Mézédes borok, kívánatos szendvicsek, sült kolbász illata várta a vasárnap este a Fidesz Újpesten berendezett választási központjába érkezőket. Ám ők nem elsősorban emiatt mosolyogtak még hat óra tájban. Hittek és bizakodtak abban, hogy a négy éven át ellenzékben végzett kőkemény munka meghozza gyümölcsét. Ünnepelni jöttek. Győzelemre számítottak, győzelemre vágytak.

Az egyik asztalnál az éppen érkező Wittner Mária országgyűlési képviselői helyének megünneplésére emelkednek a poharak, a narancssárgába öltözött segítők tenyérnyi adóvevőkkel szaladgálnak. Tiffán Zsolt bort kínál egy társaságnak, Grosics Gyula és Vikidál Gyula csendesen beszélgetnek. Láthatóan mindenki egyetért abban, hogy „győzni fogunk, mert győznünk kell”. Hiszen nem csupán négyévnyi, minősíthetetlen színvonalú szocialista-szabad demokrata-kormányzáson vagyunk túl, de a színfalak előtt és mögött is olyan elképesztő munka folyt a Fideszben, amiből nem következhet más, csak az ellenzéki párt választási győzelme.

Előtte

Kontur Pál, a Fidesz Munkás- és Alkalmazotti Tagozatának elnöke az urnazárás után néhány perccel mosolyogva sétálgat a nagyteremben:

– Végigjártuk az országot, és szinte mindenhol felállt valaki egy-egy fórum végén és azt mondta, nem elég, ha a választási fordulók napján tesszük a dolgunkat, de addig is dolgoznunk kell, mindenkinek a saját környezetében élőkkel kell keresnie a kapcsolatot. Nagyon optimista vagyok, biztos vagyok a győzelemben. Ilyen sok ember ilyen sokat még soha nem dolgozott, a közmondás szerint pedig „Segíts magadon és az Isten is megsegít”. Szerintem pedig most mindkettőnek igaznak kell lennie.

A választási központ udvarán felállított kivetítők előtt ülők körében elterjed a hír, hogy az SZDSZ nem tart sajtótájékoztatót abban az esetben, ha nem érik el a parlamentbe jutáshoz szükséges, 5 százalékos küszöböt. Egy fiatalember mosolyogva szólal meg:

– Pedig milyen szívesen megnézném, ahogy bejelenti, hogy rajtuk, budapesti liberálisokon múlt. De nem sikerült…

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke továbbra is határozottan állítja, hogy a magyarországi cigányság körében minden korábbinál erősebb kormányváltó hangulat érezhető:

– Olyan vidáman és olyan tömegben mentek ma a romák szavazni, amit korábban nem tapasztaltam. Olyan magas cigány részvételi arányra számítok, amilyen még nem volt a rendszerváltás óta. Azt gondolom, leváltjuk a jelenlegi kormányt és nyugodt, biztonságos kormányzást kezdünk meg néhány hét múlva.

Közben egymásnak tökéletesen ellentmondó hírek érkeznek állítólagos exit-poll eredményekről. A percek lomha lassúsággal telnek, a szimpatizánsok pedig továbbra is hisznek és bíznak a győzelemben.

Közben

A szavazatok 14 százalékának összesítésekor a Fidesz meggyőző előnnyel vezet, a két parlamenti kispárt messze jár az 5 százaléktól. Valaki vidáman emeli fel a poharát:- Most kell lefújni a meccset, ezzel az eredménnyel már most kiegyeznék!

Közben a legfelső szinten a Fidesz két szóvivője, Selmeczi Gabriella és Szijjártó Péter megtartja az este első sajtótájékoztatóját. Az első szavak a köszönetről szólnak: Selmeczi Gabriella szerint hiába próbáltak a választások előtt félelmet kelteni, a többség mégis úgy döntött, él a demokrácia adta jogával, s a részvételi arányok meghazudtolták a korábbi közvélemény-kutatási jóslatokat.

Szijjártó Péter arról beszél, tömegével érkeztek a Demokráciaközpontba a törvénysértésekkel kapcsolatos bejelentések. A szocialisták még 9-én is szöveges üzeneteket küldtek a választóknak, s a részvétel mellett az MSZP-re való voksolásra kérték őket, a Budapesten működő Liberálisok Háza pedig a hét végén is nyitva tartott. Számos választókörzetből érkezett bejelentés arról, hogy „szocialista aktivisták adatbázisistákkal rohangáltak”. Láncszavazásról számoltak be Budapest XVI. és XIX. kerületéből, Mátészalkáról, Egerből és Esztergomból. Valószínűsíthető, hogy Hollókőn, Bercelen, Erdőkertesen és Füzesabonyban tömegesen szállították a szavazóhelyiségekhez az állampolgárokat.

