– Sokak véleménye szerint mintha az utóbbi időben mind a parlamenti ellenzék által megfogalmazott bírálatok, mind pedig a kormánypártok, illetve a kormány reakciói erőteljesebbek lennének.

– A nagy pártok kommunikációja mindig a politikai makrokörnyezettől függ. Mivel más szelek fújnak, mint akár egy esztendővel ezelőtt, természetes, hogy az ellenzék és a kormányoldal nyilatkozatain is változás érezhető. A Medgyessy-kormány első éve átpolitizált volt, azt is mondhatnám: politizáltak és nem kormányoztak, mindent a pártérdekeknek, a népszerűségüknek rendeltek alá. A tartalékokat felélve jó néhány jóléti intézkedést hoztak, ezáltal magasra szökött a népszerűségük, illetve a mögöttük álló pártok támogatottsága. Mivel azonban költségvetési politikájuk nem volt kellően átgondolt és koncepciózus, az államkassza pedig tulajdonképpen kiürült, ez hozta magával a másik oldal erőteljesebb bírálatait és a társadalmi támogatottság csökkenését.

– A kassza hiányát érdekesen próbálta kommunikálni a kormány. Medgyessy Péter augusztus 19-ei beszédében úgy fogalmazott: „Takarékoskodásunk a jövőt szolgálja. És higgyék el, meglesz a gyümölcse”. Mintha a jelenlegi helyzetet tervezték volna.

– Tulajdonképpen a hiány valóban várható volt. Hiszen 2001 végén az Orbán-kabinet is elköltött egy közel 300 milliárdos csomagot, és ugyanezt tette első hónapjaiban a jelenlegi kormány is. Ugyanakkor a polgári kabinet intézkedéseivel pontosan tisztában voltak Medgyessyék már a kampány alatt is, és ezt figyelembe véve kellett volna kialakítani saját gazdaságpolitikájukat. A Medgyessy-kormányban nagyon sok közgazdász, fiskális politikával foglalkozó szakember van, nekik látniuk kellett, hogy a magyar gazdaság nem bír el két ilyen jelentős kiadást néhány hónapon belül. Szokás arra hivatkozni az ország gazdasági nehézségeit illetően, hogy a nemzetközi folyamatok sem kedvezőek számunkra. Az az érdekes, hogy ugyanezek a tényezők sújtják a környező országokat is, náluk mégis magasabb a GDP, nem ennyire erős a gazdaság stagnálása, kisebb a tőkekivonás. Az az érv is rendre előkerül, hogy a jóléti programot az ellenzék is támogatta, de nem szabad elhallgatni: a kormány ezt úgy terjesztette be, hogy minden intézkedésre megvan a központi költségvetési fedezet.

– Furcsa volt a szocialisták kommunikációja az államkassza helyzetével kapcsolatban is. Először azt mondták: ahhoz képest, hogy mennyi pénz van, a polgári kormány keveset adott az embereknek – például „elvettek pénzt a nyugdíjasoktól”. Aztán, miután kormányra kerültek, „kiürült az államkassza”, majd hirtelen találtak mintegy 360 milliárd forintot a 100 napos programra.

– Ebben az ügyben kettősséget tapasztalhattunk a nyilatkozatokban. Valóban azt mondta több kormánypárti politikus, hogy nincs pénz, Medgyessy Péter ugyanakkor kijelentette, a gazdaság jó helyzetben van. De tudni lehetett, hogy ezt a gazdaságpolitikát legfeljebb néhány hónapig lehet folytatni, aztán nem lesz miből osztogatni.

– Medgyessy rögtön a takarékoskodásról szóló szakasz után azzal folytatta a Hősök terén elmondott beszédét: most már mindenkinek van lehetősége Magyarországon gyártott mobiltelefonok, illetve autók vásárlására. Az országértékelésnek ez a része mennyire reális ön szerint?

