Királydomb
A királydomb földje szent. Nem egyszerűen akárhonnan összehordott halom. Az ország minden megyéje elküldi saját földjéből a maga részét: a haza ez kicsinyben. Szent István munkálkodása révén integrálódtunk Európába, ezért első királyunkat is a német koronázási szertartás szerint avatták uralkodóvá. A nemzetközi rítusok idővel elmagyarosodtak.
Ha napjainkban valaki a királydomb elnevezést hallja, azonnal az a hely jut az eszébe, ahol 1983-ban bemutatták az István, a király című rockoperát. Pedig az a helyszín nem is volt koronázási domb, 1896-ban a millenniumra készülődve hordták össze az ország 63 vármegyéjének és hat megyei jogú városának a földjéből. Szent István koronázási szertartása német szabályok szerint zajlott le, a többi Árpád-házi királynál már az angol (Egbert- vagy Dunstan-) rendet követték. A koronázási szertartások tartalmazták a királyválasztást, az egyházi és világi hatalom átruházását, a szentmise keretén belüli felkenést, az uralkodói jelvények átadását, a király esküjét az ország jogainak és törvényeinek megtartására és kiállását az ország védelmében.
A nemzetközi rítusok idővel elmagyarosodtak, és hazánkban egyedi rend szerint koronázták meg a magyar királyokat. Ennek egyik, de legfőbb oka volt a magyar Szent Korona sajátos szerepe. A II. Szilveszter pápától kapott, a világon egyedülálló királyi felségjelvény úgynevezett beavató korona. Ez azt jelenti, hogy csak egyetlenegyszer tették a király fejére a koronázáskor, aztán soha többet. Ebből a gyakorlatból alakult ki a Szent Korona-tan, ami azért bírt nagy jelentőséggel, mert képviselte a folyamatosságot, az egységet, a jogot és az egész országot. A koronázás egyik eleme, hogy az olajjal felkent király Szent István palástjában, kezében a Szent István-i karddal, lóval fölvágtatott az előre elkészített koronázási dombra, és ott a kardot hüvelyéből kirántva a négy égtáj felé suhintva jelezte, hogy megvédi az országot bármely irányból érkező ellenséggel szemben. Ugyancsak magyar szokás, hogy az esztergomi érsek és az ország nádora tette fel a koronát az uralkodó fejére. Mivel a Szent Korona beavató korona, hétköznapokra viseleti koronát készítettek.
A koronázás helyszíne a történelem során többször változott. Szent Istvánt nagy valószínűséggel Esztergomban koronázták meg, de többek szerint Fehérvár – a későbbi koronázóváros egészen 1527-ig – is lehetett a helyszín. Aztán Pozsony is elnyerte a koronázóváros rangot, mivel 1568 és 1820 között kilenc király fejére került ott a korona. Elsőként 1563-ban I. Miksáéra, utolsóként 1830-ban V. Ferdinándéra. Közben I. Ferencet a budavári Helyőrségi templomban avatták királlyá. Mivel Pozsonyban pestisjárvány tört ki 1625-ben, azért abban az évben III. Ferdinándot Sopronban koronázták magyar királlyá.
A koronázási dombok az idők folyamán elpusztultak, így a Székesfehérvár szélén álló királydomb is. A pozsonyi a városfalakon kívül, a Lőrinc- és Halász-kapu között állt, majd a Duna mellé került, ahol a folyó szabályozásakor lerombolták. I. Ferenc koronázása a mai Corvin tér helyén volt. Ferenc József fejére 1867. június 9-én tették a magyar Szent Koronát, a koronázási domb a Roosevelt tér közepén állt, egészen 2007-ig.
Az utolsó koronázás 1916. december 30-án történt a budavári Nagyboldogasszony-templomban, IV. Károlyt koronázták magyar királlyá. A koronázási domb a mai Szent György téren állt, Kós Károly tervezte. A második világháború után eldózerolták, nehogy valami látható ereklye maradjon fönn történelmünkből. Így egyetlen hiteles királydombunk sincs már.
