Február 4-én, szerdán délelőtt a következő, állítólag egy hallgatótól érkezett rövid szöveges üzenetet olvastak be a Tilos Rádióban: „Orbán Viktor egy köpönyegforgató, fasiszta patkány, ne dőljünk be neki! Pusztuljanak az egyházak! Éljen Barangó!”. Az sms felolvasása után a két műsorvezető jelezte, ez egy hallgatói vélemény volt, egyikük például megjegyezte: „Hát mi evvel nem értünk egyet (.), pláne a köpönyegforgató fasiszta patkánnyal.”

Az eset után a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség azonnal feljelentést tett az Országos Rádió és Televízió Testületnél. Az ellenzéki párt szerint a Tilos Rádió tudatosan provokálja a magyar hívő közösségeket, a polgári gondolat követőit és sárba tiporja a médiatörvény rendelkezéseit. „Tudatosan provokál, és ezzel olyan hangulat keltésében segédkezik, melyre a kormánypártok választási kampányukat építik” – áll a párt médiaszekciója által jegyzett beadványban.

A Fidesz azt szeretné elérni, hogy a médiahatóság azonnal bontsa fel a rádió műsorszolgáltatási szerződését, erre egyébként a médiatörvény is lehetőséget ad. Hiszen a decemberi törvénysértések miatt az ORTT – a 30 napos felfüggesztés mellett – írásbeli figyelmeztetésben részesítette a Tilost, a jogszabályok pedig arra kötelezik a médiahatóságot, hogy abban az esetben, ha másodszor kellene e joghátrányt alkalmazni a műsorszolgáltatóval szemben, úgy azonnali hatállyal fel kell mondani a szerződést. Az ORTT lapzártánk után, vélhetően szerdán vagy csütörtökön tárgyalja az ügyet.

Addig is, míg megszületik a döntés, folyik a harc a rádió megmentése érdekében, a médium vezetősége és az MSZP ugyanis azonnal visszatámadott.

– Félő, hogy egy nagyon szánalmas agóniához és újabb undorító támadásokhoz vezet, amit esetleg már nem fogunk túlélni, ha továbbra is a jelenlegi struktúrával működünk – mondta Csabai Gábor, a rádiót működtető alapítvány kuratóriumi elnöke, hozzátéve, hogy terveik szerint éppen ezért átszervezik a Tilost, s amíg tart az átrendeződés, minden bizonnyal csak zenét sugároznak majd.

Az MSZP frakciójának közleménye is igyekszik a balliberális oldalról a jobboldalra áttolni a botrányt. „A szélsőjobboldal és az annak politikai támogatásáról lemondani képtelen jobboldal egy valóban tűrhetetlen műsorvezetői megjegyzés ürügyén hetek óta tartó hecckampányt folytat a Tilos Rádió ellen” – írja a szocialista frakció. A kormánypárti politikusok úgy vélik, hogy az „uszítás” igazi célja nem a Tilos Rádió elhallgattatása, hanem a jobboldal így akar „erőt demonstrálni” és így szeretné megfélemlíteni a neki nem tetsző sajtóorgánumokat. Az MSZP belekeveri az ügybe a Kondor Katalin vezette Magyar Rádiót is, a közlemény szerint ugyanis a közszolgálati adó is részt vett a Tilos-ellenes kampányban, „számtalan híradással, kommentárral, interjúval erősítve fel a Tilos Rádió elhallgattatását követelők hangját. (.) Az a Magyar Rádió kapcsolódott be (.) a Tilos elleni kórusba, amely hosszú évek óta megtűri hullámhosszán a szélsőségesen elfogult, kirekesztő, gyűlölködő műsorokat, különösen azok legszélsőségesebbikét, a Vasárnapi Újságot” – vélik a szocialisták.

A Tilos Rádió után egy másik, balliberális elkötelezettségű médium is a nemzeti oldal elleni kirohanással kíván szert tenni némi ismertségre. A Szombathely TV január 22-ei Újságíróklub című műsorában – melyben Komondi Gábor, a tévé főszerkesztője, Komondi Péter, a Magyar Rádió Szombathelyi Stúdiójának vezetője és Roznár Gyöngyi, a Nyugat.hu internetes lap főszerkesztője beszélgetett – Orbán Viktort és a polgári köröket támadták.

„Csőcselék mindig volt és mindig lesz (.), de nem ment mindig az utcára (.) Ez a réteg vezérének Orbán Viktort tekinti. (.) Tisztességes embernek már nem elegáns dolog azt mondani, hogy valamely polgári kör tagja” – hangzott el a műsorban. E mondatok miatt tiltakozott Gyimesi József, a Fidesz szombathelyi szervezetének elnöke, Marton Zsolt, az MDF szombathelyi elnöke és Szakály Gábor, a Fidelitas szombathelyi vezetője is. A politikusok követelik Komondi Gábor főszerkesztő lemondását, és bejelentették, hogy amíg nem változik a helyzet az önkormányzati csatornánál, nem szerepelnek többet a Szombathely TV-ben. Ipkovich György, a város szocialista polgármestere ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy természetesen ő is látta a kérdéses felvételt, ám véleménye szerint a műsorban elhangzottakban nem volt semmi sértő.

Lapzártánkkor tehát még nem tudni, mi lesz a Tilos Rádióval, s azt sem, történik-e valami a Szombathely TV-nél. De az egyre világosabb, hogy a balliberális oldal tovább folytatja a provokációsorozatot. Hiszen a botrányok, legyen szó Orbán Viktor és a polgári körök lejáratásáról, a Bencsik András elleni példátlanul szigorú elsőfokú határozatról, vagy éppen a kereszténységellenes kijelentésekről, nekik kedveznek, mert elterelik az ország válságos állapotáról a figyelmet. Bándy Péter

* * *

Az MPME közleménye

A Magyar Polgári Média Egyesület elítéli a Tilos Rádió újabb, Orbán Viktor személyét és a történelmi egyházakat mocskoló provokációját. A Tilos Rádió célja egyértelmű. A médiahatóság gyengeségét, a médiatörvény hiányosságait kihasználva, végtelenül cinikus eljárással provokálni, hergelni akarja a nemzeti-keresztény érzelmű embereket azért, hogy azok elveszítsék türelmüket.

A Magyar Polgári Média Egyesület felkéri a polgári-konzervatív gondolkodású állampolgárokat, a józan többséget, hogy ne üljenek fel a Tilos Rádió újabb aljas provokációjának!

A Magyar Polgári Média Egyesület ugyanakkor nem hagyhatja szó nélkül az Orbán Viktort és a történelmi egyházakat ért újabb mocskolódást, ezért folytatja a 2004. január 7-én elkezdett aláírásgyűjtési akcióját. Az akció célja, hogy rábírja az ORTT-t arra, éljen a törvény adta hatósági jogával és a médiatörvény 112. § (1) bekezdésének f) pontja alapján azonnali hatállyal mondja fel a Tilos Rádióval megkötött műsorszolgáltatási szerződést.

A Magyar Polgári Média Egyesület felkéri a felelős gondolkodású honfitársainkat, járuljanak hozzá az aláírásgyűjtési akció sikeréhez, és minél nagyobb számban írják alá az íveket.

A Magyar Polgári Média Egyesület elérhetősége: mpme@freemail.hu