– Világosan emlékszem arra az Orbán-beszédre, amikor a polgári kormány vezetője a két gyerekről, három szobáról, négy kerékről beszélt. Akkor az ellenzéki politikusok és újságírók egyébről sem beszéltek és ironizáltak. Ha a Medgyessy Péter által elmondottak most Orbán Viktor szájából hangzottak volna el, ugyanúgy bírálták volna. Így viszont valamiért elmaradtak, illetve minimálisak voltak a támadások. Ami egyébként a két beszéd esetében figyelemre méltó volt, az az, hogy bár kronológiai sorrendben a volt miniszterelnök állt előbb a mikrofonhoz, olyan volt, mintha reagált volna a jelenlegi kormányfő szavaira. Természetesen nem arról volt szó, hogy Orbán Viktorék egy üveggömbből kitalálták, Medgyessy mit fog mondani, sokkal inkább az történt, hogy aki valamennyire is figyelte a kormányfő utóbbi hónapokban tett kijelentéseit, az körülbelül tudhatta, mi hangzik majd el az ünnepi beszédben. Medgyessy Péternek, illetve beszédíróinak a kritikája, hogy az elmúlt időszakban ugyanazokat a paneleket hallhatjuk, amelyek elsősorban a jövőről, a jövőbe vetett hitről szólnak. Az is valószínűsíthető volt, hogy az egész beszéd európai uniós keretbe kerül. Az előbb említett, takarékossággal kapcsolatos kijelentés azért volt meglepő, mert egyáltalán nincs ünnepi jellege, augusztus huszadika előestéjén „nem illik” feltétlenül ilyesmit az ünnepi beszédben említeni.

– Többen kifogásolták azt a részt, és a közönség részéről is heves reakciót váltott ki, amikor Medgyessy arról beszélt: hazudni nem szabad – senkinek.

– Valóban furcsa volt ez a mondat, és tulajdonképpen érthető volt az emberek reakciója. Úgy gondolom, helytelen volt a tanácsadóktól, hogy nem hívták fel Medgyessy Péter figyelmét arra: a politikai makrokörnyezet most nem tesz lehetővé ilyesfajta kijelentéseket a részéről a politikusi hitelességről és igazmondásról.

– Az EU-tagság elnyerését is másként értelmezte a két politikus. Medgyessy azt sugallta, mintha már önmagában a belépéssel célt értünk volna. Orbán Viktor szavai viszont arra utaltak: szerinte az unió nem cél, hanem eszköz, ami hozzásegíthet ahhoz, hogy fellendülés következzen be hazánkban.

– Ebben a kérdésben feltétlenül osztom a volt miniszterelnök nézeteit. Az Európai Unió eszköz lehet a nemzet jövőjének biztosításához, de csak akkor, ha tudunk élni a lehetőséggel. Azonban az unió minden szempontból olyan közeg, amely kétféle tagállamot ismer. Van olyan ország, mely érdekeit mindig keményen, következetesen érvényesíti. Jellemző példa, hogy az olasz és a spanyol kormány nem privatizálja hőerőműveit még az EU felszólítására sem, mert úgy látják, hogy jobb, ha nemzeti kézben maradnak. Ugyanakkor elviekben létezhetnek olyan államok is, amelyek meg akarnak felelni minden uniós normának, és ezek az országok – az ebből adódó „kiszolgáltatottság” miatt – kisebb-nagyobb mértékben alárendelt szerepre kényszerülhetnek. Eddig nem nagyon volt olyan ország, amelyik minden uniós kérésre rábólintott volna, de nagy kérdés, hogy a kelet-közép európai, volt szocialista országok csatlakozásuk után mennyire tudják érvényesíteni érdekeiket.

– A kormány az elmúlt időszakban rendre visszatámadott, ha az ellenzék részéről bírálat érte. Sokak szerint például a kormányszóvivő is inkább politizált, ahelyett, hogy a választókat tájékoztatta volna a különböző ügyekben. Ön hogyan látja ezt a kérdést?

– Régi alapszabály, hogy legjobb védekezés a támadás. A Tocsik-ügyben a szocialista-liberális kormány elismerte a felelősségét, és ezt ma már bánhatja a két párt. Láthatjuk, hogy az ügy még ma is tart, három bírósági ítélet is született. Ha tagadta volna a vádakat a baloldal, akkor az emberek ma még kevésbé emlékeznének az akkor betöltött szerepükre. Valószínűleg egyrészt tanultak ebből a „hibájukból”, másrészt a visszatámadás mindig előremenekvés, és most ezzel próbálkoznak, ezáltal időt tudnak nyerni. Ám ennek hosszú távon nagyon komoly következményei lesznek. Egyre többen vesztik majd el hitüket a politikában, a politikusokban, egyre többen fordulnak el a politikától, ami veszélyes egy társadalomban. Egy apolitizált társadalomban a lényegében nem túl nagy támogatottsággal rendelkező politikai alakulatok is erősekké válhatnak, az ilyen környezetben élő emberek nagyon könnyen manipulálhatóak a napjainkat egyre inkább átszövő s a maga módján befolyásoló médián keresztül.

