A BRFK életvédelmi osztályának nyomozói pénteken az osztrák-magyar határon vették át a férfit, majd Budapestre szállították – ismertette a rendőrség.

Hirdetés
Korábban írtuk

Őrizetben egy újabb antifa

Kiadta Magyarországnak a tavaly februári szélsőbaloldali terrortámadások egyik gyanúsítottját Németország. A 23 éves, magát nembinárisnak valló és ezért Majának hívató férfit tavaly decemberben fogták el Berlinben nemzetközi elfogatóparancs alapján.

Mint ismert, tavaly az 1945. február 11-i budavári kitörés évfordulójához közeli napokban öt brutális támadást követtek el Budapesten általuk jobboldalinak vélt emberek ellen jórészt külföldi terroristák. Védtelen áldozataikat csoportosan, hátulról rohanták meg, ütötték-rúgták, kalapácsokkal, ólmos kesztyűkkel, teleszkópos ólmos bottal, közismert nevén viperával bántalmazták őket. Csak az isteni szerencsének köszönhető, hogy senki nem halt meg.

Az elkövetők egyike, a korábban több bűncselekmény miatt is jogerős ítélettel elmarasztalt olasz Ilaria Salis az egyik olasz szélsőbaloldali párt listavezetőjeként európai parlamenti mandátumot nyert, így szabadon távozhatott budapesti háziőrizetéből. A Fővárosi Törvényszék kezdeményezte az Európai Parlament elnökénél a bűnöző mentelmi jogának felfüggesztését.

A német Tobias Edelhoff (a Lipcsében létrehozott, számos gyilkossági kísérletért felelős antifa terrorszervezet, az úgynevezett Hammerbande vezérkarának egyik tagja, a merényletek elkövetőinek kiképzője, aki ellen bűncselekményei miatt Németországban is folyik két eljárás) az előkészítő tárgyaláson beismerő vallomást tett, a Fővárosi Törvényszék három év fegyházbüntetésre ítélte. A védelem enyhítésért, az ügyészség súlyosbításért, az előkészítő tárgyalás során kért három és fél év fegyházbüntetésért fellebbezett. Amint arról korábban beszámoltunk, jogerős másodfokú ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla dr. Drahos Andrea vezette tanácsa megdöbbentő módon egy év tíz hónapra és börtönre enyhítette a potenciális gyilkos büntetését, aki így legkésőbb decemberben szabadul.

A 23 éves kétes nemi identitású férfit, Maját péntek délután az osztrák-magyar határon vették át az eljárást folytató Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói, amint arról a police.hu oldal beszámolt. A nyomozók Budapestre vitték, életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete és súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, aki nem tett vallomást. A gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Rajta, valamint Salison és Edelhoffon kívül az olasz Gabirele Marchesit, (kiadatását Olaszország megtagadta és szabadon engedték a bűnözőt), a német Anna Christina Mehwaldot (hazájában szabadlábon védekezhet, mindössze interneten kell rendszeres időközönként bejelentkeznie), az emberölési kísérlet miatt körözött Johann Guntermannt, Nele Pihilippine Maya Aschoffot, Clara Judith Wittkugelt, Emilie Samira Dieckmannt, Paula Leoni Pretzelt, Luca Amelie Schallert, Moritz Christian Leopold Schrötert, Theo Linus Müntnichet és testvérét, Paul Joscha Müntnichet, az olasz Romeo Anselmit, a szír Zaid Altayebe és az albán Rexhino Abazajt gyanúsítja a rendőrség a tavaly februári terrortámadások elkövetésével, utóbbiak ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

Ágoston balázs