Gardróbforradalom

Antik tóga, extrém karcsúságot hangsúlyozó biedermeier vagy fiús alkatot mutató art déco csőruha – az öltözet minden korban fontos szerepet játszott, többek közt megerősítette, hangsúlyozta a társadalmi csoporthoz tartozás érzését, és mesélt arról is, viselői mit gondolnak saját társadalmi szerepükről. Ma sincs ez másképp, ám az egyéniségkultusz korában még ezernyi más is befolyásolhatja az öltözködésünket: például amit a közösségi médiában látunk, a munkahelyi elvárások, sőt akár politikai szimpátiánk is.

Új idők, új vonalak

A XX. század az öltözködés forradalmának kora: a modernizációt követő társadalmi változásoknak köszönhetően a hölgyek már nem elégedtek meg azzal, hogy tágas polgári szalonjuk díszes ablaka előtt ülve hímzéssel töltsék a délutánt. Ferenc József 1896-ban engedélyt adott arra, hogy a nők egyetemre járjanak, az I. világháborúval pedig tömegesen álltak munkába, ami felgyorsította női emancipációt. A változó idők változó öltözetet követeltek: a nők eldobták a korzettet, és ami talán még nagyobb forradalmi tettnek számított: nadrágot húztak. A húszas években az új nőideál az emancipált nő, a garçonne lett, a fiús lány, aki egyszerű szabású, kényelmes ruhát hord, sportol, szórakozik – és dolgozik. A világháború sokkjából magához térő világ gyorsabban és szenvedélyesebben élt, a jólétnek pedig a mennykőként becsapó ’29-es tőzsdekrach vetett véget. A második világégés során a nők a hátországban újra átvették a családfő szerepét, az öltözetek maszkulin hatásúvá és praktikussá váltak, majd a háború után a Christian Diorhoz köthető „new look” adott lehetőséget a nőknek, hogy öltözetükkel újra megéljék nőiességüket. A kelet-európai blokk országaiban persze egészen más irányba kanyarodott a divat. Az új embertípusnak szakítani kellett az addigi polgári világ külsőségeivel. A Nők Lapja 1949-ben megjelenő, egyik első számában adta ki a jelszót: „A mai nő öltözködése egyszerű és csinos”, valamint burzsoá, elítélendő szokásnak bélyegezte a polgári világot jelképező nyakkendőt, lakk­cipőt vagy a körömlakkot. A kommunista uniformizálással az igénytelenség szerzett létjogosultságot, és nem segített ezen a szocializmus puhuló diktatúrája sem. Ahogyan nemrég egy neves hazai stílustanácsadó megfogalmazta: az, hogy az öltözködés sokak számára még ma is úri huncutságnak, piperkőc dolognak számít, végső soron a szocializmus öröksége, és sajnálatos, hogy mindez igaz az értelmiség egy részére is, akik hivatásuk, anyagi helyzetük okán megengedhetnék maguknak az igényességet. Jellemző példája ennek a kulturális eseményeken tapasztalható slendriánság: elég csak körbenézni az Operaház vagy akár a Zeneakadémia egy-egy programján, a tapasztalat azt mutatja, tízből öten biztosan nem alkalomhoz illően öltöztek.

Szekrényben a magas politika

A társadalmi változások, globális történések tehát minden korban szoros összefüggést mutattak az öltözködés alakulásával. A megállapítás az elmúlt évekre is igaz: a KSH-adatok szerint a világjárvány betörésekor, 2020-ban visszaesett a vásárlási kedv, majd a karantén lezárultával újra nőtt, 2022-ben pedig az orosz–ukrán háborús válság nyomában járó gazdasági mélyrepülés ismét csak visszavetette – vagyis a nemzetközi történések is hatással vannak gardróbunk tartalmára. Persze más irányból is befolyásolhatja a politika az öltözködést: jó példa erre a rendszerváltást követő időszak, amikor a lassan magára találó polgári középosztály egy része nemzeti öntudatát elsősorban a reprezentációs alkalmakon, történelmi ihletésű öltözetein – bocskai, magyaros vonalú estélyi ruhák, zsinórozással díszített kosztümök – keresztül is érvényre kívánta juttatni. Ez a stílus ma is él, neves iparművészek és tervezők igyekeznek kézműves, egyedi darabokkal kiszolgálni ezt a vásárlói réteget. Ez azonban üdítő kivétel. Az átlag ugyanis a fast fashion – megfizethető áron a luxusmárkák öltözeteihez hasonló, ám silányabb minőségű darabokat kínáló márkák – világában gondolkodik. Hiszen ezekhez könnyű hozzájutni a világ bármely pontján.

