon belőle. Mindenekelőtt nekiállnék a felfordulás megszüntetésének, szemét, kutyapiszok, falfirka, hajléktalanok, hangoskodás, amiről már beszéltem. Nem kerülne olyan sokba, és a budapesti többség hangulatát erőteljesen javítaná. Megváltoztatnám a közgyűlés szellemét is, mert ami közgyűlés címén ott folyik, az szégyen. Tisztelet a kivételnek, de a képviselők tekintélyes része végig a büfében ücsörög, vagy ha nem, akkor telefonál. Méltatlan és komolytalan az a légkör, ami ott uralkodik. Más viszonyt alakítanék ki a kerületi polgármesterekkel és bevonnám őket a város vezetésébe, mert csak közösen teremthetünk élhető várost Budapestből.

Reiter Szilvia