Az időközben a televíziós csatornáknak nyilatkozó fideszes politikusok elsősorban arról beszélnek, várjuk ki a végét, nézzük meg a végleges adatokat, miközben Szekeres Imre és Kuncze Gábor a maguk részéről eldöntik, hogy nem történtek csalások. Ez utóbbira a Fidesz kampányközpontjában összegyűltek legyintenek és azt állítják, „úgyis csalnak”, miközben egyre határozottabb tapsviharral üdvözlik a képernyő tanúsága szerint fideszes győzelmet ígérő választókörzetek felbukkanását.

Aztán történik valami… Mintha újraélnénk a négy évvel ezelőtti, fájdalmas éjszakát. A két nagy párt között egyre inkább csukódik az olló, az SZDSZ pedig egyre határozottabban lépdel az 5 százalékos küszöb felé.

Aztán jeges rémületet kiváltó hír érkezik: bár még nagyjából félórányira vagyunk attól a perctől, amikor mindez a televíziós képernyőkön is megjelenik, 70 százaléknál majdnem összecsukódik az olló, de ellenkező irányba nyílik ki, s az SZDSZ is bőven átlépi a küszöböt.

A mosolyok elhalnak, előkerülnek a mobiltelefonok, mindenki a szerinte legtöbbet tudó ismerőst hívogatja: igaz lehet ez? Ki mit hallott? Ugye, nem…?

De igen. Igen, megcsinálták. Nem tudni, hogyan. Kétségbeesés, tehetetlen düh uralkodik el mindenkin. Néhány főállású peszszimista megpróbálkozik azzal a gyenge kísérlettel, hogy ők persze megmondták, de hamar csendre intik. A jelenlévők egymás után teszik fel a kérdést: miért? Mit kellett, mit lehetett volna még tenni? Válaszok azonban nincsenek, csak egyre több helyről az elgyötört sóhaj:

– Ha valaki nekem két napja azt mondja, hogy az MDF bejutásáért imádkozom majd, körberöhögöm.

Az érzelmek viharos váltakozását pedig mi sem mutatja jobban, mint a kitörő tapsvihar, amikor a képernyő tanúsága szerint az MDF eléri az 5,01 százalékot, vagy a tény, hogy hirtelen egyre többen kezdik „MDF-es barátainkként” emlegetni Dávid Ibolya pártját.

Utána

– Ilyen az ország lelki-szellemi állapota – mondja Eperjes Károly színművész akkor, amikor az eredményeket már lényegében véglegesnek tekinthetjük. – Jobbra számítottam, de a helyzet nem reménytelen.Sztilkovics Szávó, a Fidesz egyik alapítója is megpróbál bizakodni, bár igen sötét képet fest arra az esetre, ha mégis megtartja a hatalmat a jelenlegi kormánykoalíció.

– A remény hal meg utoljára. Most kiderült ugyanaz, ami négy éve: ha az emberek nem akarják elszenvedni azokat a hátrányokat, amelyek egy újabb szocialista-szabad demokrata-kormányzat megalakulása esetén fenyegeti őket, akkor minden szavazatra szükség van. Amikor szembesülnek azzal a hiánnyal, amit az első forduló előtt a kormány nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, ha rájönnek arra, hogy az uniós pénzek kifizetését jelentősen veszélyezteti a jelenlegi gazdaságpolitika, akkor talán többen érzik úgy, hogy mégis el kell menniük szavazni, mégis szólniuk kell a rokonaiknak és barátaiknak is. Különben még több munkahely kerül veszélybe, még inkább megcsappan az állami vagyon. Reményeim és hitem szerint a Fidesz nyeri meg a választásokat, ám ha ez mégsem így történne, a társadalmi elégedetlenség a következő szocialista-szabad demokrata-kormányt meglehetősen instabillá teheti. Ez az elégedetlenség pedig csak nő majd akkor, amikor a tervezett megszorító lépések életbe lépnek. Ha pedig ez az elégedetlenség 50 százalék fölé csap, annak a következményeit senki nem tudja pontosan megjósolni.

Balázs Péter színművész egy színházi előadásról érkezik a választási központba:

– A választásoknak is hátra van még a második fordulója; olyan ez, mint egy kétfelvonásos darab, amelyben a megoldást szintén a második felvonás hozza. Ugyanakkor már az első felvonás is szolgálhat nagyon komoly tanulságokkal. Soha nem szabad elhinnünk, hogy amit mi gondolunk, mindenki azt gondolja, amit mi jónak tartunk, azt mindenki jónak tartja. Amikor mi meg vagyunk róla győződve, hogy mielőbbi változásra van szükség, vannak olyanok, akik nem ezt érzik. Nekem továbbra sem változtak az erkölcsi és a művészeti élettel kapcsolatos elképzeléseim, s én továbbra is ezért állok amellett a közösség mellett, amelyik ezekről a kérdésekről hozzám hasonlóan érez. Nem elkeseredett vagyok, hanem bizakodó, mert tudom, hogy bármi is lesz a végeredmény, az ország nagy része ugyanígy érez.

