Fotó: Demokrata/T. Szántó György
Hirdetés

Hankó Balázs azt mondta: „nemzetünk versenyképességét és közösségein alapuló identitásának erősítését és őrzését kell szolgálnom”.

Köszönetet mondott Csák János leköszönő miniszternek, akitől az elmúlt években sokat tanult a vezetésről és a diplomáciáról. „Az ő munkáját kívánom folytatni” – hangsúlyozta.

A kormányzati tapasztalatairól azt mondta, hogy már sokfajta helyzetben segítette az elmúlt években a kormány munkáját: volt már tanácsadó, miniszteri biztos, helyettes államtitkár és államtitkár is.

A KIM-ben 2022 nyarától felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárként, majd 2022 decemberétől pedig négy terület, a felsőoktatás, szakképzés, felnőttképzés, innováció államtitkáraként végezte feladatát – emlékeztetett.

Korábban írtuk

Ugyanakkor már 2010-től az egészségügyért felelős államtitkárságon tanácsadóként dolgozott, ezt követően pedig 2017-től, mint az orvosegyetemek fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, majd 2020 nyarától mint felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár dolgozott Palkovics László miniszter mellett – tette hozzá.

„Így a hajnali munkakezdés már akkor a mindennapjaim részévé vált. Jól ismerem mind a minisztériumi, mind a kormányzati működést, és szeretek és tudok is sokat dolgozni” – fogalmazott Hankó Balázs.

A szakmai hátteréről azt közölte, hogy eredendően gyógyszerész és egyetemi oktató, de az utóbbi években közszolgálatban dolgozott különféle vezetői állásokban.

„Úgy érzem, alapos ismeretekkel rendelkezem a felsőoktatás, és több szakterülettel, a tudományirányítás és a közintézmények megújításával kapcsolatban. Hagyományos gyógyszerészi család tagjaként a történelem szeretete mellett nem is volt kérdés, hogy szüleim pályáját kövessem, így végeztem 2001-ben a Semmelweis Egyetemen is ahol egyszerre kezdődött el a gyógyszerészi és az oktatási-kutatási pályám” – mondta a minisztérium élére felkért politikus.

Úgy folytatta, hogy az egyetem főgyógyszerészeként felelős volt az ország legnagyobb betegellátó intézményének, a Semmelweis Egyetemnek a gyógyszerellátásáért, több tantárgy oktatója volt, kutatási területe a gyógyszerészi gondozás és beteg-együttműködés a helyes gyógyszeralkalmazás érdekében.

Hozzátette: 2022-ben habilitált és 2023-ban kapta egyetemi tanári, professzori kinevezést a Semmelweisen; az egyetem vezetésében Merkely Béla rektor stratégiai helyettese volt a helyettes államtitkári kinevezéséig, 2020 nyaráig.

Családjáról azt mondta, hogy felesége is gyógyszerész, akivel közösen végeztek az egyetemen; négy gyermekük közül a legidősebb már egyetemista, második gyermekük most érettségizik, és immár a másik kettő is gimnazista.

Közös kapocsnak nevezte, hogy családjuk elég aktív Gödöllő közösségi és egyházközösségi életben.

„Férjként és apaként tehát sok tapasztalatom van a magyar családok öröméről és nehézségéről. Miniszterként kiemelt feladatnak tartom Magyarország családbarát szellemiségének megőrzését, s a családot alapítók teljes körű támogatását” – hangsúlyozta.

Szakmai terveiről kiemelte, hogy mindenekelőtt a versenyképesség erősítése a feladata.

„Mivel azt akarjuk, hogy legyenek sikeresebbek a magyar fiatalok, versenyképes egyetemek, XXI. századi szakképzés kell. Meggyőződésem, hogy egyetemeinknek, szakképzésünknek, felnőttképzésünknek, innovációnknak a magyar gazdaság szolgálatában kell állnia. Azon fogok dolgozni a számok nyelvén, hogy legyen egy egyetemünk 2030-ra a világ legjobb 100 intézménye között, legalább három az Európai legjobb 100-ban. Célom, hogy Magyarország legyen Európa 10 leginnovatívabb országa között. Jó alapjaink vannak, gondoljunk csak a gyógyszerészként általam jól ismert magyar gyógyszeriparra” – fogalmazott Hankó Balázs.

Az interjúban elhangzott az is, hogy a szakképzésben is van teendőnk: tavaly az EB-n a magyar szakképzés ezüstérmes lett, így most az a cél, hogy legközelebb legyen aranyérmes.

„A magyar családpolitika, családügy világszinten kiváló, csodájára járnak más országokból. A család, mint közösségeink alapja, nemzetünk legfőbb építő egysége, értéke. A meghozott intézkedések kiteljesítése ezt erősíti, ezt kell, hogy erősítse tovább. A célom, hogy a családpolitikánk eredményeit, lehetőségeit tovább erősítsem, és a fiatalok biztosak legyenek abban, hogy családot alapítani, gyermekeket nevelni érdemes és itthon érdemes” – hangsúlyozta.

A kulturális területen két célt tűzött ki: a nemzeti identitásunk megőrzését és a magyar kulturális élet értékközvetítő szerepének erősítését.

„Arra törekszem, hogy azokat a személyeket és csoportokat, akik értékeket teremtenek, megbecsüljük és további alkotásra sarkalljuk. A magyar kultúra gazdag és különleges. Feladatom és szándékom, hogy egyszerre lehessen a népi kultúrát vagy az anyanyelv ápolását mindennapjaink részeként megtartani, és a magas kultúra alkotásait is megvédeni. Ez az a magyar modell, amelynek nemzetünk jövőjének Kárpát-medencei dimenzióban kell biztos alapot adnia, és ez az a versenyképességi fordulat melyet Európának is ajánlunk július 1-től kezdődő elnökségünk során” – mondta Hankó Balázs.