Ferenc pápa

II. János Pál megválasztásával új korszak kezdődött a pápaság történetében. Nem azért, mert fél évezred óta az első nem olasz pápa volt, sokkal inkább mert a lengyel főpap képletesen és szó szerint értve is lejött a pápai trón magasából a nép közé, hogy a lehető legtöbb emberrel legalább a szertartások keretei között találkozhassék. Huszonhat évig tartó pontifikátusa alatt többet utazott a világban, nagyobb utat járt be, mint az addigi 263 pápa összesen. Nemcsak a keresztények emlékezetében él az a kép, ahogy a repülőgép lépcsőjéről lejőve, földig hajolva megcsókolja a fogadó ország földjét, hanem minden népében, amelyet megtisztelt a jelenlétével.

Utóda, a pápai trónt vonakodva elfogadó XVI. Benedek csak részben követte II. János Pált az általa megnyitott úton, inkább – a névválasztás is erre utal – a jogász-diplomata XV. Benedeket, az első világháború korának pápáját, a békéért, ugyanakkor a modernizmus ellen vívott harc képviselőjét tekintette mintaképének. Munkatársai rendszerető német embernek mondták, alkoholt soha nem ivott, napjait szigorú rend szerint élte, és ez így maradt a lemondása után is.

Benedek utódjául tíz évvel ezelőtt, 2013. március 13-án a bíborosi testület az olasz apától származó argentin érsek, Jorge Mario Bergoglio személyében a történelemben először az amerikai kontinensről választott pápát. Az első jezsuita egyházfő a pápák sorában elsőként választotta a Ferenc nevet, pontifikátusát tehát újdonságok egész sorával kezdte meg. Amit egy sor újabb gesztus követett, a szerény lakhely választása, a maga vezette kisautó, a természetes egyszerűség ezer megnyilvánulása.

II. János Pál sugárzó, a mindennapi életen fölülemelkedő karizmája, majd XVI. Benedek konzervatív távolságtartása után általános szeretet fogadta Ferenc mosolygó közvetlenségét. De elég volt néhány hónap, hogy a Vatikán megbolygatott méhkashoz kezdjen hasonlítani. Arról jöttek hírek, hogy a bíborosok egyre nagyobb megütközéssel követik az új pápa megnyilvánulásait, amelyek évezredes egyházi tradíciókat kérdőjeleznek meg. Az egyház gyakran zavarban volt, mert az a benyomás keletkezett, hogy Ferenc pápa utánaenged a mai liberalizmusnak, és nem gondoskodik kellő eréllyel a római katolikus egyház évezredes eszméinek megőrzéséről.

Mindez Magyarországon is széles körben zavarodottsághoz vezetett. Sokan a hívők közül, sőt még azok is, akik csupán tisztelettel néztek az egyházra, csalódásként élték meg a pápa egyes megnyilvánulásait. Mindazok, akik – ezer okkal – úgy érezték, hogy a kereszténység folyamatos támadás alatt áll, úgy látták, hogy éppen a legfőbb őr, a pápa késlekedik a védelemmel, ehelyett az ellenfelek érveit teszi magáévá.

Sok egyéb mellett a homoszexualitáshoz és a migrációhoz való viszony, valamint a papi hivatás előírásai voltak a legfőbb ütközési pontok. A pápának a sajtóban megjelent egyes szavai komoly indulatokat váltottak ki a pápai gondolatokat védelmezők és ellenzők között. Ha Ferenc pápa két-három évi szolgálat után meghal, ma talán az egyháztörténet negatív figurájaként emlékeznénk róla.

Istennek hála, nem így történt. Ismét igazolódtak Petőfi Sándor szavai: az idő igaz, s eldönti, ami nem az. A világnak először is meg kellett tanulnia, hogy Ferenc pápát ne az alapján ítélje meg, amit a sajtó a szájába ad, hanem az alapján, amit valóban mond. Kiderült ugyanis, hogy olykor fájdalmasan nagy a távolság a kettő között. Kiderült, hogy sokszor nem akkor, nem úgy, nem abban az összefüggésben, nem azzal a szándékkal mondott valamit a pápa, mint ami megjelent, vagy éppen egyáltalán nem azt mondta, egyszerűen meghamisították a szavait.

