Egy „most vasárnap” tartott országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP a választók 55 százalékára számíthatna – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésében.

Hirdetés
Fotó: Nézőpont Intézet

Mindössze három ellenzéki párt jutna be a parlamentbe: Gyurcsány Ferenc baloldalon legerősebbnek számító pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) (6 százalék); a megújuló centrális erőtér jobboldalán elhelyezkedő Mi Hazánk (6 százalék); illetve a parlamenten kívüli Kétfarkú Kutya Párt (5 százalék). Fej-fej mellett áll a Jobbik és a Momentum (4-4 százalék), míg az MSZP, az LMP és a Párbeszéd a szavazatok 1-1 százalékára számíthatna, immár tartósan távol kerülve az önálló parlamentbe jutás lehetőségétől és veszélyesen közel kerülve ahhoz, hogy a DK beolvasztási kísérletének áldozatává váljanak.

A magyar választók 12 százalékáról egyértelműen kiderül, hogy bár kritikusak a kormányfő munkájával szemben, mégsem tudnak olyan ellenzéki pártot megnevezni, amelyre leadnák szavazatukat. Vélelmezhető, hogy az ellenzéki szavazók közel egyharmada kiábrándult a baloldali pártokból, s ez igazolja az ellenzékváltó hangulat feltételezését – derül ki a kutatásból.

Módszertan

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2022. június 20. és 22. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék.

Tarolt a Fidesz az időközi választásokon

Múlt vasárnap országszerte időközi önkormányzati választásokat tartottak, s a jelöltállító helyek döntő többségében a kormánypárti jelöltek győztek, megerősítve az április 3-i választási eredményt – emlékeztet a Nézőpont Intézet.

Az intézet kutatása is alátámasztja, hogy míg a kormánypártok stabilan tartják magas népszerűségüket, az ellenzéknek nemcsak a szavazatszerzéssel, de a szavazatmegtartással is komoly gondjai akadnak

– írják.

Folytatódik az ellenzéki mélyrepülés

A vasárnapi időközi választási eredmények az április 3-a óta tartó Fidesz-diadalmenet és az ellenzéki mélyrepülés folytatásaként értelmezhető

– jelentette ki Talabér Krisztián a Magyar Nemzetnek küldött elemzésében. A Nézőpont Intézet elemzője úgy véli, a párterőviszonyok tekintetében átrendeződésről egyáltalán nem lehet beszélni, lényegében az országgyűlési választások eredményeinek megerősítése történt. Talabér Krisztián szerint ennek egyik oka, hogy a választók nemcsak országosan, de önkormányzati szinten is hisznek a Fidesz kormányzóképességében.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd, Archív
Az Egységben Magyarországért kampányzáró rendezvénye Budapesten 2022. április 2-án

Az ellenzék pedig továbbra sem tud az emberek számára fogyasztható alternatívát kínálni. A vasárnapi választási eredmények egyértelműen jelzik az ellenzékváltó hangulatot

– tette hozzá. Talabér Krisztián szerint a problémát tovább mélyíti a Gyurcsány-jelenség: az ellenzéki tábor oldaláról igény volna egy Gyurcsány-mentes baloldalra, azonban a politikai kínálat ehhez nem alkalmazkodik, hisz továbbra is a bukott miniszterelnök a baloldal vezető politikusa, a többi párt pedig a mai napig keresi vele az együttműködési lehetőségét, és továbbra sem határolódnak el tőle.

Átlagosan 66,7 százalék szavazatot kaptak a fideszes jelöltek

A vasárnapi időközi önkormányzati választásokon 32 helyen indult Fidesz–KDNP-s – vagy a pártszövetség által támogatott – jelölt. Ebből 28 helyen győzött a jobboldal és csak négy helyen (Újpest, Kiskőrös, Békéscsaba, Nyírpilis) veszített. A fideszes jelöltek átlagosan 66,7 százalék szavazatot kaptak, a második helyezettek csak 28-at – ismerteti az Alapjogokért Központ elemzését a Magyar Nemzet.

„Nem látom, hogy a szavazók egyöntetűen azt követelik, hogy a teljes hasonulás még erősebben menjen végre az ellenzéki pártok között. Amikor volt verseny ellenzéken belül, akkor egymillióval több szavazónk volt és jóval több mandátumunk”

– így reagált az LMP-s Ungár Péter Facebookján Karácsony Gergelynek a vasárnapi választásokat értékelő mondataira. A főpolgármester szerint ugyanis a választók vasárnap megüzenték, hogy az ellenzéken belüli versengés nem vezet sehova.

Ungár Péter ezek után azt kérte a főpolgármestertől, hogy „ha ennyire biztos az álláspontjában, akkor először ezt a saját pártján próbálja keresztülvinni, mert a Párbeszéd jelentette be először, hogy külön indul az EP-választáson.”

Korábban írtuk