Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. május 25.)

Gepostet von Magyarország Kormánya am Montag, 25. Mai 2020
Hirdetés

Tállai András hozzátette: a kormány gazdaságvédelmi intézkedései között a hiteltörlesztési moratórium érdemi segítséget jelentett.

A jelenlegi adatok szerint a lakosság 40 százaléka döntött úgy, hogy tovább törleszti hiteleit, tehát több mint felük élt a moratórium lehetőségével. A nagyvállalatok 70 százaléka, a kis- és középvállalatok 40 százaléka törleszti tovább a hiteleket – mondta.

Fontosnak nevezte, hogy újra elindult a vállalati hitelezés Magyarországon, a Növekedési hitelprogram hajrá keretében már több mint 10 milliárd forint hitelt vettek igénybe a magyar vállalkozások.

Korábban írtuk

Tállai András hangsúlyozta: Magyarország a vírussal szembeni küzdelem első fordulóját megnyerte, az egyik legeredményesebben védekező ország, nem csak az időben hozott egészségvédelmi, hanem gazdaságvédelmi intézkedések miatt is.

Az államtitkár azt mondta, a tőke- és kamattörlesztés december 31-ig való felfüggesztése világszerte egyedülálló lehetőség, Nyugat-Európában a moratórium nem érint ilyen széles kört, és az ideje is jellemzően három hónap.

Ismertetése szerint az intézkedés mintegy 7,7 millió hitelszerződést érintett. 2020 februárban a bankok mérlegében 15 ezer milliárd forint hitelállomány volt, amelyből 8 ezer vállalati, hétezer milliárd lakossági hitel. Ha mindenki igénybe veszi a moratóriumot, akkor az ügyfelek év végéig mintegy 3600 milliárd forintot tudtak volna megtakarítani.

A hitelmoratórium bevezetése az álláshelyek megőrzését és a fogyasztás bővülését is szolgálja – jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzet megszüntetése után is bárki dönthet úgy, hogy december 31-ig nem törleszti a hiteleit.

Kiemelte, hogy az időben meghozott és hatékony gazdaságvédelmi intézkedések miatt hazánk a lehető leghamarabb kilábalhat a járvány okozta gazdasági válságból, és újra Magyarország lesz az Európai Unió egyik legnagyobb gazdasági növekedéssel bíró tagállama.