Hirdetés

Latorcai Csaba kiemelte: az itt élők és az ide látogatók szempontjait is figyelembe véve valósították meg a programot, úgy, hogy közben versenyelőnyhöz jusson a település.

Mint mondta, ez a cél a jelenleg formálódó Versenyképes járások program meghirdetésével is, amely összefogásra sarkallja a településeket.

Hozzátette: ugyanezt kívánják megvalósítani a gazdasági semlegesség programját alátámasztó 21 pontos akciótervvel is. Ennek a célja, hogy minél hamarabb elérjük az 1000 eurós minimálbért és az egymillió forintos átlagjövedelmet, segítsük a helyi vállalkozásokat és valódi lakhatási feltételeket biztosítsunk.

Hangsúlyozta: a Balatont egyszerre kell fejleszteni, mint turisztikai térség és otthonossá tenni az itt élők számára.

Korábban írtuk

„Szigliget megtalálta, hogy miben rejlik a versenyelőnye, mert a balatoni hal Magyarország számára valódi versenyképességi tényező” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az unió a balatoni halat elismerte, eredetvédetté tette.

Magyarország kormánya minden járásnak a tapolcaihoz hasonló együttműködési programot kínál a versenyképesség növelésére, ahhoz, hogy az ott élők szebben, jobban, boldogabban tudjanak élni – hangsúlyozta.