Ez a pénz a pedagógusokat illeti

– Annyi hazugság és téves információ látott napvilágot az elmúlt hónapokban, hogy induljunk egészen az alapoktól: miért van szükség új pedagógus­életpálya-törvényre?

– A kormány teljes mértékben egyetért azzal, hogy még vonzóbbá, még megbecsültebbé kell tenni a pedagógusi életpályát, a törvénytervezet pedig megalapozza a jelentős béremelést. Tegyük hozzá, a pedagógusok már rég megkaphatták volna a fizetésemelést, ha a baloldal nem akadályozza meg, hogy Magyarország hozzájusson a neki járó uniós forrásokhoz. Nagyon régóta nagyon sokszor fölmerült, hogy a pedagógusok fizetésében is legyen teljesítményelem. Tehát azoknak a tanároknak, akik több órát és órán kívüli foglalkozást tartanak, többet foglalkoznak a lemaradó vagy a tehetséges diákokkal, versenyre viszik őket, több közösségi programot szerveznek, esetleg újfajta módszereket használnak az oktatás során, mindez a bérükben is jelenjen meg. Hiszen ha ösztönözzük őket erre, azzal a versenyképes oktatást szolgáljuk. Ezek a legfontosabb okai annak, hogy ez a törvénytervezet megszületett.

– Elhangzott kritikaként, hogy amennyiben elfogadják a jogszabályt, nő a pedagógusok munkaideje. Ez igaz?

– Nem. Ugyanúgy 22-26 tanórát kell megtartaniuk, és ugyanúgy 32 órát kell minimálisan az iskolában tölteniük, mint eddig. És egyetlen más ezzel kapcsolatos elem sem újdonság, hiszen A munka törvénykönyvéből vagy a közalkalmazotti törvényből került át ebbe a tervezetbe.

– Tehát akkor a tanórák száma nem változna, és az iskolában töltendő minimális idő sem. És az adminisztrációs teher?

– Az adminisztráció kifejezetten csökken a tanárok számára, hiszen megszűnik a kötelező minősítés, az önértékelés és az egyéni pedagógusi tanfelügyelet. Vagyis teljesül az a régi igény, hogy legyen kevesebb az adminisztráció. Az a legnagyobb furcsaság a törvény elleni támadásokban, hogy a legtöbb bírálat, amely hátrányos változást emleget, a tervezet azon részeit érinti, amelyek szinte betűre pontosan ugyanúgy szerepelnek az érintett, jelenleg is hatályos jogszabályokban. Ebből látszik, hogy itt nem szakmai vita zajlik, hiszen akkor ismernék az érvényben lévő szabályozást, hanem ez egy politikai természetű támadás. A baloldalnak nem a normális vita, hanem a balhé a célja és az, hogy megakadályozzák az uniós források kifizetését.

– Az is elhangzott, hogy kevesebb szabadságuk lenne a tanároknak.

– Miközben azt állítják a kritikusok, hogy 15 nappal csökkenne a pedagógusok fizetett szabadsága, ehhez képest 46-ról 50 napra nőne…

– Az egyik legtöbb kifogás az úgynevezett átirányíthatóságról szól.

– Most is létezik az átirányíthatóság: 44 napig, tehát körülbelül két hónapnyi időtartamig van mód rá. Ez változna úgy, hogy nem két hónapra, hanem egy tanévre lehetne átirányítani egy pedagógust. Az ezzel kapcsolatos riogatások arról szólnak, hogy a kormány majd az ország egyik végéből telepít át embereket – akaratuk ellenére – az ország másik végébe. Nincs így. Az eredeti javaslat is azt tartalmazta, hogy csupán tankerületen belül lehessen valakit átirányítani, a szakszervezetek kérésére azonban ez úgy szűkült, hogy csak az adott járáson belül lenne rá lehetőség.

– Ennek mi a célja?

– Nyilván kisebb nehézséggel jár, ha a tanár utazik a diákokhoz, mint ha egy osztály vagy egy egész iskola utazna a tanárhoz. Ezért van tehát szükség erre a rendelkezésre. Természetesen az utazási költségeket megtéríti a tankerület. Mindez egyébként Budapesten talán két-három megállónyi távolságot jelent, nagyvárosokban is általában az adott településen belüli másik helyszínről lehetne szó, kisebb települések között jelenthet tényleges ingázást, de határozott ideig és a költségek megtérítésével, a diákok érdekében.

