Hová lett Greta Thunberg?

– Az ukrajnai háború elsöpörte a klímapánikot, a főbűnös szerepét a szén-dioxidtól átvette Oroszország, Európa áttért a hadigazdálkodásra, már nem figyel senki a szén-dioxid-kibocsátásra. Hol van ilyenkor Greta Thunberg és a többi klímaaktivista?

– Gondolom, Greta Thunberg le­érettségizik vagy kipiheni annak a kampánynak a fáradalmait, amelynek jegyében végighajtották a világon. Az ő szereplését pedig végleg beilleszthetjük a szürreális fantazmagóriák szövevényébe, ami nálunk akkor kezdődött, amikor az SZDSZ annak idején elkezdte fújni, hogy tiszteljük a másságot, és szabadítsuk fel a gyerekeket a nemi szerepek alól. Erről manapság is legalább annyit hallhatunk a nyugati médiából, mint néhány évvel, sőt néhány hónappal ezelőtt a szén-dioxid-kibocsátás megfékezéséről.

– Vagyis az egész klímahisztériát, a bolygó felmelegedését egy médialufinak tekinthetjük?

– Én még emlékszem rá, hogy a hetvenes években az egész világsajtó a bolygó lehűlésével volt elfoglalva. A hisztéria­keltés akörül forgott, hogy megszűnik a mezőgazdaság, mind megfagyunk, végveszélyben az emberiség. Aki ezt átélte, az hajlik rá, hogy ne vegye túlságosan komolyan, amikor a média klímaügyben kongatja a vészharangot. Ez persze nem azt jelenti, hogy a tudománynak ne kellene foglalkoznia az éghajlatváltozással. Nagyon is kell. Egyebek mellett választ kell találnia arra, milyen folyamatok állnak a hátterében a történelmünk során tapasztalt lehűlési, felmelegedési periódusoknak. Tudni kellene, miért sivatagosodott el Afrika egy része, holott óriási édesvízkészletek találhatók a mélyben. És foglalkozni kell a világtengerek állapotával, megtisztításával. És valóban haladnunk kellene a tisztább energiaforrások alkalmazása felé. Ezekre a feladatokra kellene időt, pénzt és nemzetközi erőfeszítéseket fordítani. Ezzel azt mondom, hogy a klíma kérdése, a bolygó állapota sokkal komplexebb megközelítést igényel a végletekig leegyszerűsített pánikkeltésnél. A felvetődő kérdések nagyobb részének megválaszolásával azonban még adós a tudomány, a politika pedig cselekvés helyett világszerte kampányokkal foglalkozik. Jó, ha tudjuk azt is, hogy a klímahisztériát kiváltó agresszív nyomulás hátterében mindig mocskos üzleti érdekek állnak.

– Nikola Tesla már a múlt század első évtizedeiben kísérletezett a hidrogénmeghajtású automobillal. Az ő kísérleteit akkor lesöpörték az asztalról a benzines autókat gyártó vállalatok. Az is pusztán üzleti érdekeken múlik, merre halad a fejlődés?

– Tesla ötleteiből egy könyvtárra való anyagot össze lehet szedni még ma is. A hidrogén energiaforrásként való alkalmazása volt az egyik nagyon használható ötlete. Mára kiderült, hogy a hidrogén tüzelőanyagnak is jó, a földgázba is bele lehet keverni, autót is hajthatnak vele, miközben a melléktermék a víz, amivel lehet elölről kezdeni a folyamatot. A másik nagy kísérlet a tiszta energia előállítására a fúziós energia. Ez sokkal kevésbé ígéretes, bár az európaiak is, a kínaiak is rengeteg pénzt ölnek egy fúziós erőmű megépítésébe.

– A németek sem vádolhatók azzal, hogy ne cselekedtek volna a klíma védelmében. Bezárták az atomerőműveik jelentős részét, és óriási ipari kapacitásokat építettek ki az amúgy csak nagy környezeti terheléssel előállítható szél- és naperőművek gyártására és működtetésére. Tévedtek volna?

– A pénztulajdonosoknak az a természetük, hogy ha nagyon felgyűlik a számlájukon a pénz, mondjuk a fedezetlen dollár, akkor keresnek egy új technológiát, amelybe a magas profit ígéretével befektethetnek. Ez volt a klímatechnológia. Ezután már nem volt más teendő, mint piacot csinálni az új eszközöknek. Így megbolondították az embereket, hogy rettegjenek a globális felmelegedéstől, és máris maguk kezdték követelni az új eszközök alkalmazását és a régiek, például az atomerőművek felszámolását.