Másodszor azt kellett megértenünk, hogy a pápa megnyerően őszinte ember. A világ vezetőinek legtöbbje nem ilyen. Ahhoz vagyunk szokva, hogy a vezetők gondosan mérlegelt, megrágott gondolatokat osztanak meg a közönséggel, jogos volt tehát a föltételezés, hogy a pápa is ezt teszi, ha megszólal a nyilvánosság előtt. Abban a latin-amerikai kultúrában azonban, ahonnan ő jött, úgy látszik, más a norma. Természetesen Ferenc sem felelőtlen, nem is lehetne, de amit mond, az a saját gondolata, hátsó szándékok nélkül. És ez feltétlenül pozitív vonás.

Végül az vált világossá, hogy Ferenc pápa világnézetének egésze olyan koherens rendszert alkot, amelyet jó szívvel fogadhat bármely keresztény. Ő nem megtörni akarja az évezredes tradíciókat, hanem elfogadni azokat, akik valamilyen okból kívül kerülnek ezeken a tradíciókon. Íme egy példa. A konzervatívokban megütközést kelthetett, hogy a pápa megengedőnek bizonyult az újraházasodottaknak nyújtott szentségek ügyében, rengeteg hívő újraházasodottnak mégis megkönnyebbülést okozott vele. Nem tagadta, nem változtatta meg a katolikus tanítást, de tudomásul vette, hogy megváltozott a világ. Ki vagyok én, mondta egyszer, hogy megítéljem a hagyományostól eltérően élő embertársaimat – és ez a mondat is sokakat töltött el jó érzéssel.

A migrációval kapcsolatban sokunknak van vitája Ferenc pápával. Értjük azt a teológiai megalapozottságú következetességet, ami a feltétlen befogadás melletti kiállásra készteti, értjük azt is, hogy a dél-amerikai kultúrából érkezvén mintegy kívülről nézi a gazdag észak aggodalmait a szegény dél feléje irányuló népvándorlása miatt, és a rokonszenve a dél felé fordul. Ettől még ragaszkodhatunk a saját álláspontunkhoz, és kereshetjük vele az egyetértés területeit.

Mindenekelőtt a család eszméje az, amelyben erős támogatót nyerhetünk vele. Az a két éve Budapesten elhangzott mondata, hogy a család apa, anya, gyerekek és pont, száz százalékig egybeesik a magyar kormány álláspontjával. Ebben nincs vita, tette hozzá az előbbihez a pápa, és igaza volt, ebben szövetségesek vagyunk mindnyájunk jövője érdekében.

Ennek az egyetértésnek akkora a jelentősége, hogy emiatt Ferenc pápa két éven belül másodszor jön el hozzánk, Magyarországra, nyilvánvalóan azért, hogy megerősítsen minket a meggyőződésünkben. Valaki azt írta a közelmúltban, hogy a pápa nem a hátakat lapogatni, a magyarokat megdicsérni jön, és noha a megjegyzésből nem nehéz kihallani némi lekicsinylő hangsúlyt, akár egyet is érthetünk vele. Valóban nem dicsérni jön a pápa, de megerősíteni, támogatni igen, mindabban, amiben egyetértünk. Abban is, hogy Ukrajnának, Oroszországnak, az egész világnak az lenne a legjobb, ha a lehető leghamarabb abbamaradna a most folyó háború.

Éppen ezért különösen fontos, hogy aki csak teheti, személyesen is vegyen részt ebben a megerősítésben, a pápával való találkozásban. Nemcsak a katolikusok, de a protestánsok, sőt az egyházakon kívüliek is, hiszen közös értékeink nem csupán vallási jellegűek, hanem mindaz, ami az elmúlt kétezer évben görög és római alapokon a kereszténység révén Európában fölépült. Április 30-án délelőtt, Ferenc pápa Kossuth téri szentmiséjén ilyen módon kettős értelmet nyer: amellett, hogy a katolikus liturgia szerint végbemegy az istentisztelet, ráadásként az értékeit őrző Európa találkozik önmagával. Arra a két órára a magyar Parlament előtt lesz Európa közepe.