Minimum pénzügyi következményre számíthat az a 38 országgyűlési képviselő, aki a decemberi 12-i parlamenti ülésnapon rendbontást követett el – jelentette ki az Országgyűlés elnöke az ECHO TV Bayer Show című műsorában.

Fotó: ECHO TV, szerk.

Fotó: ECHO TV, szerk. 

Kövér László kifejtette: az ellenzék tetteivel figyelmen kívül hagyja a demokrácia erkölcsi alapjait, és a civilizáció lebontására törekszik. A házelnök úgy véli, jobb lenne, ha egy erős ellenzék állna a kormánnyal szemben, amellyel a legelemibb nemzeti ügyekben konszenzusra lehetne jutni, és csak azokban az ügyekben csatároznának, amelyek ezen kívül helyezkednek el.

Emlékezetes, hogy a tavaly decemberi, utolsó parlamenti ülésszakon botrányos körülmények között sikerült módosítani a Munka törvénykönyvét. Kövér László az esetet a magyarországi parlamentarizmus egyik legsúlyosabb rendbontásának nevezte, a botrányban részt vett képviselők számára pedig súlyos szankciókat javasolt. A házbizottság nyilvánvalóan ezt nem fogadja el konszenzusosan, tehát a plenáris ülés dönt majd arról, elfogadják-e a javaslatot – tette hozzá. 38 parlamenti képviselőt érint ez – közölte az Országgyűlés elnöke.

Bayer Zsolt azon felvetésére, hogy a sajtóhírek szerint az érintett politikusok nem fogadják majd el a büntetést, és nemzetközi fórumokhoz kívánnak fordulni, Kövér László kifejtette, nem a nem létező jogorvoslatot kellene keresni azzal kapcsolatban, ami az ő oldalukon menthetetlen, hanem

meg kellene próbálni ember módjára viselkedni a Parlamentben, és alkalmazkodni kellene azokhoz az írott és íratlan normákhoz, amelyeket az ő megjelenésük előtt senkinek sem jutott eszébe felrúgni.

A házelnök felidézte, amikor 2010 előtt Gyurcsány Ferenc irányította az országot, a fideszes képviselők – az Országgyűlés tekintélyét tiszteletben tartva – úgy fejezték ki a legmélyebb megvetésüket és elutasításukat, hogy egyszerűen kivonultak az ülésteremből, amikor – Kövér szavai szerint – a nemzetáruló, gonosztevő miniszterelnök szót kapott a parlamentben.

Egyébként a parlamenti munkában folyamatosan részt vettünk és megpróbáltuk az érveinkkel magunk mellé állítani a többséget. Ahogy a példa mutatja, nem sikertelenül. Lehet, hogy nekik is ezzel kellene próbálkozni – tette hozzá.

A baloldalnak az az ördögi tulajdonsága, hogy nem szokott foglalkozni erkölcsi gátakkal, erkölcsi problémákkal – ezt már azzal kapcsolatban jelentette ki Kövér László, hogy úgy tűnik, a baloldali, balliberális ellenzéki pártok „kiengedték a karanténból a Jobbikot”, hiszen most már mindegyikük szemrebbenés nélkül mentegeti a Sneider Tamás vezette pártot.