Gyenge óriás: Merre tovább Németország?

A második világháború után sokáig működött a szövetségesek azon terve, hogy Németországot lenyomva tartsák, így hosszú időn át fenn tudott maradni az európai egyensúly. Az NSZK-NDK újraegyesítése és az eurozóna létrejötte után viszont minden törekvés ellenére – mintegy természetes jelenségként – újra kialakult a német dominancia, amelyet a 2008-as válság alatt láthattunk kicsúcsosodni. Ebben a helyzetben Németország akár a jóindulatú hegemón szerepét is felvállalhatta volna, például azzal, hogy strukturális reformokat vezet be, ehelyett a saját, megszorításokon alapuló politikáját írta elő a többi országnak – hangzott el a konferencián.

Ezzel ugyan el tudta kerülni az eurozóna szétesését, ám előre be is kódolta a rendszerbe az unió későbbi konfliktusait. A 2015-ben tetőző migrációs válság idején újfent döntéshelyzetben kellett lépnie Németországnak, Angela Merkel akkori döntése pedig azóta is politikai konfliktusokat generál az unióban.

Azért is lettek ennek olyan mélyreható következményei, mert Németország éppen azokkal a kelet-közép európai államokkal – köztük hazánkkal – szemben határozta meg migrációs politikáját és Európa-vízióját, amelyek a legtöbb területen, így a gazdaságban is Németország természetes partnerei, és bizonyos szempontból aranytartaléka az unión belül.

Az igazán húsbavágó kihívások azonban még csak most jönnek: az Egyesült Államokban sokkal határozottabb, a nemzeti érdekeket előbbre helyező vezető lett az elnök Donald Trump személyében, miközben Kína lassan, de biztosan elvette Németországtól az exportvilágbajnoki címet, és olyan területeken kapott versenytársat, amelyeken eddig gyakorlatilag egyeduralkodó volt.

Németország egyszerre túl erős és túl gyenge. Ami a leginkább megdöbbentő, hogy kulturálisan mennyire meggyengült, pedig ha megnézzük a hidegháború korszakát, jól látható, hogy az USA a kultúra területén verte meg leginkább a Szovjetuniót, elvégre ez a soft power egyik fontos eszköze – értékelt Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint a diplomáciában szintén gyenge, és ez az ország gazdasági teljesítményére is kihat. Noha alapvető érdeke lett volna a Brexit megakadályozása, mégsem tudta keresztülvinni, az oroszokkal sem tudnak mit kezdeni. A legnagyobb baj mégis az identitásválság: Németország nem tudja mit vár el magától, mi lenne a szerepe.

Beszélhetünk tehát vezetési válságról, identitásválságról, orientációs válságról, és még gazdaságilag is kezdenek beszorulni. Az innováció, a megújulás hiányzik, nem látni még a kitörési pontokat. A rossz hír az, hogy mindezt Európa is meg fogja szenvedni – tette hozzá.

Németországnak elsősorban meg kellene határoznia saját magát, hiszen ez még a jelek szerint nem történt meg, és meg kellene érteni a környezetét – mutatott rá Boris Kálnoky, a német Die Welt tudósítója.

Hubertus Knabe, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa két aggasztó szempontot emelt ki. Szerinte siralmas állapotban van a német hadsereg: a Bundeswehr harckocsi-állományának csak kis része bevethető, kiöregszik a technika, ami bizonytalansági tényező, és azt jelenti, hogy az ország nem tudja magát megvédeni. A jelenlegi kapacitással legfeljebb egy nagyobb város védelmét lehetne ellátni, nem egy nyolcvanmilliós országét. A másik aggasztó körülmény az, hogy a szabad vita ma már nyugtalanító mértékben gúzsba kötött, a vélemények szabad cseréje így nem tud kibontakozni.

A konferencia alatt többször is szóba került, mennyire ellenséges Magyarországgal szemben a német média jelentős többsége. Prőhle Gergely korábbi németországi nagykövet ezt a tényt azzal próbálta elbagatellizálni, hogy – mint mondta – fecseg a felszín, hallgat a mély, márpedig a mélyben húzódó strukturális kapcsolatok szerinte rendben vannak.

Balog Zoltán azonban nem látja ilyen derűsnek a helyzetet, szerinte a Németországot vezető liberális elit teljesen mást gondol a migrációról, a globalizációról, a nemzetekről, a genderről – és a sort hosszan lehetne még folytatni -, mint a magyarok, márpedig ezek alapvetően fontos kérdések.

Mégis van remény a változásra, hiszen ugyanazok a viták zajlanak le most Németország és európai szövetségesei között, mint a hidegháború után az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei között az USA globális hegemóniájáról.

Németország idealista politikája egyértelműen megbukott. Most még a Clinton-Obama-Soros doktrína van érvényben, de ezzel Berlin máris fáziskésésben van. Merkel kifutó modell, és könnyen lehet, hogy némi késéssel, talán egész Európában utoljára Németországban is megvalósul a reálpolitika. Még az is elképzelhető, hogy jön majd egy „Germany first”-elv, ami viszont nem egyenlő a „Deutschland, Deutschland über alles”-szel – mutatott rá Kiszelly Zoltán politológus.