Hirdetés

Kovács Zoltán a bejegyzésben azt írta: a rendőrség szerdán 18 óráig országosan 510 rendezvény békés lebonyolítását biztosította. Ezek közül 451 állami, illetve önkormányzati, 45 kulturális, valamint 14, gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény volt.

Hozzátette: a Nyitott parlament program keretében 10 és 18 óra között csaknem ötezren látogattak el az Országházba, ahol a Szent Korona mellett a díszlépcsőházat és a kupolacsarnokot is megtekinthették az érdeklődők.

Az egész országban a legnagyobb rendben, rendkívüli esemény nélkül tartották meg az ünnepi programokat – emelte ki Kovács Zoltán.

Korábban írtuk