Deák András a választási esélyekről és a valódi kérdésekről

1994-ben listán az MSZP a szavazatok 32,99 százalékának megszerzésével 209 mandátumhoz jutott. Négy párt indult a jobboldalon: a Fidesz, az MDF, a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt. A négy pártra összesen 1,5 százalékkal többen szavaztak, mint az MSZP-re; egészen pontosan 34,59 százaléknyian. Ennek ellenére a négy párt összesen 106 mandátumhoz jutott. Vagyis hiába szavaztak kevesebben listán az MSZP-re, mint a négy jobboldali pártra összesen, az Országgyűlésbe mégis közel dupla annyi képviselői helyet kapott. A szocialisták is egyetlen hatalmas tömb, amelyen belül különböző erők feszülnek egymásnak – de együtt maradnak, együtt indulnak a választásokon, hiszen pontosan tudják, hogy a magyar választási rendszer „megbünteti” azokat, akik nem képesek az összefogásra – mondta a Demokratának Deák András, Budapest 15. számú választókerületének Fidesz-KDNP képviselőjelöltje.

– A főváros 15. számú választókerületében eddig mindig jobboldali jelölt nyert az országgyűlési választásokon. Áprilisban azonban két erős jelölt is megméretteti magát. Nem volt az utóbbi hónapokban semmiféle olyasfajta törekvés, hogy megegyezzenek egymással, s így egyesítsék erőiket?

– Jómagam még nem vagyok országosan ismert politikus, az Országgyűlésben is elsősorban szakpolitikusként tartanak számon – energetikai kérdésekkel foglalkozom. Annyit tapasztaltam csupán, hogy a Fidesz részéről megvolt a jó szándék az együttműködésre, a közös jelöltállításra. Az MDF azonban láthatóan mindenáron meg akarja magát mérettetni. A két párt ambivalens kapcsolata mára nyilvánvalóvá vált; szubjektív véleményem szerint az MDF nehezen dolgozza fel azt, hogy valaha kormányzó párt voltak, a jobboldal fő ereje, ám később széttöredezett, kivált belőle számtalan, mára pártocskává gyengült szervezet. Szinte már csak foltokban léteznek – például éppen itt, a XI. kerületben -, de régi önmagának ma már csupán árnyéka.

– Vajon Csapody Miklós neve, ismertsége, korábbi nagy sikerei önmagukban nem lehetnek ahhoz elegendők, hogy számos választópolgár már szinte automatikusan is rá szavazzon?

– Valószínűleg előfordul majd ilyen is. Ám abban biztos vagyok, hogy ez messze nem lesz elegendő egy komoly eredmény eléréséhez. Az utóbbi napokban-hetekben több helyen is tett feljelentést ellenem, jegyzőnél, választási bizottságnál, adatvédelmi biztosnál, rendőrségnél és a jó ég tudja, hogy még hol, és a kopogtatócédula-gyűjtőim ellen; szerinte néhány aktivistám a munkája során azt állította volna, hogy ő nem indul tavasszal, ezért adják inkább nekem az ajánlószelvényeket. Konkrétumok nélkül három ilyen esetről beszélt, én ennél többet nem tudok. A legutóbbi vádaskodása pedig, hogy elloptam volna a kerületi MDF-es taglistát, már a kis magyar abszurd kategóriája. Mindenesetre jó alkalom arra, hogy a hálás baloldali média előtt meg tudjon jelenni. Mindezen dolgok ellenére egyoldalúan kijelentem, hogy a jobboldali egység érdekében, és hogy Szentimrevárosnak ezután is biztosan kereszténydemokrata képviselője legyen, amennyiben az első fordulóban Csapody Miklós megelőz engem, vissza fogok lépni az ő javára. Majd meglátjuk, benne is van-e ugyanilyen elköteleződés a keresztény-nemzeti egység iránt. Ami a kopogtatócédulával kapcsolatos tényeket illeti: az interjú készítésének pillanatáig 5873 kopogtatócédula gyűlt össze, így nekem nincs miért izgulnom. Arról már nem is beszélek, hogy a kampányban talán ennél jóval fontosabb kérdésekről kellene eszmét cserélnünk.