Borzalmas belső számháború indul el. Mindenki azt latolgatja, mennyi a valódi esély, mi szükséges ahhoz, hogy bekövetkezzen a változás. Akad, aki MSZP-SZDSZ-MDF-kormányt vizionál, mások szentül hisznek abban, hogy Dávid Ibolyáék valódi békejobbot nyújtanak. És akad, aki ekkor már sírva távozik, és azt állítja, minden mindegy, és egy országnak tényleg olyan vezetői lesznek, amilyeneket megérdemel.

Gyurcsány Ferenc képernyőn végigkövethető, diadalittas beszédét hangos füttykoncert kíséri, sokakból verbális formában tör elő a tehetetlen düh. Négy, véget nem érőnek tűnő év elfojtott érzelmei törnek fel.

Schmittné Makray Katalin azon kevesek közé tartozik, akiknek arcáról nem tűnt el az őszinte mosoly, akik még valóban mélyen hisznek a győzelemben:

– A tornászok tudják, hogy amíg le nem ugranak a szerről, addig nincs veszve semmi, addig még nem pontozták a gyakorlatot. Bízom az emberekben, bízom az összefogásban és mindenki eljön; mindenki, aki még mindig azt hitte, hogy nélküle is vagyunk elegen. Akik igazán a változást akarják, két hét múlva még megtehetik, hogy segítsenek.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szintén nem látja lefutottnak a meccset.

– A legnagyobb meglepetés ma talán az MDF bejutása volt. Azt korábban is tudtuk, hogy a két nagy párt fej-fej mellett halad, bár én azt gondoltam, 2-3 százalékkal mégis mi leszünk erősebbek. Most már azon áll vagy bukik a választások végeredménye, hogy a Fidesz és az MDF képes-e az együttműködésre. Érdekes módon az MDF több mint 70 körzetben a harmadik helyen fordult. Egyáltalán nem lehetetlen a második fordulóban megfordítani az állást.

És ami még vár ránk…

Húszas-harmincas éveikben járó fiatalok egyre több kis csoportban beszélgetnek arról, hogy a valódi kormányváltás elmaradása esetén ki hová menne szívesen. Szóba kerül külföldi ösztöndíjaktól kezdve bahamai-szigeteki szörfkölcsönző nyitásáig sokféle lehetőség. Aztán a sajtó eddig a második emeleten várakozó munkatársai tömött sorokban rohannak le a lépcsőn, s ugyanekkor hirtelen mintha mindenki megfeledkezne a hirtelen szőtt, a külföldről szóló tervekről. Orbán Viktor megérkezését kitörő tapsvihar, győztesnek járó örömujjongás kíséri.A Fidesz elnöke pedig messze nem tűnik olyan elkeseredettnek, mint a szimpatizánsok többsége. Beszéde elején köszönetet mond azoknak, akik részt vettek a szavazáson, majd gratulál az első körben mandátumot szerzett jobboldali jelölteknek. Kiemeli, hogy a közvélemény-kutatások szerint a Fidesz tíz nappal korábban még egyértelmű vesztésre állt.

– Függőben van még 109 parlamenti mandátum. A győzelemhez 75 mandátumot kell megszereznünk. Ennyit szereztünk 2002-ben a választások második fordulójában, most is ennyit kell szereznünk. Akkor ennyi nem volt elég a győzelemhez, de most ennyire van szükség, azaz olyasmit kell végrehajtanunk, amit egyszer már sikerült. A kérdés: képesek vagyunk-e azt végrehajtani, amit már egyszer végrehajtottunk? 2002-ben a győzelemhez csodát kellett volna végrehajtani, most egy reális esélyt kell megvalósítani. Ez egy olyan munka, amit csak együtt végezhetünk el. Ezért arra kérek mindenkit, hogy holnap 16 órára gyertek el a Várba! Onnan indul a második félidő. Szerényen és halkan azt üzenjük a riválisainknak, hogy az nevet a végén, aki utoljára nevet. Innen üzenjük minden változást akaró polgárnak: a következő két hétben is harcolni fogunk. Nem magunkért harcolunk; Magyarországért harcolunk, a jövőnkért harcolunk, és mindent megteszünk a győzelemért.

Somorjai Viktória