A lámpa pirosra vált. – Harminchat fok – állapítja meg egy erősen izzadó, vörös képű asszonyság. – Árnyékban – teszi hozzá alkalmi beszélgetőtársa. Csíkos szatyra a földön a lábai előtt hever. – Ilyen még nem volt nyár elején – fűzi hozzá a rekordok iránt különös tiszteletet mutató, a megálló korlátjába kapaszkodó öregúr. Meleg van. A délutáni csúcsforgalomban alig lehet érteni egymás szavát. A villamosra jókora tömeg várakozik. Az emberek zöme szürke, kifejezéstelen arccal várja a következő szerelvényt. Az előző járat nemrég mehetett el.

Az aluljáróban az egymást lökdöső, hömpölygő tömeg tudomást sem vesz a paplanba csavart hajléktalanokról, a koldusokról, a viháncoló fiatalokról, a levegőtlen félhomályról.

A Nyugati térről minden út a Westendbe vezet. A csillogó-villogó üzletközpontban a szürke félhomályt hirtelen vakító fényára-dat, a koszt és bűzt kényes tisztaság, a hőséget kellemes hűvös váltja föl. Hatvanezer ember fordul meg itt naponta. Hatvanezer ember megy el nap mint nap az enyhén dohos szagú „Niagara” előtt, hatvanezer szempár mered a csábító kirakatokra…

A kávézó pultjánál fiatal srác Puma feliratú hamisítvány-pólóban nyomogatja a telefonját. Idős bácsi sapkával a fején a szemüvegét keresi, hogy ki tudja végre betűzni a feliratot. Az utcanév jelzőre hasonlító táblán díszes betűk hirdetik: „Kölcsey Ferenc sétány”.

Vásár, mozi, esküvő

Amikor 1996-ban megnyílt az első, akkor még Közép-Európa legnagyobb bevásárlóközpontja, a Pólus Center a vásárlói szokások megváltozásáról, a nyugat-európai kereskedelmi kultúra magyarországi térhódításáról cikkeztek a lapok. Számos tanulmány látott napvilágot arról, hogy miért kell könnyűszerkezetű raktáráruházakat a városon kívülre telepíteni, ahol a bevásárlás egyben időtöltés, szórakozás is lesz, ahol korlátlan számban áll majd a vevők rendelkezésére a parkolóhely, ahol megállhatnak a rakodást végző nemzetközi kamionok, hisz a több tonna árut oda is kell szállítani, és raktározni is kell. A bevásárlóközpontok megjelenése a kilencvenes évek végére valóban teljesen átalakította a kereskedelmet, és vele együtt a város arculatát. A klasszikus nagykereskedelem és kiskereskedelem egybeolvadt, hisz a multik egyszerre látják el mindkét funkciót. A beszállítóikkal nagykereskedőként tárgyalnak: így tudnak rendkívül alacsony árakat elérni, miközben a fogyasztói oldalon kiskereskedőként jelennek meg.

Ma több, mint száz pláza és hipermarket működik hazánkban, összesen mintegy kétmillió négyzetméteres eladótérrel. A bevásárlóközpontok átlagosan négyezer, a hipermarketek ezernégyszáz kiskereskedelmi egységnek adnak helyet. A hipermarketek a plázák nélkül a kiskereskedelmi piac mintegy húsz százalékát uralják, összes alapterületük meghaladja a félmillió négyzetmétert. Részesedésük a háztartások napi fogyasztási cikk vásárlásaiból három év alatt több mint 75 százalékkal nőtt: míg 2002-ben 12, addig 2003-ban már 20 százalék volt. Eközben a szupermarketek, a diszkontáruházak részesedése stagnált, a kis boltoké pedig jelentősen visszaesett. A hipermarketláncok számát tekintve a tavalyi évben Magyarországon újabb hullám söpört végig. A legnagyobb mértékben a Tesco csoport terjeszkedett, országszerte tucatnyi új áruházat nyitottak. A következő öt évben újabb 18-20 egység megnyitását tervezi az Auchan. A hipermarketlánc igazgatója az idei évben is elképzelhetőnek tartja a 2003-as évi ütemet megközelítő, 33 százalékos forgalombővülést, ami 14 százalékos árbevétel-növekedést eredményezhet. Az üzletlánc 210 milliárd forint árbevételt tervezett az idei évre. Terjeszkedik a Cora is, miközben újabb láncok települnek hazánkba. A hírek szerint a Carrefour idén nyitja meg első üzletét hazánkban, és az sem kizárt, hogy a világ legnagyobb hipermarketlánca, az amerikai Wal-Mart Stores is üzletet nyit Budapesten. A Wal-Mart Stores Inc. minden konkurenst megsemmisítő, agresszív stratégiájával és a világ legalacsonyabb áraival hódította meg kilenc ország piacát, mára több mint 1500 kereskedelmi egységet üzemeltet az Egyesült Államokon kívül.