– Melyek ezek?

– Például a munkanélküliség kérdése. A kampányban rendszerint már csak a négyszázezres munkanélküliséget halljuk, s szinte elsikkad a tény, hogy a legutolsó jelentések már négyszázharmincötezerről szólnak, vagyis folyamatosan nő a számuk. A saját területemről, az energiaárakról se feledkezzünk meg. Lassan ott tartunk, hogy egy-egy újabb gázáremelésre már fel sem kapják a fejüket az emberek; sőt, a kormány egyes tagjai egyenesen letagadják annak megtörténtét. Januárban „sutyiban” árat emelt a Fővárosi Gázművek Kóka János miniszter rendelete alapján. Közben pedig nekünk, akik Budapesten élünk, azt kell látnunk, hogy négy év alatt körülbelül 80-100 százalékkal emelkedett a BKV-jegyek és -bérletek ára. Ennek pedig nem elsősorban Aba Botond húszmillió forintos prémiuma vagy a BKV elégtelen működése az oka, hanem az, hogy a Horn-kormány idején komoly támogatásokat vontak meg, amely éves szinten sokmilliárdos kiesést jelent a fővárosnak. Újabb metróvonalakat és hidakat ígérnek; ám ezek már 15-20 éves ígéretek. Ha jól emlékszem, Demszky Gábor már 1990-ben azzal kampányolt, hogy megépíti az új, Északi Összekötő Vasúti Hidat. Néhány napja pedig Gyurcsány Ferenc jelentette be, hogy amennyiben hatalomra kerülnek, ők bizony hidat építenek Észak-Budapesten. Mintha közben nem telt volna el több mint másfél évtized! Piszkos, szemetes, néhol már balkáni körülmények között kénytelenek élni a budapestiek – erről is kéne beszélnünk, ahelyett, hogy három kopogtatócéduláról folytatunk ostoba és értelmetlen vitát. Kéne beszélnünk arról, hogy az egészségügy gyakorlatilag összeomlott. Akinek valamiért meg kell fordulnia egy-egy kórházban vagy rendelőintézetben, pontosan tudja, milyen embertelen körülmények között kell dolgozniuk az orvosoknak. Mindeközben a háziorvosok ellenőreinek is vannak már ellenőrei, minden lépésüket vizslatják annak reményében, hogy valami kis pénzt meg tudnak velük spóroltatni.

– Elkötelezett híve a csángó magyarok támogatásának. Ez is belefér a kampányába. De hogyan?

– A választókerületemben kiválasztottunk közösen egy kicsi csángó-magyar falut, s az ottani magyar oktatás támogatását tűztük ki célul. Ebben a kis faluban jelenleg egy kétállásos kerti garázsban folyik a magyaroktatás; az egyik gépkocsiállásból kialakított szobácskában „lakik” a tanítónő, a másikban pedig tanulnak a gyermekek. Programokat hirdettünk, adománygyűjtésbe kezdtünk, s eljutottunk odáig, hogy öszszegyűlt a pénz egy telek megvásárlására. Következő lépésben pedig építtetünk oda egy olyan iskolát, ahol méltó körülmények közt tanulhatnak a gyermekek. Úgy gondolom, egy politikusnak nem mindig és feltétlenül a világot kell megváltania; ilyen ügyek segítségével lehet ugyanis elkezdeni a valódi építkezést; 2004 decemberét pedig hagyjuk tanulságaival a történelemre.

– Legutoljára 2004-ben rendeztek hazánkban országos választást, akkor az Európa Parlamentbe delegált képviselőkről kellett döntenünk. Két éve milyen eredmények születtek itt?