– A kormány által tervezett jelentős béremelésnek az a feltétele, hogy megérkezzen az uniótól az egyébként nekünk járó pénz. Figyelve az elmúlt napok-hetek eseményeit, mennyire optimista azzal kapcsolatban, hogy ez belátható időn belül megtörténik?

– Olyan konstrukciót találtunk ki, hogy a baloldal és az unió ne tudjon kiszúrni a tanárokkal és tőlük pénzt elvenni. Gyurcsány Ferenc ugyanis már teljesen nyíltan elmondta, nekik az a céljuk, hogy ne érkezzenek meg az uniós pénzek. Magyarul ne jöjjön meg a pedagógusok béremelésének fedezete. Felháborító, hogy a baloldal brüsszeli politikusai havi öt-hat millióért azért dolgoznak, hogy a magyar pedagógusok ne kereshessenek havi 800 ezer forintot. Ez a bosszú a baloldal részéről, amiért a magyar emberek nem őket választották. A mi konstrukciónk értelmében ráadásul visszamenőleg jár a béremelés. Tehát ha az uniós többletforrás mondjuk novemberben nyílik meg, akkor nemcsak decembertől emelkedik a pedagógusok bére, hanem januárig visszamenőlegesen megkapják egy összegben a költségvetés által megelőlegezett tízszázalékos és a húsz százalék fölötti, teljes béremelés közötti különbözetet is. Ez a pénz előbb-utóbb őket illeti, de sajnos úgy látjuk, Brüsszel azon dolgozik, hogy inkább utóbb jussanak hozzá, mint előbb.

– Mindez mekkora fizetést eredményezne?

– Terveink szerint a pedagógus-átlagbér az idén 561 ezer forintra emelkedne, jövőre körülbelül 680 ezerre, 2025-ben 800 ezer forint körülre, majd 2025-től 2030-ig, ahogy a diplomásbérek nőnek Magyarországon, úgy emelkednek a pedagógusbérek is. Minderre összesen 800 milliárd forintnyi EU-s és 5600 milliárd forintnyi nemzeti költségvetési forrást fordítanánk 2030-ig.

– A Soros-féle Helsinki Bizottság azt állította, hogy ez a tervezet tovább csorbítja a pedagógusok érdekérvényesítési lehetőségeit. Igaz ez?

– A Soros-hálózat támadásai sok fronton zajlanak, de valójában egy az okuk: olyan baloldali kormányt akarnak, amelyik igent mond a háborúra, a migrációra és a genderre. A sztrájkjogot ez a szabályozás nem érinti. Ami pedig a tavalyi módosítást illeti, azzal kapcsolatban érdemes visszamenni egy kicsit az időben. A régi jogszabály értelmében ha a pedagógusoknak volt egy követelésük, azzal bementek az oktatásért felelős minisztériumba, és elkezdtek tárgyalni. Egyeztettek egy főosztályvezetővel, helyettes államtitkárral, államtitkárral, majd a miniszterrel. Ha nem jutottak dűlőre, akkor eldöntötték, hogy a követeléseik alátámasztására sztrájkot fognak hirdetni. Ekkor újra elkezdődött egy tárgyalás a minisztériumban arról, hogy mik a sztrájk alatt teljesítendő még elégséges szolgáltatások, tehát hány órát kell megtartani, hogyan kell megoldani a diákok felügyeletét, és így tovább. Ha erről sem sikerült megegyezni, bírósághoz fordultak, és csak annak jogerős döntése után lehetett megszervezni a sztrájkot. Ez azt jelenti, hogy a követelések bejelentése és a tényleges munkabeszüntetés között legalább fél, de néha akár egy-másfél év telt el. Ehhez képest most egy hét alatt lehet sztrájkot szervezni, ugyanis elegendő a munkabeszüntetés kitűzött ideje előtt öt munkanappal bejelenteni a sztrájk szándékát, három nappal előtte pedig azt, hogy kik vesznek részt benne, majd az iskolaigazgató ennek ismeretében egy nappal a sztrájk előtt közli, hogy mi a munkabeosztás, hogyan oktatják a gyerekeket, hogyan felügyelnek a diákokra. Korábban tehát közel egy év volt egy sztrájk átlagos megszervezése, most egy hét. Erről azt állítják, az előbbi volt előnyösebb. Ebből is látszik, hogy ezek csak politikai indíttatású támadások.

