Kiemelik, hogy a rendezvény egyik fő attrakciója az immár hagyományos, ingyenes, akadálymentes futóverseny, amelynek távja idén 19 kilométer, amit egyénileg, valamint két-, illetve háromfős csapatokkal váltóban is lehet teljesíteni. A futók délelőtt 10 órakor rajtolnak a Szabadság térről, és az útvonal során 19 jelentős, európai uniós támogatásból megvalósult, az oktatáshoz és egyéb képzési formákhoz szorosan kapcsolódó fejlesztés mentén haladnak majd el. Ennek kiemelt aktualitást ad, hogy 2023-at az Európai Unió a készségek európai évévé nyilvánította – hangsúlyozzák a szervezők közleményükben. A versenyen való részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött, nevezni az eufutas.hu/ weboldalon a létszámhatár eléréséig, illetve május 1., hétfőn 22.00 óráig lehet.

Hirdetés

A budapesti fesztivál és futóverseny mellett országszerte tizenhárom további városban is színes Európa-napi programokkal, nyereményjátékkal várja a családokat április 29. és május 13. között az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és a Europe Direct tájékoztató hálózat.

A szervezők kiemelik, hogy a budapesti Szabadság téren a nap folyamán változatos családi és EU-s programok, kvízek, beszélgetések, valamint koncertek is lesznek, fellép többek között Járai Márk (Halott Pénz), a Budapest Bár és az Aranyakkord, a kisebbek örömére pedig az Alma együttes és az Apacuka zenekar.

Az érdeklődők megtekinthetik a Veszprém-Balaton 2023. Európa kulturális fővárosának programajánlóját, valamint idén is kiemelt hangsúlyt kap a fesztiválon az ukrajnai menekültek és Ukrajna iránti szolidaritás, a nagyszínpadon ukrán művészek is fellépnek. A Pódiumszínpadon délelőtt családi és gyerekprogramok kezdődnek.

Az Európa Pont sátorban aktuális témákról szóló beszélgetéseket hallgathatnak meg a fesztiválra kilátogatók. A délután egy lokális divatkvíz keretében gondolkodhatnak el az érdeklődők arról, hogyan zöldíthetünk úgy a gardróbunkon, hogy az továbbra is stílusos maradjon – áll a közleményben.

A résztvevő civil szervezetek is kiemelt programokkal készülnek: délelőtt a Varázsmancsok – Kutyás terápia munkájába nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, utána rajtol a Sulinyugi program, amelynek középpontjában a kisiskolások megfelelő stresszkezelésének fontossága áll. Kora délután tart a Hősök tere Alapítvány érzékenyítő programot, amelyben az együttérzés és elfogadás kerül fókuszba. A fontos társadalmi kérdéseket felölelő programsorozatot a NoBadKid zárja, akik a „rossz gyerekekkel” kapcsolatos sztereotípiákra, és a háttérben rejlő okokra hívják fel a figyelmet.

Az Európa-napi fesztivált és futóversenyt az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája rendezi, együttműködésben a Miniszterelnökséggel és Budapest Főváros Önkormányzatával, a programok ingyenesek. A rendezvényről további információk az eu.hu weboldalon és az Európa-napi fesztivál Facebook-eseményében találhatók.

Korábban írtuk