A társadalmi státus mellett napjainkban a megjelenést a hétköznapi és a szabadidős alkalmak is alakítják, ám itt is érvényesülnek a globális hatások. Elég csupán a koronavírus-járvány idejére gondolni: a home office ideje alatt fittyet hánytunk az öltözködési szabályoknak, és úgy tűnik, mindez lassan, de fellazította a munkahelyi viseleti kódexeket. Erre utal a BBC egy vonatkozó összeállítása, miszerint ez a irányzat főként a fiatalabb generációt érinti, amelynek tagjai egyre inkább a kevésbé konvencionális stílus felé mozdultak el a munkahelyi öltözködés területén. E lazulás nálunk is érezhető; a férfiakon öltönyt, inget, nyakkendőt ma inkább csak a pénzügyi és a jogi szektorban vagy a multicégek vezetőin látni. A nők esetében azonban továbbra is elvárás – főként az üzleti életben – a dress code diktálta megjelenés. Éva legalábbis ezt tapasztalja. Egy nemzetközi multinacionális cég beszerzési vezetőjeként pozíciója okán az emelkedő árak ellenére is kénytelen a felsőbb kategóriájú márkák között válogatni. A kifogástalan megjelenéshez a minőség is hozzátartozik, így többek közt azért sem vásárol a fast fashion üzletekben, mert ezeken látszik a középszerűség. Petra tíz éve van a tanári pályán, alacsony jövedelme mellett etikai megfontolásokból vásárol elsősorban a használtruha-piac online platformjain. Az egyediség és a fenntarthatóság motiválja, és úgy tapasztalta, időnként az egyik legnagyobb közösségi oldal piacterében is ki lehet fogni egy-egy izgalmas darabot.

Divat a vintázs

A középosztálybeli, tudatosan vásárló fiatal értelmiségiek körében egyre kevéssé menő a fast fashion. Ők a néhány hordás után már elnyűttnek ható darabok helyett a vintázst, azaz a húszévesnél régebbi, jó minőségű, egyedi ruhadarabokat részesítik előnyben, míg a plázák üzleteit inkább csak a szükséges alapdarabokért látogatják – és egyre többen vannak, akik már azért sem. Ahogyan a végzős pszichológushallgató, Csilla mondja, fast fashion márkákat főként azok vásárolnak, akiknek nincs idejük, energiájuk a divattal foglalkozni, és megelégednek az előre összeállított tucatkollekciókkal. Szerinte egyébként a mostani gazdasági helyzetben nem is számít túlságosan olcsónak ez a kategória. A vintázs azonban többet nyújt: nem egyszerűen használt ruhát jelent, hanem időtálló, különleges modelleket, amik évekig használhatóak maradnak. Ilyen ruhadarabokra talán dédanyáink szekrényében bukkanhattunk utoljára, vagy az erre szakosodott boltokban és az online platformokon. A statisztikák szerint nincs mese, a használtruha-piac felfutóban van, néhány év múlva pedig globális jelenséggé válhat. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a trendekben élen járó hollywoodi celebek is felvállalják ezt a lehetőséget – és ez még akkor is jelzésértékű, ha méregdrága tervezői darabokról van szó. Zendaya például tudatosan öltözik vintázsdarabokba nyilvános megjelenésein: 2022-ben az Eufória második évadának premierjén például olyan Valentino ruhát viselt, amelyben 1992-ben Linda Evangelista szupermodell lépett a kifutóra. Ám az, hogy ezt az irányzatot pontosan mi is indította útjára, szinte kibogozhatatlan: a romló gazdasági helyzet, az infláció, a fenntarthatóság gondolata vagy a környezetvédelmi megfontolások? Valószínű, mindez egyszerre.

Kinga bölcsészvégzettségű, és egy online magazinnál dolgozik. Mint mondja, autója nincs, nyaralni évente egyszer megy, egyetlen szenvedélye van: a divat. Úgy háromhavonta egyszer megengedi magának, hogy nevesebb tervezők dizájnerdarabjai közül vásároljon, sőt, néha vadászatra indul egy-egy vintázsboltba – amelyekben olykor egy-egy nevesebb tervező darabjára is rábukkan. Mint mondja, ezekben a boltokban ma már nem csak egy jellemző szubkultúra – korábban főleg a hipszterek – vásárol, jóval összetettebb a közönségük. Kinga szerint a fast fashion márkák egyhangú és silány minőséget kínáló kollekciói uniformizálttá teszik a megjelenést, holott a divat lényege nem más, mint az önkifejezés. Hiszen mi mást akarnánk, mint elkerülni azt, hogy belesimuljunk az arctalan tömegbe?

A középosztály nyomában című összeállításunk cikkei ide kattintva olvashatók.