A Demokratikus Koalíció elnöke, frakcióvezetője a kormányfő napirend előtti felszólalására reagált a tőle megszokott szenvedélyes stílusban.

Hirdetés

Gyurcsány Ferenc (DK) ország- és nemzetrontónak nevezte a kormányt. Szerinte a miniszterelnök démonokkal küzd, bátorsága pedig „a falusi búcsú keménylegényeinek bátorságát idézi”, ami köztiszteletre nem, csak a falu életének tönkretételére alkalmas.

Gyurcsány szerint Magyarország romlásnak indult, Orbán Viktor a falu verőlegényeként viselkedik és párttitkári mentalitása is van. Az ellenzék vezére magáról egyes szám harmadik személyben is beszélt. Úgy fogalmazott: a kormányfő démonjai brüsszeliek, „egy Gyurcsány nevű képviselő”, valamint azok százezrei, akik szabadon szeretnének szeretni.

Azt mondta: az ilyen emberek bátorsága mögött végzetes önbizalomhiány áll, valamint a bezártság a saját világukba és a félelem az övéknél sokrétűbb világtól. Az ilyen kormányfő nem egyesíti a nemzetet – jelentette ki -, hanem behúzódik sajátjainak sáncai mögé. Szerinte Orbán Viktornak „párttitkármentalitása van”, mert csak a saját pártját képviseli.

A „vidékről jött, a grundon küzdeni tudó ember ereje” csak egy pontig becsülhető, mert ez a mentalitás valójában veszélyezteti az országot, a nyugati világ szélére sorodrva azt.

„Valójában mi nem ilyen embereket szeretnénk vezetőnek” – fogalmazott, és „szakértői segítséget” javasolt a kormányfőnek. 

Úgy folytatta, ha a miniszterelnök kíváncsi az emberek véleményére, miért nem kérdezte meg őket az alaptörvényről, a paksi bővítésről, a Fudan Egyetemről?

https://www.facebook.com/gyurcsanyf/videos/580887039890541/?cft[0]=AZVez5XKKfzX0aiJKtJFOhDkxq-4q6RHrYj_ciaan1h5RskCVNBuCzyMOdepVzVy5BjtVRWTAcd8YWSnfuJ1cDieRXVOh9usCWU-l0LinovmpneODtlPkK1K6cVpOWrOl2EtQzkU0h3oZ6RdFqLiS9VRyF_1ZRmeWpK8clicu_rpwg&tn=%2CO%2CP-R