Haj, regö rejtem
A tél közepi szokások közül a magyarság legarchaikusabb hagyománya a regölés. A regösök titka sokat foglalkoztatta a kutatókat: nyelvészeket, őstörténészeket, de megfejteni nem tudták. A szokás ugyanakkor napjainkban is él.
Az ősi szerepek közül az egyik legérdekesebb az énekmondóé, amely a mai napig nem halt ki. Tolcsvay Béla szerint a magyar népmese a legősibb a világon. A szép, archaikus nyelvezetű történetekkel a gyermeki lelkeket is megtiszteljük, ami azért fontos, mert a felnőttkori identitás kialakulásához szorosan hozzátartozik. A XXI. századi énekmondók vagy más néven igricek az általuk előadott történetekkel olyan példát állítanak hallgatóik, főleg gyermekek és kamaszok elé, amelyeket később már nehéz lenne elvenni tőlük. Az énekmondók pedig szerepléseik alkalmával eljátsszák, hogy újra fiatalabbak lesznek attól, hogy megmártóznak a Kárpát-medencei népi kultúra mélységeiben. Mivel a magyar nyelv egységes képet mutat a kezdetektől fogva, néhány régies szótól eltekintve ma is értjük, hogy mit akarnak mondani. Nem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy az ősnyelv éppen a magyar. Több gondolkodó, jól képzett nyelvész nem félt kimondani, hogy ez nagyon is lehetséges.
Jól igazolják ezt az elképzelést a regösénekek. A regölés úgynevezett tél közepi szokás, de máskor is „eljátsszák”, ha jobb kedvre akarják deríteni egymást kisebb baráti csoportok. A magyar énekes népköltészetben mitológiai motívumokat ritkán találunk. Ugyanakkor a regösénekeket többször is kibővítik a mitológiához tartozó eseményekkel. Szó esik például a csodaszarvasról, amely archaikus európai-ázsiai mitikus képzet. A csodaszarvas sok etnikumnál, még az amerikai indiánoknál is a csillagos ég jelképe. Az egyezés nem véletlen, hiszen az indiánok ázsiai eredetűek, amit a Diego-vércsoport vándorlásával bizonyítottak. A regösénekekhez egy epikus bevezető tartozik, ahol tiszta vizű folyó mellett gyönyörű pázsiton csodafiúszarvasok legelésznek. A csodaszarvas ága-bogán misegyertyák égnek. Az erről szóló versszakokat a szokásos refrén zárja le: „Hej, regö rejtem…”
Amíg a finnugor eredetet erőltették a magyarságra, a regösénekekhez tartozó szavakat is rosszul magyarázták, például a regölés főnevet is finnugor eredetűnek tartották, és – ugyancsak hamisan – a sámánok révülésével hozták kapcsolatba. A későbbi kutatások közelebb kerültek az igazsághoz, amikor „regüs” kifejezést a „királyi szórakoztató” (együttivó, combibator) fogalommal rokonították. A XVI–XVIII. századig a kalendáriumokban a vízkereszt utáni első hétfőt regelőhétfőnek nevezik. Heltai Gáspár a „regelő het”-et említi 1552-ben.
Az igazi, ma is szokásos regölés István vértanú napjának köszöntése, vagyis karácsony másnapja, bár a szöveg értelmét nemigen tudják; csak azért éneklik, mondják, mert szép. A Sebestyén Gyula által gyűjtött (1899) bucsui (Vas megye) regösénekben három rejtélyes madarat is említenek: az egyik Szent Péter, a másik az Úristen, a harmadik Szent Mihály arkangyal. A regölés szabályosan István vértanú és Keresztelő János névünnepéhez kötődik. A regölők – ketten vagy hárman, néha többen – láncos bottal, köcsögdudával zajt csapnak, és így mennek a házakhoz varázsénekeket énekelve. Termékenységvarázslás is kötődik a regöléshez, sőt, párválasztás is. Az utóbbi esetben összeregölnek egy fiút és egy leányt. A házak ablaka alatt vagy az ajtónál megkérdezik, hogy szabad-e regölni. Ha igenlő válasz jön, a zajkeltő botokkal ütik a taktust és énekelnek. A refrén mindig ugyanaz, és ismétlődik: „Haj, regö rejtem / Azt is megengedte az a nagy Úristen.”
