Eljön a galambok kora
Vissza kell hozni a múltat, és szép jövőt építeni belőle! Ez az agrártárca Nemzeti húsgalambprogramjának célja. Egyszerű halandó nem is gondolná, a tradíciók feltámasztásán kívül mennyi lehetőség rejlik ebben az elképzelésben. Egy görbeházai tenyészetben jártunk.
Állandó, de finom, bársonyos zúgás tölti be a telepet: az itt nevelt tízezer galamb hangja. Kecsesen szép, nemes vonalú szárnyasok, nem véletlenül lettek a szelídség és a szeretet szimbólumai. A görbeházai telepen látható madarak nagyobbak, mint az ismertebb házi-, illetve vadgalamb: francia földről származó, húsra tenyésztett fajta, amelyből vörös, tarka, fehér és deres változat is turbékol a ketrecekben. Nincs sok különbség közöttük, csak annyi talán, hogy a vörös szaporább, mint a többi, mondja Papp Sándor telepvezető.
A galambozás szépsége
Tágas ketrecekben nevelkednek itt az állatok, mindegyikben száz-száz. Nincs zsúfoltság, ha repülni nem is, de röppengetni azért tudnak. Ilyenkor hangos szárnycsapkodással emelkednek fel ötvenszer negyven centis fészkeikbe – amelyek a falon helyezkednek el, mondhatni könyvespolcszerűen –, vagy egyszerűen csak átsiklanak a levegőben a ketrec másik végébe, a párjukhoz.
Barabás János a gazda, övé a telep. Bár van egy építőipari vállalkozása, de emellett mindig is foglalkozott állatokkal. Tizenkilenc éve ragadta meg őt a postagalambozás szépsége, egyik szárnyasa egyenesen hazarepült hozzá az athéni olimpia megnyitójáról. Két éve, egy fontos szakmai konferencia után és a 2018-ban beindult központi galambtenyésztési program inspirációjára fogott bele komolyabban a dologba. Négyezer húsgalambot hozatott be Franciaországból, velük kezdte, ma pedig már tízezer szárnyas nevelkedik a görbeházi telepén.
Körülbelül 28-30 nap alatt érik el vágási súlyukat az állatok, ekkor 40-50 dekát nyomnak. Egy egyszerű, de ötletes, fából készült rekeszes szerkezettel etetik őket, magyarázza Barabás János. Ezt a szerkezetet csak svédasztalnak hívják a telep dolgozói, a galambok kedvükre válogathatnak maguknak a benne levő kukoricából, borsóból, napraforgóból, cirokból és búzából. Mindezt saját földjein termeli meg a gazdaság.
Barabás János egy kis szakmai összefoglalót tart: egy itteni szárnyas 14-16 utódot nevel fel, 10 kilogramm húst „termel”, és mindeközben 55-60 kiló takarmányt fogyaszt el. Jellege, íze, rostos szerkezete, abszolút zsírszegénysége és egyéb kiváló élettani tulajdonságai miatt a galambhús ma különlegességnek számít. Levesnek kitűnő, de ízes és könnyű sütve, rántva, sőt pörköltnek és töltve is. A magyar étkezési hagyományban is betegeknek, kismamáknak, gyerekeknek készítették elsősorban, de Barabás János szerint még bébiételnek is nagyszerűn megfelelne. Talán nem véletlen, hogy nyugaton ma a 15-20 eurót is eléri a galambhús kilónkénti ára. Idehaza azonban igencsak ritka portéka az üzletekben, jobbára elegánsabb vendéglők rendelik Barabás Jánostól is.
Egyszer már sikerült
A galambtenyésztést abban a formában, ahogy például a marhatartást gépesítették és automatizálták, nem lehet modernizálni, magyarázza Papp Sándor. Itt mindent meg kell fogni, amilyen kicsik ezek a szárnyasok, annyival több munkát igényelnek. Hetente háromszor alaposan ki kell takarítani a nagyjából háromezer fészket, most is ez a munka folyik, négy fő dolgozik a telepen, meg sem állnak, a takarítás mellett fel kell tölteni az etetőket, itatókat, figyelni kell a fiókákra, növendékekre, el kell helyezni, no meg kezelni az amúgy értékes galambtrágyát, és így tovább. A levágott állatok tisztítását, csomagolását is kézzel végzik. Sok ember megfordult itt, mondja a telepvezető, de csak az maradt, aki tényleg szereti az állatot, másként ezt nem lehet csinálni.
