Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Jeney Áron, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója
Hirdetés

– Februártól a tanúvédelem mellett a Bűnügyi Ellátó Igazgatóság is integrálódott a Nemzeti Nyomozó Irodába, ettől pedig azt reméljük, hogy még hatékonyabban tudunk fellépni a szervezett bűnözői csoportokkal szemben

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Jeney Áron ezredes.

Komoly vérveszteséget okoztak a magyar maffiának

Az NNI igazgatója elmondta, az elmúlt tíz évben már így is komoly vérveszteséget tudtak okozni a magyar maffiának, elég csak a Portik Tamás fémjelezte bűnözői kör elleni fellépésre gondolni, akiknek ügyében már több jogerős ítélet is született. Ezek közé tartozik az Aranykéz utcai robbantás vagy a Prisztás-gyilkosság is.

– Mérföldkő volt a Fenyő-gyilkosság felbujtóinak bíróság elé állítása, valamint az éjszakai életben Turekként ismert U. Alex lekapcsolása is, akit azzal vádolnak, hogy a felvidéki maffiával összefogva 1999-ben megölette korábbi barátját és bűntársát, Döcher Györgyöt, illetve annak testőrét

– mondta el Jeney Áron, hangsúlyozva, hogy a céljuk, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda még erősebb legyen, hiszen a legbonyolultabb ügyeket (amik rendőri hatáskörbe tartoznak) az NNI nyomozza.

A Döcher-gyilkossággal kapcsolatban az igazgató megemlítette azt is, hogy a – dunaszerdahelyi mészárlással is összefüggésbe hozott – Turek elleni nyomozást nagyban segítette a szlovák hatóságokkal történt szoros együttműködés is, amelynek megerősödése egészen az ismert bérgyilkos, Jozef Rohác 2011-es elfogásáig vezethető vissza.

Fegyverarzenál az MMA-harcos testvérének birtokán

Egyre többször fordul elő, hogy a szlovák rendőrökkel közösen akcióznak a magyar szervek, elég csak a Rajkán és a Tátrában felszámolt fegyverraktárakra gondolni. Jeney Áron ezzel kapcsolatban kiemelte, jelenleg is vizsgálják, hogy mi volt a fegyverekkel az elkövetők célja: véres leszámolásra készültek, vagy csak kereskedni akartak velük? A Rajkán elfogott, szlovák maffiához is kötött férfit mindenesetre eddig „csak” robbanóanyaggal, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítják.

Az ismert szlovák MMA-harcos testvérének birtokán ugyanis 59 éles lőfegyvert, mintegy 45 ezer lőszert, 285 tárat, valamint több mint hét és fél kilogramm robbanószert találtak tavaly nyáron a rendőrök.

A nemzetközi színtéren is jelen van az NNI

Az igazgató arról is beszélt, hogy az NNI jelen van a nemzetközi színtéren, hiszen a szlovák mellett nagyon sok együttműködés van a többi külföldi hatósággal is, Ausztráliától egészen Belize-ig.

– Ha közvetlen kapcsolat nincs az adott hatósággal, akkor egy másik országot kérünk meg, hogy segítsenek a kapcsolatteremtésben, ami persze oda-vissza működik

– ismertette az NNI vezetője, példaként említve, hogy a Dominikai Köztársasággal Magyarországnak ugyan nincs kapcsolata, ugyanakkor már nem egy bűnözőt hoztak haza onnan, amihez például a német szervek segítsége kellett.

Máskor pedig a magyar hatóság „segít be” a külföldi partnereknek, hiszen nemzetközi együttműködés keretében fogta el a rendőrség néhány hónapja egy budapesti kávézó teraszán Sergio Roberto de Carvalhót, a brazil Escobart, illetve pár éve egy dúsgazdag, fiatal kanadai párt, akiket gyilkosság miatt köröztek.

– Rajtuk kívül persze több, Budapesten bujkáló külföldi bűnözőt is sikerült az utóbbi időben elfognunk, akik azt hihették, hogy itt elkerülhetik a felelősségre vonást, és álmukban nem gondolták volna, hogy a TEK és a rendőrség töri rájuk az ajtót

– nyomatékosította az NNI igazgatója, majd hozzátette: nagyon jó az együttműködés a külföldi társszervekkel, pedofilügyekben rendkívül intenzív az információcsere, de legutóbb például a finnek jelzése alapján fogta el a TEK azt a miskolci fiatalt, aki a gyanú szerint iskolai mészárlásra készült.

Jeney Áron hangsúlyozta, hogy jelenleg is folynak olyan eljárások, amikről még nem beszélhet, ám ha eredményes munkát végeznek, és tovább erősítik nemzetközi szinten is az együttműködést a társhatóságokkal, azzal súlyos csapást tudnak mérni a hazai szervezett bűnözésre.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk