Lehető legközelebb jutni az önellátáshoz nemzetbiztonsági kérdés
Fejleszteni kell az élelmiszeripart
A világ több mint kétszáz országának csak nagyjából tíz százaléka képes saját magát vagy akár másokat is ellátni élelmiszerrel. Magyarország közéjük tartozik, kitűnőek a hazai adottságok, de a feldolgozást illetően jelentős elmaradásban vagyunk. Szerencsére az ilyen fejlesztésekre háromszor annyi pénz jut, mint a megelőző európai uniós költségvetési ciklusban. Ezt ki kell használnunk, hogy mérsékeljük a kitettségünket – mondta a Demokratának dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora.
– Milyen összefüggés van a mezőgazdaság és a nemzetbiztonság között?
– Egy ország önrendelkezésének kulcskérdése az élelmiszer-ellátás, olyan horderejű nemzetbiztonsági kérdés, aminek jelentősége csak az energiaellátáshoz mérhető. Az elmúlt 50-60 évben elkényelmesedett világban éltünk, lokális háborúk voltak ugyan, de ezek nem befolyásolták a globális ellátótrendszereket, működött a megszokott világunk. A Covid-járvány azonban talán az Egyesült Államok kivételével mindent megrengetett, lezárultak a kereskedelmi útvonalak. Ez még azokban az országokban is komoly zavarokat okozott, amelyek képesek megtermelni a szükséges élelmiszert. Magyarország is ilyen, az adottságaink nagyszerűek, de az élelmiszeriparunk jelentős importfelhasználó. Kevesen tudják, de a dobozos tej műanyag kupakjait vagy a konzerviparban, a borászatban és másutt használt üvegeket külföldről hozzuk be, és ez a tény jelentős fejfájást okozott hazánkban is. Az ukrajnai háború is nehezíti a gazdasági életet, így tudatosítani kell magunkban, hogy nem az jelenti a biztonságot, ha valaki élelmiszert tud szerezni, hanem az, ha képes megtermelni és fel is dolgozni az alapanyagot.
– Mik a magyar lehetőségek?
– A világ több mint kétszáz országának csak nagyjából tíz százaléka tudja saját magát vagy akár másokat is ellátni élelmiszerrel. Magyarország közéjük tartozik, már csak a jó minőségű termőföld miatt is. Szintén kitűnőek a hazai adottságok a növényi és az állati genetikai alapoknál is. Emellett így a napi problémát jelentő klímaváltozáshoz igazodó nemesítési irányok meghatározásának lehetősége is a saját kezünkben van. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Közép-Európa legnagyobb szántóföldi, kertészeti, állattenyésztési, halgazdálkodási génbankjával rendelkezik. Ez nemzetbiztonsági erő, erre alapozva a lehető legközelebb kell jutni az élelmiszer-önrendelkezéshez.
– Hogyan?
– Nézzünk szembe a ténnyel: elkényelmesedtünk, hiszen az alapanyag-termeléssel majdnem teljesen lefedjük a hazai igényeket, igaz, például szójafehérjéből behozatalra szorulunk. A feldolgozást illetően viszont jelentős elmaradásban vagyunk a megelőző évtizedekhez és az adottságainkhoz, lehetőségeinkhez képest is. Szerencsére ezt már a döntéshozók is felismerték, érzékelhetően elindult egy jó irányú folyamat. Ebben óriási kiaknázatlan potenciál rejlik, nem véletlen, hogy a vidékfejlesztési forrásokban 80 százalékra emelték a hazai önrészt. A feldolgozóipari fejlesztésekre háromszor annyi pénz jut, mint az előző európai uniós költségvetési ciklusban. Ezt ütemesen, robbanásszerűen ki kell használnunk, hogy mérsékeljük a kitettségünket.
– Mely ágazatok lehetnek a kitörési pontok?
– Mindenben nem lehetünk világszínvonalúak, ezért ki kell választani azokat az területeket, amelyekben mennyiséget és minőséget tudunk egyszerre produkálni. Elsősorban a baromfiágazatban van keresnivalónk, ebben már ma is a világ élvonalában vagyunk, nemcsak alapanyag-előállításban, hanem a feldolgozásban is. Óriási lehetőség rejlik a kukorica és a búza feldolgozásában is, hiszen ma még jelentős részben alapanyagként exportáljuk ezeket. Sokféle feldolgozóipari hátteret lehet itt felépíteni, hiszen az élelmezésen túl a bútoripari vagy az energetikai célú felhasználásra is van igény. A kertészetnek is nagy jövője lehet, kihasználva a jó ökológiai adottságainkat, fejlesztve a mezőgazdasági vízgazdálkodást, újrapozicionálva a konzervipart minden esélyünk megvan rá, hogy nagy hozzáadott értékű termékeket állítsunk elő. Ez jelentős munkahelyteremtő erő is, ami segít megtartani a vidék népességét. Ami pedig ugyancsak kulcskérdés.
– A jövedelmezőséget is növeli…
– Valóban, de ehhez sokszínűvé kell tenni kell a termelést és a rá épülő feldolgozást. Ma nagyon egysíkúak vagyunk, a növénytermesztés a búzára, a kukoricára, a napraforgóra és a repcére fókuszál, és ezeknél is hiányos a feldolgozói háttér. Ha ezt állattenyésztéssel, feldolgozóiparral és gazdagabb fajtaválasztékkal stabilizáljuk, az perspektívát ad, igényt teremt a képzett munkaerőre, és ezzel hosszú távon újraépíthető a versenyképes, környezetkímélő, élhető vidék. Akár regionális feldolgozóipari központokat is létrehozhatunk, ehhez a háttéripart kell erősíteni, kizárólag a kutatásra és az innovációra épülő csúcstechnológiára alapozva. Látni kell, hogy a világban csak azok az országok tudnak versenyképesen termelni és feldolgozni, amelyek a legkorszerűbb módszereket alkalmazzák, a lehető legkisebb energiabefektetéssel, jelentős részben gépesítéssel dolgoznak. Nagy a konkurencia, különösen jelentős szereplő e téren az Egyesült Államok, Európában Hollandia, a Távol-Keleten Japán, Dél-Korea, Szingapúr.
– Krízisálló a magyar mezőgazdaság?
– A koronavírus-járvány és az ukrajnai háború erős ütéseket mért a mezőgazdaságra, és a rendszer előzőekben vázolt vertikális felépítése még az elején tart. Szerencsére az elmúlt években sikerült biztosítani az élelmiszer-ellátást, nem voltak nagyobb hiányok, nem tapasztaltunk aggasztó zavarokat. De a sérülékenységet mutatja, hogy a nemzetközi ellátórendszerek összeomlásával komplett iparágak kerültek átmenetileg veszélybe alapanyagok, alkatrészek behozatalának akadozása miatt. Ez viszont arra is ráirányította a figyelmet, hogy mely területeken kell erősíteni a hazai előállítást, csökkentendő a kitettségünket.
