A Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője hangsúlyozta: Szent István révén a sztyeppei birodalmat alkotó magyarság, egy frank típusú keresztény államot hozott létre, amely támaszkodott az ősök hagyatékára és a szuverenitás iránti vágyra egyaránt.

Hirdetés

Ugyanakkor megszervezte az önálló magyar egyházat, ami a frank típusú állam létrehozásával együtt ezer évre megalapozta Magyarország helyét a világban – tette hozzá.

Elmondta: István egy, az erők egyensúlyán alapuló országot hozott létre, ahol a királyi hatalom centralizációja mellett olyan autonómiák alakultak, mint a székely, a szász, a kun autonómia, vagy a szabad királyi városok.

Ugyancsak jellegzetes magyar megoldást jelentett – folytatta -, hogy a Szűz Máriának felajánlott ország miden földje és gazdasági ereje a Szent Korona birtokába került.

Korábban írtuk

Ennek köszönhetően bontakozott ki egy olyan jellegzetes magyar jogfejlődés, amely ezer éven keresztül biztosította a Magyarországon élő népcsoportok jogait, egyben megalapozta a magyarság és a hazában élő népek kultúrájának felvirágzását – mondta.

A magyar kultúra éppen azért páratlan mert sokgyökerű – fűzte hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a most elismerésben részesülők azok az emberek, akik napjainkban életük munkájával, szorgalmukkal, közös kincsünket gyarapították, gazdagították.

„Önök napjaink példaképei (…) az én lehetőségem az, hogy a magyar kormány nevében megköszönjem önöknek életük munkáját, a nemzet nevében pedig kifejezzem elismerésemet” – fogalmazott Kásler Miklós.

Az ünnepségen Kásler Miklós, illetve Rétvári Bence az Emmi parlamenti államtitkára a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat, a Népművészet Mestere, és a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetéseket, illetve díjakat adott át.