– A választási részvétel jóval magasabb volt, mint az országos átlag: a szavazásra jogosult polgárok 63 százaléka adta le a voksát. A Fidesz toronymagasan nyert 46,99 százalékos eredménnyel. Az MSZP lett a második 29,23 százalékkal, az SZDSZ pedig a harmadik 11,52 százalékkal. Az MDF – bár jobban teljesített, mint országosan – 6,31 százalékkal a negyedik lett. Ha túllépünk a vágyálmokon és a puszta számokat tekintjük, akkor láthatjuk, hogy az MDF-nek nincs valós esélye tavasszal. A tisztánlátás miatt összevetettük a négy legnagyobb magyarországi közvélemény-kutatónak a legutóbbi fél évre vonatkozó, a kispártokat érintő vizsgálatait. Ezek alapján világosan látszik, hogy az SZDSZ alulról nyújtózkodik a parlamentbe jutási küszöb felé – egyszer-egyszer eléri azt, de általában nem. Anélkül, hogy minősíteném az eredményeket, kizárólag a közvélemény-kutatási eredményeket idézem: az MDF és a MIÉP is kb. 2 százalékon állnak mind a négy kutató cégnél. Azt pedig nem szabad elfelejteniük a jó szándékú és jóindulatú MDF-, illetve MIÉP-szavazóknak, hogy ha ezekre a pártokra szavaz és azok nem jutnak be a parlamentbe – mint ahogy jelen állás szerint nem fognak -, akkor leegyszerűsítve, a szavazatuk felével az MSZP-t támogatják. Ilyen ugyanis a magyar választási rendszer. Ez nem egyfajta elméleti latolgatás; az Országgyűlésbe be nem jutó pártokra leadott voksokat az erősorrend arányában felosztják a bejutott pártok között: ezek az úgynevezett töredékszavazatok. Azok a jó szándékú emberek, akik elkötelezetten antikommunisták, illetve szocialista-ellenesek, s elítélik a parttalan liberalizmust, mégis a parlamentbe nem jutó kispártokra szavaznak, a voksaikkal a jelenlegi rendszer fennmaradását segítik majd.

– Sokan vádolják azzal a Fideszt, hogy úgymond bedarálja a kisebb pártokat. Igaz ez?

– A magyar választási rendszer olyan, amelyben az egy tömbre leadott szavazat jobban hasznosul, mint a több, ugyanazon oldalra leadott voksok. Április 9. után – ugyanúgy, mint 2002 első fordulója után – sok derék ember foghatja majd a fejét; csakhogy akkor már késő lenne. Az állításom alátámasztására kigyűjtöttem az 1994-es országgyűlési választások eredményeit. Akkor listán az MSZP a szavazatok 32,99 százalékának megszerzésével 209 mandátumhoz jutott. Négy párt indult a jobboldalon: a Fidesz, az MDF, a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt. A négy pártra összesen 1,5 százalékkal többen szavaztak, mint az MSZP-re; egészen pontosan 34,59 százaléknyian. Ennek ellenére a négy párt összesen 106 mandátumhoz jutott! Vagyis hiába szavaztak kevesebben listán az MSZP-re, mint a négy jobboldali pártra összesen, az Országgyűlésbe mégis közel dupla annyi képviselői helyet kapott.

– Kívülről nézve a szocialisták is egyetlen hatalmas tömböt alkotnak.

– Valóban. Különböző erők feszülnek egymásnak, de együtt maradnak, együtt indulnak a választásokon, hiszen pontosan tudják, hogy a magyar választási rendszer megbünteti azokat, akik erre nem képesek. Jómagam, nem titok, elsősorban kereszténydemokrata vagyok, s szövetségese a Fidesznek. Személyesen éltem ezért végig, ahogy a KDNP 1996-tól kezdődően lemészárolta saját magát és majdnem kiírta magát teljesen a magyar politikai életből. Úgy látom, az MDF nagyon hasonló helyzetbe került. Nincs jogom arra, hogy az ezzel kapcsolatos vitákban ítéletet mondjak; nem is akarok. A végeredményt azonban látjuk. Nem a Fidesz verte szét sem a KDNP-t, sem az MDF-et: szétverték azok saját magukat. Az MDF szétesett, szétforgácsolódott, tönkrement. Nem az én kopogtatócédula-gyűjtőim veszik el az esélyt Csapody Miklóstól, az MDF teszi ezt. A mi szavazókörzetünkben harmincháromezer szavazópolgár él. A verseny értük és róluk szól.

Somorjai Viktória