Ezt már a koalíció felbontásakor meg kellett volna tenni, de még mindig nem késő – teszi hozzá a filozófus, aki szerint egy olyan szakértői kormánynak, mely a jobboldali pártok támogatását is élvezi, talán lenne értelme, de ehhez az MSZP-nek és a Fidesznek kellene egyetértésre jutnia, amire viszont nem lát esélyt. Az előre hozott választások ötletét Kis nem tartja „az ördögtől valónak”, de ehhez vagy az MSZP-nek kellene tárgyalásokat kezdenie a választás megnyerésére esélyes Fidesszel a parlament önfeloszlatásának feltételeiről, amit nem tart lehetségesnek, vagy SZDSZ-nek kell kikényszeríteni az idő előtti választásokat, ekkor viszont biztosan kiesik. A filozófus arra is felhívja a figyelmet, hogy a liberális párt a választáson olyan szavazókért fog küzdeni, akik a jobboldal megállítására akarnak szavazni, ők pedig nem bocsátanák meg neki, hogy közelebb hozta a Fidesz győzelmét. Kis azt mondta, hogy a mai SZDSZ-szel nem érzi magát azonosnak, „de nincs a színen más liberális párt. Márpedig a liberalizmus parlamenti képviseletének megszűnése csapás volna az amúgy is rossz állapotban lévő magyar politikára. Az ország érdeke, hogy az SZDSZ ne kövessen el harakirit.”

(MR)