Magyarország a bevásárlóközpontok számát és méretét tekintve az első helyen áll a volt Kelet-Európában – állapította meg a közelmúltban az osztrák RegioPlan Consulting. A tanulmány szerint Budapesten az egy lakosra jutó elárusító tér egy négyzetméter, ami már megközelíti a nyugat-európai átlagot, és most indul a második hullám: a vidéki városokban is sorra épülnek a bevásárlóközpontok.

A vásárlói szokások azonban nem igazodtak egyértelműen a megsokasodó hipermarketek kínálatához. A magyarok fele csak alkalmilag vagy egyáltalán nem vásárol hipermarketekben, illetve bevásárlóközpontokban – állapította meg az AC Nielsen nevű piackutató cég. A felmérés eredményei szerint Lengyelország után hazánkban vannak a legtöbben, akik egyáltalán nem látogatják a nagy bevásárlóközpontokat.

Ám a plázákat kevésbé kedvelő budapestiek is kénytelenek néhanapján felkeresni valamelyik bevásárlópalotát, ha például közszolgáltatásokat szeretnének igénybe venni: az utóbbi években megnyitottak az okmányirodák, a vasárnap is nyitva tartó posták. Egy helyen ott van minden, amit sürgősen el kell intézni. A Pólus Centerben már házasságkötő terem is működik.

Haldokló város

Mialatt gombamód nőnek ki a földből az egyre nagyobb bevásárlóközpontok, a meglévők pedig tovább terjeszkednek, addig haldoklik a Belváros kereskedelme. A plázák térnyerése megpecsételte a hagyományos áruházak és a kisebb üzletek sorsát.

A hajdan kereskedelmi központnak számító Blaha Lujza teret ma már messze elkerüli a vásárló. Csak a tér közvetlen környékén az elmúlt egy év során 40 kisebb-nagyobb üzlet zárt be. A valamikor híres EMKE emlékét már csak a nóta őrzi. Ajtaja lelakatolva, kopott felirat tájékoztatja a vendégeket arról, hogy az étterem 2002 szeptemberében átépítés miatt bezárt. Építkezésnek azonban semmi nyoma. Poros ablaküveg, falragaszok és egy eldobott sörösdoboz árválkodik a híres lokál bejárata előtt. Az Erzsébet körúton minden boltosból ömlik a panasz.

– Negyedére csökkent a forgalmunk. Már csak a környéken lakók jönnek be néhanapján – mondja az eladó a cipőboltban. Van, aki hatvanszázalékos visszaesésről számol be. – Nincs a körútnak hangulata. Züllött, lepusztult, nyomorúságos az egész. Minden második üzlet be van zárva. Kínaiak vásárolják fel a boltokat. Rossz a közbiztonság, betörik a kirakatokat. A közelmúltban az egyik bolt kirakatában éjjel pengével szétvagdalta valaki a pólókat. A körút halott – állapítja meg az egyik butikos.

A bútorboltban sincs vevő. Az eladók már órák óta egymással beszélgetnek.