– A sajtóban olyan vádakat is olvasni, hogy elriasztják a fiatalokat a pedagóguspályától.

– A számok mást mutatnak. Míg a 2002-ben 3872 embert vettek föl az állami pedagógusképzésre, addig most, jó húsz évvel később 6734-et. Tehát jóval több állami ösztöndíjas, felvett pedagógushallgató van, mint két évtizeddel ezelőtt. A pedagóguspályára készülő fiatalok ösztöndíjat kapnak, és hamarosan még nagyobb fizetést.

– Elég régóta tartanak az egyeztetések. Mennyire tűnnek kompromisszumkésznek a szakszervezetek?

– Mi mindent megtettünk, ami az egyeztetések érdekében megtehető. Soha ennyit törvénytervezetről még nem egyeztettünk. Három digitális konzultációs kört tartottunk a pedagógusokkal még a törvénytervezet elkészítése előtt. Erre 25, 33, illetve 18 ezer pedagógus válaszolt. A szülőknek is digitális konzultációt tartottunk, 130 ezren válaszoltak. Négyszáz iskolaigazgatót hívtunk össze tavaly decemberben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, és egy egész napot arra szántunk, hogy velük tárgyaljunk. A törvénytervezet nyilvánosságra kerülése óta közel húsz alkalommal ültünk le a szakszervezetekkel, a Köznevelés-stratégiai Kerekasztallal, megvitattuk az Országos Köznevelési Tanácsban, valamint az Országos Diáktanáccsal, az egyházi és a magánfenntartókkal is. Ennél szélesebb körű egyeztetés oktatási kérdésben az elmúlt harminc évben nem zajlott Magyarországon. A szakszervezetek 63 pontjából 45-öt részben vagy egészben elfogadtunk. Ugyanakkor az is látható, hogy a baloldali politikai erők megpróbálják a pedagógusokat felhasználni a saját céljaikhoz. Az is tény, hogy a legutóbbi sztrájkokban volt, hogy a pedagógusoknak csak két-három, volt, hogy hat-hét százaléka vett részt. De minden munkabeszüntetésről elmondható, hogy a pedagógusok több mint 90 százaléka nem vett benne részt. Az is látható, hogy a szakszervezetek az elmúlt években elveszítették tagságuk több mint felét. Mindegyikük messze a reprezentativitási küszöb alatt van, sőt most már együtt sem tennék ki a küszöbhöz szükséges taglétszámot. Tehát maguk a pedagógusok is véleményt nyilvánítottak a szakszervezetekről: a tagok több mint fele visszaadta a tagkönyvét, mert a szakszervezete nem érdekképviseleti munkát folytat, hanem politikai gravitációs mezőben és sokszor a baloldal politikai elvárásainak megfelelően tevékenykedik.

– A legutóbbi, május 24-én tartott kilencpárti egyeztetésen a dollárbaloldal ismét bebizonyította, hogy nem a tanárok és a diákok érdekeit nézi…

– Szám szerint ez volt a tizenkilencedik egyeztetés. Az ellenzéki pártok maguk mondták ki, hogy nem egyeztetni jöttek. Céljuk az volt, hogy látványosan kivonulhassanak a teremből, de még abban sem volt egyetértés köztük, hogy mikor tegyék. A Mi Hazánk képviseletében Dúró Dóra volt az egyetlen, aki érdemi javaslattal élt a törvénytervezet kapcsán. A többi képviselő viszont hiába hangoztatta korábban, hogy hiányolják az egyeztetést, amikor lehetőségük adódott erre, nem éltek vele, és csak a botránykeltésbe fektettek energiát. Az pedig végérvényesen kiderült, hogy a tüntetéseket szervezők valójában a baloldali pártok kiszolgálói, a rendőrök elleni támadást is baloldali politikus irányította.

– Mennyire lepte meg, hogy a törvénytervezet ürügyén tartott utcai tüntetések rendre erőszakba torkolltak?

