Húszezer fölött az illegális migránsok száma
Több mint 20 ezer illegális migránssal szemben kellett már idén intézkednie a magyar határrendészeknek. Ez a szám magasabb, mint 2015 óta bármely év 12 havi összesítése, és a tavalyi jelentős emelkedést hozó esztendőben (december 31-én 45 ezer 99-nél állt meg a mutató) is csak háromszor ennyi idő alatt, szeptemberben lépte át a statisztika a 20 ezret. Sokkoló adat, hogy február 3-án öt éve nem tapasztalt napi mennyiségű, 762 illegális migráns próbált behatolni Magyarországra.Kijelenthető tehát, hogy a migrációs nyomás a koronavírus-járvány harmadik, eddigi legsúlyosabb hulláma ellenére sem enyhül, épp ellenkezőleg, erőteljesen fokozódik. Ezért, bár a külföldi érdekeket szolgáló ellenzék és propagandista lakájmédiája visszatérően azt hazudja, hogy nincsenek migránsok Magyarország határainál, indokoltan és jogosan hosszabbította meg a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
A tények egyértelműen cáfolják és leleplezik a gyurcsányista hazafiatlan népfront és agitátorainak a veszedelmet bagatellizáló hazugságait, melyek egyúttal bizonyítják, hogy a moslékkoalíció frakciói számára az idegenek áradata nem elhárítandó veszély, hanem érdektelen, mellékes jelenség. Ebből pedig egyértelműen következik, hogy hatalmat kaparintva a kezükbe azonnal beszüntetnék a védekezést, ide értve a műszaki határzár lebontását is.