– A hatvanas években kezdtem a kereskedelemben dolgozni. Itt akkoriban az utcán állt a sor. Persze azok az idők inkább ne jöjjenek vissza. De ami most van, az egyszerűen képtelenség. Sorra épülnek a szép családi házak, de nálunk nem vásárol bútort senki. Én egyébként képekkel kereskedem. Már a plázákban is lehet festményeket kapni. De milyeneket? A Képcsarnok képeire, úgy tűnik, nincs kereslet. Közben az önkormányzat folyamatosan emeli a bérleti díjakat. Az Erzsébet körúton havonta háromszázezer forintot kell fizetni egy húsz négyzetméteres üzlethelyiségért. Folyamatosan emelik a gáz, a villany árát. Nem tudjuk miből fizetni a költségeket, mert nincs bevételünk – teszi hozzá. – Tíz éve még sikk volt a körúton vásárolni. Ma már csak a kínai boltok és az olcsó áruk iránt van némi kereslet. Élelmiszerbolt pedig egyáltalán nincs. Nem él meg – panaszolja a képkereskedő.

Több belvárosi áruház évek óta gazdára vár. A Skála Coop több mint egy éve keres vevőt a Corvin Áruházra. A 18 ezer négyzetméteres épületet 3,4 milliárd forintért kínálják. Az épület gépészeti szerkezete elavult, a felújítása több mint kétmilliárd forintba kerülne.

Hova tűntek a régi, patinás üzletek? A Párizsi Udvar, a kis szalonok, az elegáns butikok? A Divatcsarnok gyönyörű épülete is gazdátlan, a Belváros utcáin jól öltözött hölgyek és urak helyett rossz arcú emberek tömege hömpölyög a szűnni nem akaró autóforgalomban, a benzingőzös, poros, állott levegőben. A budapestiek pedig bezárkóznak. Kerülik az ilyen helyeket. Autóba ülnek, vagy lemennek a föld alá, hogy ne is lássák a züllött várost. A valóságot olcsó képzetekre cserélik. A plázában elébük tárul egy virtuális világ. A valódi utcák helyén a raktáráruházak „költői kis utcái”, a valódi házak helyén csillogó üvegfalak.

Bécs feléledt

Vajon tényleg a nyugat-európai kereskedelmi kultúra hazai térhódításának lettünk szemtanúi? Így van-e ez Ausztriában is, ahol a Bevásárlóközpontok Szakmai Szövetségének (ACSC) kimutatása szerint 140 bevásárlóközpont és szaküzletlánc található? A nyugati szomszédunknál működő bevásárlóközpontok összforgalma a múlt évben elérte a 7,1 milliárd eurót, területük összesen 2,34 millió négyzetmétert tesz ki. Az egyenként több mint 4000 négyzetméter alapterületű centrumokban mintegy 5000 bolt működik. A város mégis él. Öröm végigmenni a Grabenen, virágzik a kereskedelem a Ringen, turisták ezreit vonzza a híres osztrák kedélyesség és vendégszeretet. Talán kevesen tudják, hogy a 90-es évek elején Bécsben is veszély fenyegette a belvárosi bevásárlóutcák forgalmát. Helmut Mondschein, a Bécsi Bevásárlóutcák Menedzsmentjének vezetője a Demokratának elmondta, egy 1990-ben végzett vásárlóerő-elemzés kimutatta, hogy a város kereskedelmi forgalma a világméretű üzletközpontok megjelenésével 12 százalékkal esett vissza. Ez akkoriban 128 milliárd schilling veszteséget jelentett a városnak. Munkahelyek szűntek meg, sok üzlet tönkrement, csökkent a város adóbevétele. Tenni kellett valamit. Ekkor a Belváros kereskedői összefogtak és a városvezetés támogatásával létrehozták a Bécsi Bevásárlóutcákat tömörítő érdekvédelmi és menedzsment szervezetet (Wiener Einkaufsstrassen-Management). A célkitűzések között szerepelt a minőségjavítás, a versenyelőnyök és szinergiahatások jobb kihasználása, a marketing és nem utolsó sorban a lobbizás. A kereskedők elhatározták, hogy felveszik a versenyt a multikkal. Mondschein úr elmondta, az egész utcát egy „termékként” kezelik, a kereskedők kölcsönösen segítik egymást, mert felismerték, hogy csak együtt tudnak boldogulni. Az utcakép és az üzletek kínálata kulturális kínálattal egészül ki, egy-egy utca egy egységet alkot. Nincsenek foghíjas, rendezetlen üzletek, nem tűrik meg a bóvlit.