– A visszatámadásra jellemző példa a Szász-ügy. A PSZÁF elnöke egyik napról a másikra alkalmatlanná vált a Pannonplast-botrány, illetve az azt sorra követő ügyek kipattanása után. Hány olyan kormány lehet ma a Európában, amelyik egy hasonló botránysorozat után még a helyén maradhat?

– Nyugat-Európában, illetve az Európai Unióban, ahol nem tizenkét évre tekint vissza a demokratikus berendezkedés, egy ilyen vagy ehhez hasonló komolyságú esetnek nagyon komoly kormányzati következményei lettek volna. Anélkül, hogy nevet említenénk: kiderült, hogy közpénzek vándoroltak – és az teljesen mindegy, hogy elvesztek-e vagy sem, mert közpénzeknek semmi keresnivalója sincs nagykockázatú tőkebefektetésekben -, kormányzati tényezők fontos szerepet játszottak a botrányban felmerült bankokban, és egyéb módon is szóba került néhány kormánytag, illetve vezető kormányzati tisztségviselő érintettsége. Nagyon sok olyan európai államot ismerek, ahol már a gyanú is elég volt egy miniszter vagy a miniszterelnök távozásához. Látnunk kell, hogy nálunk nem mennek ilyen gördülékenyen ezek a dolgok. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban megjegyezném: véleményem szerint politikailag mindenképpen hibás döntés volt a Szász Károly elleni frontális támadás megindítása, mert ez mind a választók, mind pedig a külföld felé könnyedén kommunikálható a demokrácia elleni támadásként, és sem a hazai, sem a nemzetközi környezetben nem szolgálja Magyarország jobb megítélését.

– Okozhatja ez az eset a kormány bukását, illetve későbbi választási vereségét?

– Ez sok mindentől függ, például attól, hogy a későbbiekben nyilvánosságra kerülnek-e újabb hasonló ügyek, illetve hogy a végére járnak-e ezeknek. A média nagy hatalom, és elképzelhető, hogy a kormányoldalhoz közel álló sajtóorgánumok megpróbálják majd lecsendesíteni, elkenni ezt a botrányt, illetve a felelősséget az egész politikai elitre kiterjeszteni. Ahhoz, hogy erről hónapok múlva is beszéljenek az emberek, az kell, hogy az ellenzék a felszínen tartsa a kérdést. Az viszont máris látszik, hogy a kabinet hitelességét és az MSZP népszerűségét elég erőteljesen megtépázták az elmúlt hetek történései.

– Ha már a népszerűség kérdése szóba került: az elmúlt hetekben azt mutatják a közvélemény-kutatási eredmények, hogy az MSZP támogatottsága csökken, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségé ugyanakkor nő. Mennyire lehet ezekből az eredményekből következtetéseket levonni a jövőt illetően?

– Azt gondolom, hogy a trendeket érdemes figyelni. Májustól mostanáig azt láthattuk, hogy a két nagy párt támogatottsága kezd kiegyenlítődni, de nem azért, mert a Fidesz támogatottsága nőtt, hanem azért, mert az MSZP-é csökkent. Ez visszavezethető arra, hogy addigra világossá vált, a kormány nem rendelkezik hosszú távú gazdaságpolitikával, illetve nincs meg az a pénzügyi alap, ami lehetővé tenné a választási ígéretek teljesítését a béremelésektől az autópálya-építésen át a gáz és villamos áram árának stabilizálásáig. Aztán nyáron kirobbantak a botrányok, és augusztus végére már kimondható, hogy a Fidesz erősödése is megkezdődött. De csak akkor lehet majd ezt igazán komolyan venni, ha ezek a folyamatok mondjuk október végéig így folytatódnak. Jövőre egyébként – hazánk történetében először – nemcsak közvélemény-kutatással, hanem választással is le lehet mérni a pártok támogatottságát. Az európai parlamenti választás ugyanis erre is alkalmas, hiszen nagyon egyszerű rendszeren alapul. Minden pártnak lesz egy országos listája és arra lehet majd szavazni. Nem számítanak majd a területi különbségek, az eredmény szempontjából mindegy lesz, hogy ha Budapesten mondjuk továbbra is a baloldal, vidéken pedig a jobboldal lesz erősebb. Ez a szavazás tehát pontos képet adhat majd a két nagy párt népszerűségéről, és véleményem szerint eldöntheti a parlamenti küszöb környékén mozgó kispártok további sorsát is.