– Az USA-nak is profi rettegésipara van. De ott mintha nem zárták volna be az atomerőműveket.

– Persze, hogy nem. Sőt, az oroszoktól veszik az uránt, arra nem terjesztették ki az embargót. Viszont éppen az orosz energiahordozókat sújtó politikának köszönhetően piacot teremtettek az amerikai palagáznak.

– Mit szólnak mindehhez a zöldszervezetek és -pártok?

– Ma már tudható, hogy a zöldszervezetek gyakorlatilag a magánpénzuralmi rendszer hálózatának a részeként működnek. Ennek a rendszernek az arca, megbízottja Soros György, aki dollármilliókat áldoz e szervezetekre, akcióik finanszírozására. Azt is tudjuk, hogy az USA-t ez a pénzuralmi rendszer afféle főhadiszállásának tekinti, így most legalább az atomerőmű-ellenes kampányokkal nem gyötrik a lakosságot, mint Európában.

– Az európai zöldpártoknak azonban nő a befolyásuk az unióban. Ők sem tiltakoznak a szénerőművek megnyitása ellen. Miért?

– A zöldszervezetek és -pártok csak a nevükben őrzik a zöld kifejezést, ma már kifejezetten kommunisztikus elveket vallanak. A magántulajdon ellen küzdenek, mindent közösségi tulajdonba akarnak venni. Klímavédelmi jelszavakat csak azért hangoztatnak, hogy maguk mellé állítsák az emberek többségét, hogy aztán el lehessen fojtani, ha a polgárok tiltakoznának saját kifosztásuk ellen. Először persze nagyon demokratikusan igyekeznek fellépni a renitensek ellen, utóbb meg antidemokratikusan, ha kell. Saját szabályaikat is úgy rúgják fel, ahogy nem szégyellik, és semmit nem szégyellnek. Ezek a politikusok is úgy muzsikálnak, ahogyan a megrendelő, a magánpénzuralmi rendszer vezényel nekik.

– A mesterségesen gerjesztett energiaválság, úgy tűnik, újabb érveket adnak a zöldvezérelt kormányok kezébe. Az emberek a gázszámláikkal vannak elfoglalva, és átkozzák érte az oroszokat. Vagy tévedek?

– Az energiaválságot valóban nem a háború indította el, már tavaly elkezdődött azzal, hogy az uniós tagországok egy része felmondta a hosszú távú földgáz- és kőolajszerződésüket. Ez az energiaválság egyetlen célt szolgál, teljes egészében felszámolni a jóléti államot, és nagyjából 30 százalékkal lejjebb nyomni a béreket, bér jellegű juttatásokat és a nyugdíjakat. Az így felszabaduló nagyjából évi 4-5 ezer milliárd eurót pedig át lehet terelni a tőketulajdonosoknak, vagyis a magánpénz­uralmi rendszer tulajdonosainak. Arra most nagy szükségük van, mert ma már csak a korábban kihelyezett pénzek hozamából élnek, csak így tudják jelentősen szaporítani a tőkéjüket, mert már senkinek nem kell a dollár.

– De hogy lehet ezt az egészet lenyomni az emberek torkán?

– Végletekig medializált világban élünk, bármit el lehet hitetni az emberekkel. Mindent megkapnak a televízión, az interneten keresztül, így szép lassan leszoktak arról, hogy saját tapasztalataikra támaszkodva következtetésekre jussanak. Mondhatom úgy is, hogy leszoktak az önálló gondolkodásról.

– Hová vezet mindez?

– A nyugati világ eddig mindent üzleti alapon kezelt, és erővel igyekezett megoldani minden problémát. Az orosz–ukrán proxyháborúval ez a korszak lezárult. A Nyugat ellen felsorakozott Ázsia, Afrika számos országa, amelyek a Föld lakosságának nagyobb részét képviselik, és amelyek ebben a konfliktusban Oroszország mellé álltak szövetségesként vagy szimpatizánsként. A kérdés most az, hogy a proxyháború nyílt összecsapássá válik-e, amelynek során a környezetvédelem a legkisebb gondja lesz az emberiségnek.