– Elégítse csak ki a tömegigényeket a külvárosba települő olcsó árakkal dolgozó multi. A Belvárosban márkás termékeket árulnak, a vevőket magas színvonalon szolgálják ki. Nincsenek a Belvárosban önkiszolgáló üzletek – teszi hozzá. A Bécsi Bevásárlóközpontok Menedzsmentjének vezetője szerint azért még van bőven tennivaló. Bécs is sokat veszített korábbi vonzerejéből, de eredményként könyvelik el, hogy a negatív trend legalább megállt.

A közelmúltban, felismerve a fővárosban kialakult helyzetet, és azt a tényt, hogy nálunk sem a kereskedelem, sem a város nem reagált a végbemenő változásokra, a leragasztott kirakatokra és az újabbnál újabb bevásárlóközpontok akadálytalan térnyerésére, a liberális városvezetés „majd a piac mindent megold” felfogására, a bécsihez némileg hasonló koncepció kidolgozásába kezdett az Új Budapest Központ is.

– A városrekonstrukciós program célja, hogy visszaadja a Belvárost a budapestieknek – nyilatkozta a Demokratának Cselovszki Zoltán, az Új Budapest Központ vezetője. – Míg 1990 előtt a Belváros kulturális és kereskedelmi központ volt, addig mára a kereskedelmi forgalom zöme befelé forduló, börtönre emlékeztető, cellarendszerű raktárakban bonyolódik le, amelyek nem alakítanak ki semmiféle kapcsolatot a külvilággal, miközben belőle élnek. Az Új Budapest Központ célja, hogy a Belváros a Kárpát-medence élettel teli, zöldterületekkel tarkított kulturális és kereskedelmi központja legyen – foglalja össze az Új Budapest Központ elképzeléseit Cselovszki Zoltán. Úgy véli, akárcsak Bécsben, Budapest Belvárosában is márkás üzletek, konferenciaturizmusnak otthont adó létesítmények, kávéházak, passzázsok és tágas terek kellenek. Az autóforgalmat nem szabad a Belvárosba beengedni, ehhez egy átgondolt közlekedési koncepcióra is szükség van.

– Most ezen dolgozunk, októberre készen lesz a teljes városrekonstrukciós terv. Parkolóházakat kell építeni a Belvároson kívül, ahol az emberek biztonságban tudhatják az autójukat. A régi patinás üzleteket pedig fel kell újítani, erre készül egy passzázsrekonstrukciós program is. Ami pedig a vásárcsarnokokat illeti, szomorú, hogy igazából már csak a Nagycsarnok maradt meg egyedül. Újra kell éleszteni a kistermelői forgalmat is.

Cselovszki Zoltán úgy véli, nem könnyű felvenni a versenyt olyan kiskereskedelmi világcégekkel, amelyeknek az éves forgalma meghaladja egy európai ország teljes évi költségvetését. Míg azonban Nyugat-Európában átlagosan 15-20 százalékkal részesednek a multinacionális vállalatok a közbeszerzésből, addig ez az arány Magyarországon meghaladja a 60 százalékot. – Túl jó dolguk van a helyi adózás terén is. Ennek az a következménye, hogy nincs bevétele a fővárosnak. Igenis ki kellene venniük a közterhekből a részüket a multinacionális vállalatoknak is, mint ahogy teszik ezt Európa számos országában – szögezte le az Új Budapest Központ vezetője. Bécs példáját látva, azt kell mondanunk tehát, Budapest leépülését legfőképpen a városvezetés tehetetlensége okozza…

Időközben a csomagolóanyag-ipar soha nem látott mértékű fellendülése és vele együtt az eldobható palackokból, műanyagokból képződő óriási szeméthegyek, s azok újrahasznosítása új kihívás elé állították a fejlett világot.