Barabás János hitelesített, a nemzetközi szabványoknak is megfelelő galambvágóhidat épít itt, Görbeházán. Az elsőt az országban. Végső célja egy egység létrehozása, amelyben benne lesz a feldolgozás és a csomagolás munkafázisa is. Az elképzelés szerint sok-sok leendő galambtenyésztőt integrálna ez a központ, és naponta háromezer állatot dolgozna fel, ha három műszakban működne. Nagy István agrárminiszter szerint is igen fontos bázis lenne ez, akár a Gyulai-féle füzesgyarmati feldolgozó, az ilyenek nélkül képtelenség felpörgetni a húsgalambprogramot, és több százasra növelni a ma még csak néhány gazdát számláló tenyésztői kört.
Kérdés persze, hányan ismerik fel, hogy érdemes belefogni a tenyésztésbe. Ahogy mondani szokták, most a „marha megy, azzal lehet keresni”, de a suttogó propaganda szintjén terjed már az a nézet is, hogy a galambé lesz a jövő. Meglepő?
Barabás János a következőképpen számol: egy fejlett, húsra hizlalt, vágásértett bika ára 400 ezer forint. Mire ide, erre a pontra ér az állat a gyarapodásban, addig húsz mázsa takarmányt fogyaszt el. A galambtenyésztésben azonban ebből a takarmánymennyiségből kétmillió forintot lehet kihozni. Illetlenség lenne megkérdőjelezni a képlet hitelességét, hiszen a gazda szép számmal tart szarvasmarhát is.
Valaha, épp azokra hagyományokra támaszkodva, amikor még minden tisztességes parasztportán állt egy-két hatalmas galambdúc, már nagyobb léptékben, de háztáji formában folyt a tenyésztés a hatvanas évek elején. Biztató tendenciákkal. Például 1964-ben 170, 1968-ban 1500, 1990-ben viszont már 10 ezer mázsa galambhúst exportált Magyarország. Az „ágazat” a rendszerváltáskor, azaz az ÁFÉSZ-hálózat összeomlásával fogott padlót, a nyúltenyésztéssel együtt. Addig hazánk a harmadik helyen állt Franciaország és Olaszország mögött az európai húsgalambtenyésztés mezőnyében. Az ÁFÉSZ-ok felvásárlási, logisztikai közreműködését, a hirtelen bezáró tizenöt galambvágóhidat viszont nem lehetett pótolni, ehhez nem voltak elég tőkeerősek a megjelenő új egyéni gazdaságok.
Egészség és szociális szerep
Valaha a galamb- és nyúltenyésztés hozta az országba az exportból származó nyugatnémet márka és svájci frank többségét. A közelmúltban viszont csak 2018-ban indult új program, szerényebb, regionális jellegű célokkal, összesen 200-300 tenyésztőre számítva – ez bővül most országossá. A nyugati piacok nyitottak, itt elsősorban Olaszországra, Franciaországra, Németországra és Svájcra kell gondolni. A kört ki lehetne bővíteni a Kínával és a Tajvannal is, ha időben lép Magyarország. Mert versenyhelyzet lesz, Ukrajnában például kínai befektetők már hozzákezdtek egy 50 ezer galambpárból álló telep építéséhez.
Nagy István agrárminiszter szerint a tárca eddig három pályázatban támogatta a jelentkezők tenyészgalamb-beszerzését, szárnyasonként maximum hatezer forinttal, ami átlagban 75 százalékos hozzájárulási szint. Nagy István azonban hangsúlyozza, hogy nem csak a nagy bevétel, a komoly profit felől kell nézni a kérdést. Mert akár 10-15 galamb tartása is segíthet egy család önellátásában, friss húst juttatva az asztalra, különösen úgy, hogy egy ekkora galambtenyészet nem is kíván különösebb erőfeszítést a gazdájától; ha nem is igénytelenek ezek a szárnyasok, de egyszerűbb körülmények között is elvannak. A miniszter úgy véli, ez lehetne a program „szociális lába”, amelynek a fontosságát nem szabad alábecsülni. Nagy István arra számít, hogy az értékesítési lánc kiépítésével népszerű lehet a galambhús fogyasztása idehaza is. Hozzátéve, hogy ma még a színvonalasabb párizsi vagy londoni éttermek áraihoz viszonyítjuk a galambhús értékét, de ha látványosan növekedne a termelők száma, és újra bevezetnénk a hazai piacokon az élőállat-eladást – vagy csak amúgy egyszerűen, tisztított formában, a többi szárnyashoz hasonlóan is megjelenne a piacok hűtőpultjain a galambhús –, a legtöbb család sokkal könnyebben hozzájuthatna. És újra beépülne a mindennapok konyhájába, az egészséges étkezés világába.
