Hirdetés

Gyóni Géza neve talán csak az idősebb nemzedéknek mond valamit, akik szüleiktől, nagyszüleiktől hallottak a katonaköltőről. Az első világháború alatt és után kifejezetten divatos szerző volt, aki saját bőrén tapasztalta meg a háború borzalmait. Az irodalomtörténészek jó része dilettánsnak tartotta, Juhász Gyula ugyanakkor így vélekedett róla: „1914-ben a háború költőjeként indult a lengyel mezőkre, 1917 nyarán mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el.” Ki volt Gyóni Géza, honnan indult és hogy maradt a hóborította Szibéria örökös foglya? Eredeti családi neve Áchim, édesapja Áchim Mihály evangélikus lelkész, az egyházközség harcos magyarosítója. Édesanyja Bekker Gizella, a pozsonyi virágvölgyi evangélikus tanító leánya. Géza 1884. június 25-én született Gyónon (Pest vármegye). 1894-ben nagy tragédia érte a családot: a paplak mind a hat gyermeke diftérián esett át, és a négyéves Ádámka meghalt. Ez a tragikus esemény meghatározta Gyóni gyöngeségeit is egész élete folyamán. Ezzel a mély bánattal ment a szarvasi evangélikus gimnáziumba, ahol már megírta első zsengéit. 1902-ben beiratkozott a pozsonyi evangélikus teológiára. Belekóstolt a szerkesztőségi munkába is, közben versei jelentek meg. Első önálló kötetét Pozsonyban adták ki Versek címmel. 1907-re elkészült a második Gyóni-kötet Szomorú szemmel címmel, ez már Budapesten látott napvilágot. Időközben meghalt az édesapja, már mint nyugalmazott gyóni lelkész.

Gyóni Géza 1914. augusztus 1-jén indult a harctérre, egyenesen a hírhedt galíciai várba, Przemyślbe. A véres ostrom maradandó nyomot hagyott költészetén, Przemyśl erődjének oroszok általi bevétele pedig megpecsételte a költő további sorsát. Ekkor született meg legismertebb verse, a Csak egy éjszakára… című, amelyben rendkívül érzékletesen írja le a borzalmakat. Élményeit 1914-ben a „engyel mezőkön, tábortűz mellett című kötetében foglalja össze, ez Przemyślben jelent meg. Orosz hadifogságba került öccsével, Mihállyal együtt; a hosszú menetelés végállomása a szibériai Krasznojarszk volt. Érzékeny lelke, gyönge teste nem tudott megbirkózni a szibériai pokollal, és 1917. június 25-én, harmincadik születésnapján meghalt, miután elvesztette szeretett öccsét, Mihályt is.

A Gyóni Géza Társaság és más civil szervezetek, valamint magánszemélyek többször tettek kísérletet arra, hogy hazahozzák a katonaköltő maradványait. Állami szinten nem mutattak érdeklődést az ügy iránt. Gyón és Dabas egyesített községi tanácsa 1972-ben levélben kérte Krasznojarszk város vezetőit, hogy kutassák fel Gyóni sírját, amíg még lehetséges. A krasznojarszki vezetők tudatták, hogy a város honismereti és történelmi bizottsága kutatja a sírt.

Szabó Vilmos dunaszentbenedeki lakos a szibériai fogságban barakk- és szobatársa volt Gyóninak. Ő mondta el a költő halálának körülményeit. A történetet Fügedi Péter nyugalmazott tanár adta közre 1972-ben. Eszerint a költő a fogolytábor irodalmi körének vezetője volt. Egy napon járvány ütött ki a táborban; naponta 15-20 fogoly hunyt el, Gyóni is megbetegedett. Halálakor többen is az ágyánál voltak, a szemét az említett Szabó Vilmos zárta le. Az egyik katona megjegyezte, hogy meg kellene jelölni a holttestét, biztosan keresik majd. Találtak is egy vasabroncsot, a derékszíj helyére ezt erősítették Gyóni derekára.

A Gyóni Géza Társaság 1939-ben expedíciót szervezett a költő sírjához, de ez nem valósult meg. Újabb bizottság 1939. július 31-én utazott Szibériába Gyóni hamvainak hazahozatala ügyében, de elvesztek a bürokrácia útvesztőiben, ugyanis a magyar állam semmiféle támogatást nem adott tervük megvalósításához. Gyóni Géza sírját 1989 júniusában felkeresték a Petőfi Sándor után kutató Megamorv Petőfi Bizottság tagjai is. A krasznojarszki öregek elmondták, hogy egy jeles magyar költő nyugszik ott, akit derekán vasabronccsal temettek el; magyarok közül senki nem keresi és nem látogatja a sírt. Most még meg lehetne találni.

Ma is várja a hazatérést.