Kásler Miklós a kinevezések átadása előtti beszédében úgy fogalmazott: az egészségügy átalakításának két sarkalatos pontja van: az alapellátás és az öt nemzeti program.

Hirdetés

Az országos intézetek feladata, hogy a népegészségügyi betegségcsoportok epidemiológiai, módszertani, szervezési, diagnosztikai, terápiás és oktatási-kutatási központjai, szakmai vezetői legyenek – emelte ki.

A miniszter az intézményvezetőkhöz szólva azt mondta, „semmi mást nem várok el önöktől, mint azt, hogy mutassanak példát szakmailag és emberileg”.

Pénteken hat országos intézet – a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet, az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet, az Országos Mozgásszervi Intézet, és az Országos Onkológiai Intézet – főigazgatója vehette át kinevezését. A megbízatások 2021. január elsejétől hatályosak.

Korábban írtuk