Fotó: Dobrev Klára (Facebook, képernyőfotó, archív)
Hirdetés

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a kabinet jövő évi költségvetési javaslatát ismerve kilátástalannak látja a helyzetet.

Hangsúlyozta, hogy az egészségügyet rendbe kellene tenni, az oktatás soha nem látott kihívásokkal küzd, a magyar gazdaság pedig szinte leállt, a 2021-es büdzsében ugyanakkor szinte nyoma sincs ezen problémák kezelésének.

A kormányfő gyáva szembenézni ezekkel a problémákkal – fogalmazott.

Korábban írtuk

Dobrev Klára szerint ebben a helyzetben az Európai Unió adhatja a legnagyobb segítséget Magyarországnak, amely a korábbi 2 ezer milliárd forintos átcsoportosítás után újabb 3 ezer milliárd forint támogatást ad.

A DK politikusa azt mondta, hogy ez nem hitel, vagy kölcsön, hanem olyan támogatás, amit az egészségügyre, a szociális ágazatra, az oktatásra, a vállalkozások megsegítésére és munkahelyteremtésre kellene fordítani.