– Aki nyitott szemmel jár, az erőszakos akciók mögött nem a tanárokat vagy a diákokat látja, hanem a politikusokat. Olyan politikusokat, akik megpróbálják magukra irányítani a figyelmet. Sorozatosan veszítik el a választásokat, reménytelen helyzetükben kétségbeesett és akár erőszakos akciókat szerveznek. 2010 óta nem ez az első eset, hogy a baloldali politika erőszakot alkalmazzon. Ezt tették a Kossuth téren, amikor Fekete-Győr András füstgyertyát dobott a rendőrökre, vagy a közmédia székházában, amikor Kunhalmi Ágnes zárt ajtónak futott, Hadházy Ákos korlátra mászott, Varju László a földre vetette magát, majd pedig Bangóné Borbély Ildikó akart egy nagyon erős képet készíteni. Erőszak volt korábban a Köztársasági Elnöki Hivatalnál, az Állami Számvevőszéknél, a Nemzeti Választási Irodánál, most a Miniszterelnökség épületénél és a Fidesz-székháznál, sőt volt, hogy a parlamenti ülésteremben is erőszakot alkalmazott a baloldal, 2018-ban, amikor azt akarták megakadályozni, hogy meg lehessen tartani az ülést. Úgyhogy sokszor nyúltak az elmúlt tizenhárom évben az erőszak eszközéhez, amikor azt gondolták, hogy így tudják felhívni magukra a figyelmet. Ezzel azonban átlépnek egy vörös vonalat.

– Miért?

– Mert demokráciában nem lehet erőszakot alkalmazni. Tiltakozni lehet, tüntetést szervezni lehet, sztrájkolni lehet, petíciót indítani lehet, és még sok minden mást is: vitatkozni a tévében, a parlamentben, az önkormányzati testületekben és így tovább, de erőszakot alkalmazni nem lehet. Most új eszközhöz folyamodtak: azt láttuk ugyanis a legutóbbi felvételeken, hogy baloldali politikusok nyomták rá a civil embereket a rendőrsorfalra. Vagyis akik felesküdtek arra, hogy a törvényeket betartják és betartatják, azok tolták a rend­őröknek fizikai erőszakkal az előttük állókat. Nyilvánvalóan azért, hogy amennyiben bármi történik, felmutathassák, hogy itt civilek sérültek meg. Ez amerikai módszer, ugyanolyan franchise, mint a nagy étteremláncoké. Ezt a woke, a BLM, az Occupy és hasonló mozgalmak találták ki és alkalmazták Amerikában, ahonnan próbálják ide is áthozni, úgyhogy ebben új nincs. Ahonnan a dollárok jönnek, ott ezeket a módszereket szokták alkalmazni, ezért ezt várják el az itteni megbízottaiktól is. Ők pedig nem magyar módon politizálnak, hanem a dollárral fizető megbízóik elvárása szerint. Mindenesetre akik úgy gondolták, hogy ezek a momentumos fiúk és lányok lesznek a baloldal „oxfordi nemzedéke”, azoknak nagy csalódás lehet, amit most tőlük látnak. Hiszen mindössze arra képesek, hogy két kézzel tolják rá a magyar embereket a rendőrökre. Ezért kár volt drága külföldi ösztöndíjakkal taníttatni őket.

– Ráadásul annak is lehet veszélye, ha tizen-huszonéves fiatalokkal elhitetik, hogy ez egy diktatúra, a rendőrség pedig az elnyomó rendszert kiszolgáló karhatalom, vagyis ebből következően mindenféle eszköz használható „a rezsim ellen”. Ezzel ugyanis valójában a mit sem sejtő diákokat hozhatják olyan helyzetbe, hogy törvénysértést követnek el.

– Ezeket a fiatalokat eszközként használják. Amiket látunk, mind külföldön kipróbált módszerek. Az első akcióiknál több volt az újságíró, mint a részt vevő politikus, hiszen ezekkel az volt a cél, hogy felkeltsék a médiafigyelmet. Aztán jöttek a közösségi médiában létrehozott mozgósító oldalak, az erőszakos tüntetések. De ilyen módszer az is, hogy a bejelentett tüntetés végén a Fidesz-székháznál kezdődő törvénytelen demonstrációra nem mikrofonon vagy megafonon hívták az embereket, hiszen akkor lett volna felelős, hanem kinyomtatott szórólapokat osztottak a tömegben, hogy ne derüljön ki a szervező kiléte. Nem véletlen azonban, hogy az erőszakos tüntetések iránt nincs tömeges érdeklődés, mivel Magyarországon nem szokás politikai kérdéseket erőszakkal megoldani. Ez csupán a szélsőségek és a guruló dollárokkal kitömött, reménytelen helyzetben lévő baloldal eszköze.